2016. december 25., vasárnap

3. Fejezet - Még csak most kezdődik

Madison Collins szemszöge

Mérgesen vágtam át a tömegen és viharoztam ki a szórakozóhely épületéből. Idegesen kezdtem el cibálni a táskám cipzárját, majd elővettem pár zsebkendőt és próbáltam letörölni magamról az alkohol tartalmú italt. Szépen nézhettem ki egyedül a parkolóban, miközben magamat törölgettem, de egyszerűen annyira forrt az agyvizem, hogy az ablakot kivágtam volna az ablakon. De tényleg.
Végül Kim futott utánam. Elraktam a mocskos zsebkendőimet, majd magamra kaptam a táskám és távozni próbáltam.
- Te meg hová mész? - fogta meg a karom, megakadályozva, hogy minél előbb elhúzzam innen a csíkot.
- Úgy őszintén, ez mégis mi a faszt képzel magáról?! - mutogattam idegesen a Club Jamre, miközben végig Justinra utaltam. Hangom a kihalt parkolóban nem visszhangzott, ugyanis a bentről kiszűrődő zene elnyomta.
- Én megmondtam, hogy ne szórakozz vele. - jött a szokásos "Én megmondtam." szövegével.
- Akkor mégis mit kellett volna csinálnom?! - kiabáltam továbbra is. - Bájosan besétálni az ágyába?! Vagy mi?!
- Nem így értettem. - halkult el, miután felfogta, hogy eléggé kiakadtam. - Tudod mit? Menj haza, fürödj meg és aludj rá egyet. - felelte nyugodtan. - Majd ha kitisztultál, beszélünk. - hagyott ott és gondolom visszament Joehoz. Most komolyan azt hiszi, hogy a bennem lévő alkohol miatt csináltam? Hát nagyot tévedett. Tudja jól, hogy ilyen a természetem, bár be kell vallanom, hogy az alkohol is csak rásegített, de nagyjából mindig ilyen vagyok. Egy okoskodó és nagyszájú lány, aki könnyen bajba kerül. Már hozzászoktam.
Kibújtam a magassarkú cipőmből, majd mezítláb indultam haza éjszaka, gyalog. Mivel nyár volt, a talpam egyáltalán nem fázott, sőt a járda még egészen meleg volt az egész napos napsütéstől. Egész úton arra törekedtem, hogy teljesen kiszellőzzön a fejem, de nehéz volt nem arra gondolni.
Félórányi sétálás után értem haza. Halkan nyitottam ki a bejárati ajtót, miközben magamat istenítettem, hogy nem vertem fel a szüleimet. Felosontam a szobámba. Legszívesebben hanyatt vágtam volna magamat az ágyon, de még mindig bűzlöttem a piától, ezért jobb ötletnek tűnt lefürödni.
Ledobtam a cipőmet az ágyra, majd megfogtam a pizsamámat és kimentem a folyosóra, ahol próbáltam a lehető leghalkabban végigmenni a fürdőig. Amint beértem az említett helységbe, bezártam az ajtót és megengedtem a kádba a vizet. A koleszban hozzászoktam a zuhanyhoz, de alapból utáltam kádban fürödni. Elvégre ki szeret a saját mocskában üldögélni?
Elmerültem a forró habokban és hagytam, hogy a hajamból kiázzon a koktél és hogy a testem is megszabaduljon ettől a borzalmas szagtól. Hosszú percekig élveztem a meleg vizet, azonban a bőröm már jelezte, hogy túl sokáig voltam a vízben. Kiszálltam és szárazra töröltem magam. Felvettem a pizsamámat, ami egy szimpla rövidnadrágból és bő pólóból állt, majd megtöröltem a hajamat is, amit később kifésültem. Lekapcsoltam a villanyt és visszalopództam a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót és még egy utolsó pillantást vetettem a szomszéd házra. Elképedve néztem, ahogyan Justin három lány társaságában lép be az ajtón. Bazd meg, Bieber!

