13. Fejezet - Válassz!

Madison Collins szemszöge

Unalmamban hamar feltaláltam magam. Kimásztam az ablakon a vasból készült, rácsos erkélyre, ami egyébként menekülő útként szolgált, ha netán kigyulladna valamelyik lakás. Az említett erkélyről átmásztam a tűzlétrára, majd felmentem a tetőteraszra. A kilátás valami eszméletlen volt.

Lassan kezdett hajnalodni, ezért a sötét ég világosodni kezdett, miközben a felhők rózsaszín és sárga színekben pompáztak. Az alattam elterülő város egy kicsit nyugisnak tűnt, de tudtam, hogy ha nyolcat üt az óra, akkor elszabadul az őrület és visszatér a nyüzsgés. 

A hűs, hajnali szellő lágyan a hajamba kapott, én pedig megborzongva húztam össze magamat.

Justin az éjszaka nem jött vissza. Órákon keresztül csak forgolódni tudtam az ágyban, miközben a viselkedését elemeztem és arra kellett rájönnöm, hogy még sosem találkoztam egy ilyen sráccal, mint ő. Valami nagyon nem stimmelt vele. Hiszen ilyen fiatalon a maffia tetején áll és még az idősebb férfiak is félnek tőle. A személyisége meg egyszerűen... húh. Nem értem, hogy hogyan lehet ilyen. Saját szavakkal biztosan úgy írnám le, hogy egy öntelt, szexmániás és bunkó barom, aki szeret embereket megfélemlíteni, mégis volt valami benne, ami kíváncsivá tett és vonzott.

Időközben a melleim alatt összefontam a karjaimat, így védekeztem a hideg elől. Legszívesebben visszamentem volna a meleg lakásba, de szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy észhez térjek.

Ha napokkal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a kedves kis szomszéd srácot börtönbe csukták, maffiafőnök lett és engem is elrabol, valószínűleg képen röhögtem volna. Úgy érzem magam, mintha valami gagyi akció filmbe keveredtem volna, ahol bármi megtörténhet. Most viszont, hogy belecsöppentem ebbe az igencsak érdekes életmódba, már kicsit sem találom viccesnek ezt az egészet.

Hiányzik anyu és apu, ahogyan Kim és Joe is. Rohadtul nem értem, hogy apám egyáltalán hogyan lehetett olyan hülye, hogy higgyen Justinnak és még fizessen is neki a biztonságomért, hiszen eleve Biebertől kéne megvédeni.

Meleg kezek simultak a derekamra, majd egy tömény alkohol és füst szagú lehelet csapta meg orromat, ami egyébként a nyakamat érte el először. Kíváncsian fordultam volna meg, de szorosan tartó kezek megakadályozták. Nyakamra tapasztotta ajkait, majd erősen szívni kezdet.

- Ez fáj! - szisszentem fel és próbáltam szabadulni a szorításból, de nem hagyta abba, sőt erősebben csinálta, így már a fogai is a bőrömbe mélyedtek. - Mondom, hogy fáj, te barom! - szakadtam ki az ölelésből. Az egyensúlyomból kibillenve léptem arrébb és pillantottam meg Biebert.

Fekete farmert viselt egy szintén fekete felsővel. Nyakában egy vastag aranylánc lógott, míg a fején egy hátra fordított full cap volt. Szemei vörösek voltak és kissé "billegálisan" állt. Látszott rajta, hogy nem éppen volt beszámítható állapotban.

- Most mi bajod van, édes? - nyúlt volna a fenekemhez, de arrébb löktem. Kissé megszédülve kapott a fejéhez, majd mérgesen nézett rám. - Héj, én csak jót akarok... - indult el megint felém. - ...magamnak.

- Szállj már le rólam! - szóltam rá erélyesebben, majd megfordulva a létra felé vettem az irányt. Egyáltalán, hogyan mászott fel ide így?

Megragadta a csuklómat és visszahúzott magához, majd erőszakosan smárolt le.

- Te normális vagy? - szólaltam meg levegő után kapkodva, ugyanis rohadtul nem érdekelte, hogy én mit akarok, és ez megrémisztett.

- Most mit ellenkezel? - szorította el a vérkeringést a csuklómban, én meg fájdalmasan felszisszentem. - Úgyse fájna... - tűrte el a hajamat a szememből. - ...nekem. - tette hozzá és perverz vigyor kúszott az arcára.

- Hagyjál már békén! - vágtam pofon, mire elengedett és kibillent az egyensúlyából, de nem esett el. Gyilkos tekintettel nézett rám, bennem meg megfagyott a vér. Jobb ötletnek tűnt elfutni onnan.

Rohanni kezdtem a létra felé és kihasználtam, hogy ő úgysem tud olyan gyorsan reagálni, ezért a lehető leggyorsabban másztam le a tűzlétrán és visszamásztam a lakásba az ablakon. Fogalmam sem volt, hogy ebben a kis házban hová is bújhatnék. Mikor meghallottam a létra nyikorgó hangját, tudtam, hogy nincs túl sok időm, ezért bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

Az ajtóval szemben álltam meg, majd a hajamba túrva dőltem neki a falnak és csúsztam le a földig a csempéken. Kezeim remegtek, ugyanis baromira féltem. Nem akarom, hogy megtörténjen a legrosszabb.

