2017. április 28., péntek

13. Fejezet - Válassz!

Madison Collins szemszöge

Unalmamban hamar feltaláltam magam. Kimásztam az ablakon a vasból készült, rácsos erkélyre, ami egyébként menekülő útként szolgált, ha netán kigyulladna valamelyik lakás. Az említett erkélyről átmásztam a tűzlétrára, majd felmentem a tetőteraszra. A kilátás valami eszméletlen volt.
Lassan kezdett hajnalodni, ezért a sötét ég világosodni kezdett, miközben a felhők rózsaszín és sárga színekben pompáztak. Az alattam elterülő város egy kicsit nyugisnak tűnt, de tudtam, hogy ha nyolcat üt az óra, akkor elszabadul az őrület és visszatér a nyüzsgés. 
A hűs, hajnali szellő lágyan a hajamba kapott, én pedig megborzongva húztam össze magamat.
Justin az éjszaka nem jött vissza. Órákon keresztül csak forgolódni tudtam az ágyban, miközben a viselkedését elemeztem és arra kellett rájönnöm, hogy még sosem találkoztam egy ilyen sráccal, mint ő. Valami nagyon nem stimmelt vele. Hiszen ilyen fiatalon a maffia tetején áll és még az idősebb férfiak is félnek tőle. A személyisége meg egyszerűen... húh. Nem értem, hogy hogyan lehet ilyen. Saját szavakkal biztosan úgy írnám le, hogy egy öntelt, szexmániás és bunkó barom, aki szeret embereket megfélemlíteni, mégis volt valami benne, ami kíváncsivá tett és vonzott.
Időközben a melleim alatt összefontam a karjaimat, így védekeztem a hideg elől. Legszívesebben visszamentem volna a meleg lakásba, de szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy észhez térjek.
Ha napokkal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a kedves kis szomszéd srácot börtönbe csukták, maffiafőnök lett és engem is elrabol, valószínűleg képen röhögtem volna. Úgy érzem magam, mintha valami gagyi akció filmbe keveredtem volna, ahol bármi megtörténhet. Most viszont, hogy belecsöppentem ebbe az igencsak érdekes életmódba, már kicsit sem találom viccesnek ezt az egészet.
Hiányzik anyu és apu, ahogyan Kim és Joe is. Rohadtul nem értem, hogy apám egyáltalán hogyan lehetett olyan hülye, hogy higgyen Justinnak és még fizessen is neki a biztonságomért, hiszen eleve Biebertől kéne megvédeni.
Meleg kezek simultak a derekamra, majd egy tömény alkohol és füst szagú lehelet csapta meg orromat, ami egyébként a nyakamat érte el először. Kíváncsian fordultam volna meg, de szorosan tartó kezek megakadályozták. Nyakamra tapasztotta ajkait, majd erősen szívni kezdet.
- Ez fáj! - szisszentem fel és próbáltam szabadulni a szorításból, de nem hagyta abba, sőt erősebben csinálta, így már a fogai is a bőrömbe mélyedtek. - Mondom, hogy fáj, te barom! - szakadtam ki az ölelésből. Az egyensúlyomból kibillenve léptem arrébb és pillantottam meg Biebert.
Fekete farmert viselt egy szintén fekete felsővel. Nyakában egy vastag aranylánc lógott, míg a fején egy hátra fordított full cap volt. Szemei vörösek voltak és kissé "billegálisan" állt. Látszott rajta, hogy nem éppen volt beszámítható állapotban.
- Most mi bajod van, édes? - nyúlt volna a fenekemhez, de arrébb löktem. Kissé megszédülve kapott a fejéhez, majd mérgesen nézett rám. - Héj, én csak jót akarok... - indult el megint felém. - ...magamnak.
- Szállj már le rólam! - szóltam rá erélyesebben, majd megfordulva a létra felé vettem az irányt. Egyáltalán, hogyan mászott fel ide így?
Megragadta a csuklómat és visszahúzott magához, majd erőszakosan smárolt le.
- Te normális vagy? - szólaltam meg levegő után kapkodva, ugyanis rohadtul nem érdekelte, hogy én mit akarok, és ez megrémisztett.
- Most mit ellenkezel? - szorította el a vérkeringést a csuklómban, én meg fájdalmasan felszisszentem. - Úgyse fájna... - tűrte el a hajamat a szememből. - ...nekem. - tette hozzá és perverz vigyor kúszott az arcára.
- Hagyjál már békén! - vágtam pofon, mire elengedett és kibillent az egyensúlyából, de nem esett el. Gyilkos tekintettel nézett rám, bennem meg megfagyott a vér. Jobb ötletnek tűnt elfutni onnan.