***

Lentről anyám hangos nevetése szűrődött fel. Baromira nem értettem, hogy mégis mi lehet ennyire vicces ilyen korán. Aztán az órámra pillantottam. Lassan tizenegy múlt. Ejjha, eléggé bealudtam.
Kipattantam az ágyamból, amit azután egyből rendbe raktam. Megtaláltam a földön a tegnap este hordott cipőmet is, amit visszatettem a helyére. Azt az estét egy életre elfelejtem.
Végül előrángattam az elpakolt ruháimat a szekrényből és felöltöztem. Egész tűrhetően néztem ki. Hosszú frufrumat pedig egy laza kis kontyba fogtam össze, míg a hajam többit részét hagytam, hogy hullámosan a vállamra omoljon. Tudtam, hogy a nyári hőségben meg fogok izzadni, ezért a következő lépésem az volt, hogy dezodorral vonjam be a testem egyes pontjait. A hasam ekkor korogni kezdett, ezért a dezodort letettem és lementem a földszintre, de bár ne tettem volna.
A következő kép fogadott. Anyám önfeledten nevetett Bieber poénjain, miközben Justin a mosogatót szerelte, ami folyamatosan vizet spriccelt rá. Így térdelt ott a padlón, egy teljesen átázott, fehér pólóban, ami már szinte átlátszóvá vált. Tátott szájjal bámultam meg Bieber kidogozott felsőtestét.
- Le ne essen az állad. - szólt oda flegmán, mire anyának is feltűnt, hogy itt vagyok.
- Jó reggelt, kicsim! - nyomott egy puszit a hajamba. - Milyen volt az este?
- Egész jó. - feleltem. - Bár voltak zavaró tényezők is. - nyomtam meg a "zavaró tényező"-ket. Justin elégedett mosolyra húzta a száját.
- Most, hogy már itt vagy, ki mehetek kertészkedni. - mondta, majd a kezembe nyomta a felmosó rongyot. - Ha Justin végzett, takaríts fel utána.
Ezzel le is rendezett és ott hagyott a házban Justinnal. Szép, mondhatom. Értetlenkedve álldogáltam Justin mellett és figyeltem, ahogyan a mosogatót szereli. A víz még mindig spriccelt, de Bieber teste felfogta, így tovább ázott. Pár perccel később a víz sokkal erősebben kezdett folyni, ami pontosan szemközt találta Justint, de mindez egy pillanatig tartott. Hatalmasat röhögtem Bieber meglepődött arcán.
- Vicces? - kérdezte, miközben megtörölte az arcát. Felkelt a földről, majd felém indult, azonban ebből semmi sem tűnt fel, annyira röhögtem. Megéreztem Justin hideg kezeit a lábaimnál, mire majdnem kisebb szívinfarktust kaptam és nem kellett sok ahhoz, hogy felsikítsak.
- Te mi a francot művelsz? - emelt fel és vitt a víz felé. - Justin meg ne próbáld! - próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem ment, mert egyre szorosabban tartott. Végül odatartott a spriccelő vízsugár elé és nézte, ahogyan a hideg víz végigfolyik a testemen. Aztán pedig leültetett a keletkezett víztócsába és győzedelmesen vigyorogva ült le mellém, folytatva a munkáját.
- Idióta! - csaptam a hátára és felkeltem a földről.
- Ezzel még nem fejeztük be. - állította el a vízfolyást, majd ő is felállt. - A játék még csak most kezdődik. - tűrte el az egyik tincsem, majd rám kacsintott. Összeszedte a cuccait, majd elindult a bejárati ajtó felé.
- Seggfej! - mondtam magamnak, de úgy tűnt, hogy meghallotta, mert egy pillanatra megállt.
- Ribanc. - tette hozzá. Aztán elhagyta a házat és becsapta maga mögött az ajtót.
"A játék még csak most kezdődik." idéződtek fel bennem a szavai. De mégis milyen játék?
Végül idegesen fordultam a tócsa felé és rá kellett jönnöm, hogy ez a barom nem csak a konyhát, de velem együtt még a nappali egy részét is összevizezte. Most meg takaríthatok utána.



Sziasztok!
Húh, ha tudnátok, hogy mennyire feldobtátok a karácsonyom... azta! Mikor megláttam, hogy jelenleg 7 feliratkozóm van, 2 Bloglovin' követőm, 40 megjegyzés, ráadásul még az 1500-as megtekintettséget is túlléptük! Annyira örülök, tényleg nagyon szépen köszönöm. Nem tudom, hogy mivel érdemeltelek ki titeket!❤❤❤
További szép napot és még egyszer boldog karácsonyt!

10 megjegyzés:

  1. Szép jó estét! Igen,megint én,de úgy érzem megérdemled a kedves szavakat,ilyen fantasztikus részek után! ❤ Nagyon jó lett mint mindig!😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Annyira jól esnek a részek után a kommentjeidet olvasni. Köszönöm!😍😘❤

      Törlés
  2. Fantasztikus rész lett!Imádom!Várom a kövit ❤ 😘

    VálaszTörlés
  3. Drágaa Adelaide! ;)
    nahát én most szerelmes lettem, de nem ám Justinba, bár kezdek arra hajazni, hanem a történetedbe :)
    Egyre izgalmasabb és ezt úgy szeretem :)
    És a legjobb, hogy egy csoda folytán egyre jobban írsz ;)
    nagyon tetszik. Nagyon nagyon és örülök, hogy ma is hoztál részt!
    Ölellek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképesztően jó érzés, hogy neked is ennyire tetszik ez az egész, pedig nem is vagy oda Justinért. Imádlak!😍😘❤

      Törlés
  4. Megint csak jó lett!!! Hmmm a vizes pasi.... 😉😆

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! És hát igen...😍👀❤

      Törlés
  5. IGEN KERÜLJÖN FEL AZ ÚJ RÉSZ!❤

    VálaszTörlés