Minden lány fél az erőszaktól és ez teljesen természetes, de én kifejezetten rettegek az erőszakos közeledéstől, amióta a keresztanyám meghalt. Pont akkor történt az az eset, mikor elhagytam Chicagót. Emlékszem, csak azért mentem át hozzá, hogy tőle is elbúcsúzzak. Az emlékeimbe égett a segítségkérő arca, miközben a kanapén feküdve erőszakolta meg egy részeg alak, aki már egyébként régebb óta zaklatta őt. Alig 15 évesen nehéz volt feldolgoznom ezt, ráadásul a sérüléseibe bele is halt. Azóta borzasztóan félek az ilyesféle dolgoktól.

Nem akartam elsírni magam, de mikor az ajtó megrezzent, lefolyt az első könnycsepp az arcomon. Bieber az ajtót ráncigálta, ami nyikorogva tűrte a kínzást.

- Engedj már be!!! - üvöltötte. Cseppet sem zavarta az, hogy a bérházban élők bármelyik pillanatban átjöhetnek. Én azonban reménykedtem, hogy valaki meghallja és a segítségemre lesz.

Az ajtó hatalmasat reccsenve tört ki a helyéről, én pedig csukott szemmel húzódzkodtam meg a falnak dőlve. A felkaromnál fogva rántott fel a padlóról és húzott magához közel. Hiába próbáltam magam erősnek mutatni, belül már darabokra törtem.

- Milyen jogon ütsz meg?  kérdezte dühösen. Nem tudtam, mit tehetnék.

- Sa-sajnálom. - dadogtam. Végig abban bíztam, hogy talán békén hagy, ha azt hallja tőlem, amit akar.

- Sajnálhatod is. - vágott a falhoz, de ekkor nem bírtam már tovább: keserves zokogásban törtem ki. Justin a kopogásra kapta fel a fejét. - Ezúttal megúsztad. - hagyott ott a fürdőben, én pedig könnyek között dőltem neki a hideg csempéknek. Ez nem történhet meg velem.

Nagyokat lélegezve próbáltam megnyugodni, de teljesen felzaklatott ez a helyzet, miközben fogalmam sem volt arról, hogy mi történik ott kint. Talán egy szomszéd jött fel. Remélem, hogy nem bízik meg Justinban és hogy hívja a rendőrséget.
Fejemet a kintről beszűrődő csattanásra kaptam fel, majd az azt követő fájdalmas nyögésre és koppanásra. Ugye nem verekedtek?
Félve pillantottam az ajtóban álló Frankre, akinek az ökléről lecseppent a vér. Justin!
- Hiányoztam, babám? - vigyorgott rám, bennem pedig felidéződött minden, amit a három nap alatt velem művelt.
- Takarodjon a közelemből! - ellenkeztem, de nem törődött vele. Felhúzott a földről és a hajamba szagolt.
- Megadom a lehetőséget a választásra. - nézett bele a szemeimbe. - Vagy kielégíted a kiéhezett embereimet,... - mutatott maga mögé az ajtóba, így megláttam még két férfit, akik éppen a vérző orrú és szájú Justint húzták odébb. Justin látványától a szám elé kaptam a kezem. Én tényleg nem bírom Justint, de ő is egy ember és ő sem érdemli meg, hogy szenvedjen. - ...vagy előtted öljük meg Biebert. Válassz csak!
Nem, nem, nem és nem. Még sosem kerültem ennyire nehéz helyzetbe. Nem akartam, hogy ezek az alakok egy újjal is hozzám érjenek, de azt sem akartam, hogy Justin meghaljon. Ő is ugyanolyan ember, mint én, és ő is ugyanúgy megérdemli az életet, mint bármely másik ember a Földön. Lehet, hogy néha még én is kinyírnám, mégsem akarom, hogy meghaljon és hogy itt hagyjon. Jézusom, mi történik velem?
Szememből egy fájdalommal teli könnycsepp pottyan le.
- Engedjétek el.  válaszoltam halkan és letöröltem a könnyeimet.
- Ez esetben, jó szórakozást, srácok! - intett az embereinek ördögien mosolyogva, akik ledobták Justint a földre és elindultak felém, Frank meg nevetve távozott, de még előtte belerúgott a földön eszméletlenül fekvő Justinba.

Sziasztok!
Most épp elhajolok az olvasók dühös tekintete elől... Tudom, hogy késett a rész és tudom, hogy én vagyok a legrosszabb író a világon, amiért folyamatosan várnotok kell a részekre. Tényleg sajnálom, de nem szeretnék mentegetőzni. Emberből vagyok én is, nem ragaszthatom magam a gép elé, hogy csak a bloggal foglalkozzak. Remélem megértitek.