Rohanni kezdtem a létra felé és kihasználtam, hogy ő úgysem tud olyan gyorsan reagálni, ezért a lehető leggyorsabban másztam le a tűzlétrán és visszamásztam a lakásba az ablakon. Fogalmam sem volt, hogy ebben a kis házban hová is bújhatnék. Mikor meghallottam a létra nyikorgó hangját, tudtam, hogy nincs túl sok időm, ezért bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
Az ajtóval szemben álltam meg, majd a hajamba túrva dőltem neki a falnak és csúsztam le a földig a csempéken. Kezeim remegtek, ugyanis baromira féltem. Nem akarom, hogy megtörténjen a legrosszabb.
Minden lány fél az erőszaktól és ez teljesen természetes, de én kifejezetten rettegek az erőszakos közeledéstől, amióta a keresztanyám meghalt. Pont akkor történt az az eset, mikor elhagytam Chicagót. Emlékszem, csak azért mentem át hozzá, hogy tőle is elbúcsúzzak. Az emlékeimbe égett a segítségkérő arca, miközben a kanapén feküdve erőszakolta meg egy részeg alak, aki már egyébként régebb óta zaklatta őt. Alig 15 évesen nehéz volt feldolgoznom ezt, ráadásul a sérüléseibe bele is halt. Azóta borzasztóan félek az ilyesféle dolgoktól.
Nem akartam elsírni magam, de mikor az ajtó megrezzent, lefolyt az első könnycsepp az arcomon. Bieber az ajtót ráncigálta, ami nyikorogva tűrte a kínzást.
- Engedj már be!!! - üvöltötte. Cseppet sem zavarta az, hogy a bérházban élők bármelyik pillanatban átjöhetnek. Én azonban reménykedtem, hogy valaki meghallja és a segítségemre lesz.
Az ajtó hatalmasat reccsenve tört ki a helyéről, én pedig csukott szemmel húzódzkodtam meg a falnak dőlve. A felkaromnál fogva rántott fel a padlóról és húzott magához közel. Hiába próbáltam magam erősnek mutatni, belül már darabokra törtem.
- Milyen jogon ütsz meg?  kérdezte dühösen. Nem tudtam, mit tehetnék.
- Sa-sajnálom. - dadogtam. Végig abban bíztam, hogy talán békén hagy, ha azt hallja tőlem, amit akar.
- Sajnálhatod is. - vágott a falhoz, de ekkor nem bírtam már tovább: keserves zokogásban törtem ki. Justin a kopogásra kapta fel a fejét. - Ezúttal megúsztad. - hagyott ott a fürdőben, én pedig könnyek között dőltem neki a hideg csempéknek. Ez nem történhet meg velem.
Nagyokat lélegezve próbáltam megnyugodni, de teljesen felzaklatott ez a helyzet, miközben fogalmam sem volt arról, hogy mi történik ott kint. Talán egy szomszéd jött fel. Remélem, hogy nem bízik meg Justinban és hogy hívja a rendőrséget.
Fejemet a kintről beszűrődő csattanásra kaptam fel, majd az azt követő fájdalmas nyögésre és koppanásra. Ugye nem verekedtek?
Félve pillantottam az ajtóban álló Frankre, akinek az ökléről lecseppent a vér. Justin!
- Hiányoztam, babám? - vigyorgott rám, bennem pedig felidéződött minden, amit a három nap alatt velem művelt.
- Takarodjon a közelemből! - ellenkeztem, de nem törődött vele. Felhúzott a földről és a hajamba szagolt.
- Megadom a lehetőséget a választásra. - nézett bele a szemeimbe. - Vagy kielégíted a kiéhezett embereimet,... - mutatott maga mögé az ajtóba, így megláttam még két férfit, akik éppen a vérző orrú és szájú Justint húzták odébb. Justin látványától a szám elé kaptam a kezem. Én tényleg nem bírom Justint, de ő is egy ember és ő sem érdemli meg, hogy szenvedjen. - ...vagy előtted öljük meg Biebert. Válassz csak!
Nem, nem, nem és nem. Még sosem kerültem ennyire nehéz helyzetbe. Nem akartam, hogy ezek az alakok egy újjal is hozzám érjenek, de azt sem akartam, hogy Justin meghaljon. Ő is ugyanolyan ember, mint én, és ő is ugyanúgy megérdemli az életet, mint bármely másik ember a Földön. Lehet, hogy néha még én is kinyírnám, mégsem akarom, hogy meghaljon és hogy itt hagyjon. Jézusom, mi történik velem?
Szememből egy fájdalommal teli könnycsepp pottyan le.
- Engedjétek el.  válaszoltam halkan és letöröltem a könnyeimet.
- Ez esetben, jó szórakozást, srácok! - intett az embereinek ördögien mosolyogva, akik ledobták Justint a földre és elindultak felém, Frank meg nevetve távozott, de még előtte belerúgott a földön eszméletlenül fekvő Justinba.


Sziasztok!
Most épp elhajolok az olvasók dühös tekintete elől... Tudom, hogy késett a rész és tudom, hogy én vagyok a legrosszabb író a világon, amiért folyamatosan várnotok kell a részekre. Tényleg sajnálom, de nem szeretnék mentegetőzni. Emberből vagyok én is, nem ragaszthatom magam a gép elé, hogy csak a bloggal foglalkozzak. Remélem megértitek.

2017. március 3., péntek

12. Fejezet - Szánalmas vagy

Madison Collins

Barna szemei józanul csillogtak rám, miközben fegyvert fogott Frankre, aki meglepődve fordult meg Justin kiáltására. Frank gyilkos tekintettel nézett Bieberre, aki komoly arccal figyelte minden mozdulatát.
- Hihetetlen vagy, Bieber. - szólalt meg Frank.
- Ja, sokan mondták már. - vont vállat Justin. Elképesztő, hogy az ilyen helyzeteket is ennyire lazán kezeli.
- Nem értem miért jöttel vissza érte. - mutatott rám Frank, majd Justinra pillantott, aki egy pillanatra sem eresztette el a pisztolyt. A jól ismert revolvert szorongatta, miközben szemei Frank és köztem cikáztak.
- Nem kell megmagyaráznom. - felelte Justin. Egy részről megelégedtem a válaszával, másrészről viszont zavart, hogy tulajdonképpen semmit értelmeset sem mondott. Mármint én kíváncsi voltam arra, hogy miért akart visszavenni magához, mikor egyszer önszántából ajánlott fel Franknek.
Az ideges férfi azonban furcsán méregette Justint.
- Hát akkor tessék. - hallottam meg, hogy az öv a földön koppan. - Itt a bosszú ideje. Lőj csak le!
Nagyot nyeltem. Nem, nem, nem és nem. Nem akarok több vért látni.
- Annak nincs itt az ideje. - válaszolta Justin. Még mindig lehunyt szemmel térdeltem az ágyon kikötött kezekkel. Nem mertem kinyitni a szemeimet, ezért csak annyit hallottam, hogy valami hatalmasat csattan, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében koppan. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt a hátam mögött. Egyetlen egy dolog érdekelt: menjünk már el innen.
Bieber hozzám lépett és neki állt kibogozni a csomót, de miután rájött, hogy nem ez lesz a legjobb megoldás, előrántott egy kést az övén lógó tartóból, majd egy egyszerű mozdulattal levágta a csuklómról a szorító madzagot. A kézfejeimből eltűnt a zsibbadás és éreztem, hogy a vérkeringés is visszatér az ujjaimba. Végre.
- Gyere már! - húzott fel az ágyról. Továbbra is fogta a kezemet, miközben előttem futott, én pedig a nyomában loholtam. Nehéz volt tartani a tempóját, de úgy tűnt, hogy nem is nagyon érdekelte, hogy mi van velem. Csak futottunk össze-vissza a folyosókon, mintha egy rohadt labirintusban lennénk. Végül elérkeztünk egy vasajtóhoz, amin Justin kirontott és térdre esve értünk földet a sárban.
Fedetlen végtagjaimat a hideg esőcseppek borították be, ugyanis szakadt az eső. Lihegve térdeltünk a sáros földön a sötétben. Tekintetemet felemeltem és hagytam, hogy az eső mindent lemosson rólam, ami odabent történt.
Felkeltem a földről és megkönnyebülve néztem a mögöttem álló épületre, ahol kereken három napig raboskodtam. Justin megfogta a kezemet, majd ujjainkat is összekulcsolta és elöntött a melegség. Félve néztem Justinra, akinek az arcáról nehéz volt leolvasni, hogy itt, ebben a pillanatban mit érzett. Üres tekintettel pillantott rám, miközben úgy mért végig, mintha valami komolyabb bajom esett volna. Aggódott értem?
Szemei a kezünkre tévedtek.
- Menjünk. - rázta le gyorsan magáról a tenyeremet, majd elindult a sötétben az autójához. Nagy levegőt vettem és követtem a jól ismert, régebbi kocsijához és automatikusan az anyós ülésre ültem.

Justin Bieber szemszöge

Mikor elújságoltam Stephannek, hogy vissza akarom szerezni Madisont, a képembe röhögött. Tisztán emlékszem, hogy nevetségesnek tartotta az ötletet, majd miután megtudta, hogy Frankről van szó, minden erejével támogatni kezdett, ahogyan Logan is. Végül úgy döntöttem, hogy egyedül jövök el, mivel Frank mindig kettesben van a foglyaival. Számításaim pedig beigazolódtak, ezért nem volt nehéz Madisont elhozni.
Azonban zavart, hogy visszamentem érte, annak ellenére, hogy az arcomba üvöltötte azt, hogy gyűlöl engem. Tudtam, hogy sosem lesz vele felhőtlen a kapcsolatom, mégis furcsa érzéseket kelt bennem, ha a közelemben van. Nem tudok másra figyelni, csak rá. Egyszerűen baromira vágyom rá, pedig nagyon is jól tudom, hogy túlságosan is makacs ahhoz, hogy boldogan terpesszen be nekem és adja meg magát. Ez is zavart benne. Idegesítő, hogy eddig egy lányért nem tettem meg ennyit, érte mégis bevállaltam. De miért?
Megálltam a piros lámpa előtt, majd a mellettem alvó Madisonra pillantottam. Fejét az ablaknak döntötte, amin éppen a zuhogó eső cseppjei futottak versenyt. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le, miközben békésen szunyókált. Szemeim lejjebb csúsztak testén és kiszúrtam a hasán éktelenkedő, kereszt alakú piercinget. Biztosan Evie keze van a dologban. Ajkamba harapva bámultam meg a köldökén lógó kis ékszert, ugyanis teljesen passzolt a piercing Madison személyiségéhez és ettől csak még jobban kikészültem tőle: teljes mértékben beindultam rá. Lassíts Bieber!
Végül egy parkolóban álltam meg. Madison kómásan nézett körbe a sötét parkolóban, majd kérdőn nézett rám.
- Hol vagyunk? - kérdezte ásítva. Haja kócosan lógott az arcára.
- Egy kisebb lakásban leszünk pár napig. - feleltem, majd kiszálltam a kocsiból. Madison lassított felvételben mászott ki az anyósülésről, majd nagyot nyújtózkodott, de miután teljesen ellepte a hideg esővíz, reszketve húzódzkodott össze. Levettem magamról a pulóveremet, majd a hátára terítettem. Meglepődött, de nem ellenkezett. Szorosan magára húzta a meleg pulóvert, majd egy pillanatra megállt és rám nézett. Haja kezdett teljesen átázni és rásimulni a testére, így akaratlanul is mértem végig, megint.
Mellé léptem, majd megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Hideg kezét az én meleg tenyerem fűtötte. Elindultam a magas bérház felé, Madison pedig mellettem sétálva követett engem. Az utolsó emeletre lépkedtünk fel a hosszú lépcsőn, majd előkotortam a zsebemből a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

Madison Collins szemszöge

Az aprócska lakásban nem volt nehéz kiismerni magamat. A fürdőben ácsorogva néztem a tükörbe. Szempillaspirálom teljesen elfolyt az arcomon, hajam csurom vizes volt, míg Justin pulóvere lógott rajtam. Beleszippantottam az említett ruhadarabba, majd mosolyogva ismertem fel Bieber drága kölnijét, aminek az illata egészen kellemes volt.
Meglepődtem Justin viselkedésén. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg eljön értem és ahelyett, hogy egész úton veszekedett volna velem, hogy mekkora egy ribanc vagyok, csendben tűrte, ahogyan a kocsijában alszom, ráadásul a kezemet is megfogta, nem is egyszer. A nap fénypontja pedig biztosan az volt, mikor rám adta a pulóverét. Hihetetlen, hogy ez a barom képes kedvesen is viselkedni. Vagy ez csak a vihar előtti csend?
A kádban ülve elmerültem a forró vízben, miközben felidéztem minden kellemes pillanatot: Ott álltunk az esőben ketten, kéz a kézben, összekulcsolt ujjakkal.
A forró fürdő után nem tudtam mit magamra venni, ugyanis a ruháim teljesen átáztak, Justin pulóverét pedig nem szerettem volna magamra húzni, de hát nem volt más választásom. Felvettem a fehérneműimet, majd visszabújtam a pulóverbe, de cipzárját nem húztam össze. Hajamat pedig egy egyszerű kontyba fogtam össze, nehogy egy kihullott hajszál a pulóverén maradjon, mert biztosan kiakadna miatta. Lekapcsoltam a fürdőben a villanyt, becsuktam az ajtót és elindultam a szoba felé. Az ajtó nyitva volt, ezért ölbe tett karokkal álltam meg az ajtófélfának dőlve.
Justin a sarokban álló fotelben ült és a telefonját nyomta. Haja nem volt annyira vizes, mint az enyém, de a biztonság kedvéért hátra fésülte, nehogy a szemébe lógjon. A cseppet sem száraz ruháiban üldögélt, én pedig végig rajta legeltettem a szemeimet.
- Ne bámulj annyira. - szólalt meg egy idő után. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, majd magabiztosan kihúztam magam.
- Kösz, hogy elhoztál onnan. - feleltem, ami nem csak őt, de még engem is meglepett. Miért köszöntem meg neki? Hiszen eleve ő adott oda Franknek!
Justin rám emelte a tekintetét, majd szótlanul nyomkodta tovább a telefonját. Nem is vártam tőle többet...
- A te hülyeséged miatt történt ez az egész. - bámulta a mobilját. A sötét szobában egyedül a telefonja képernyője világított, ami pontosan Justin arcára vetette az összes fényt, ezért tisztán láttam minden vonását. Azonban a semmitmondó arcából semmit sem tudtam kideríteni.
- Mi az, hogy az én hülyeségem? - háborodtam fel. Justin végre leemelte tekintetét a képernyőről és egy pillanatra rám nézett.
- Miért hagytad el a házat? - kérdezte. Arca komoly volt és egy percre meg is rémített, hogy milyen hamar megfagyott köztünk a levegő.
- Nem vagyok a te tulajdonod. - vontam vállat. - Rohadtul nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz.
Justin arcára győztes mosoly ült ki, de nem értettem, hogy miért.
- Nem vagy az én tulajdonom? - váltotta le a mosolyát egy hatalmas vigyorra, ami baromira zavart. - Ezt beszéld meg apáddal. - folytatta a telefonja nyomkodását.
- Mi? - kérdeztem vissza. Nem tudtam, hogy miről van szó és hogy apámat egyáltalán miért hozta szóba. - Mi van apával? - kérdeztem félve. Ha bármi baja esett, kinyírom.
- Csak fizetett nekem azért, hogy nálam maradj. - süppedt el teljesen a fotelben, én pedig tátott szájjal elemeztem a hallottakat. Nem, ez lehetetlen. Apám nem engedne egy ilyen ember közelébe.
- Hazudsz. - mondtam, pedig csak magamat akartam ezzel nyugtatni.
Ismét rám nézett és az a tipikus vigyor még mindig ott virított az arcán.
- Ötezer dollárt fizetett nekem, miattad. - felelte.
Nagyot nyeltem. Ez képtelenség. Pont apám az, aki még a jótól is óv, mert ha a jó elvész, az sebet hagy maga után. Ő figyelt rám legfőképpen. Egyszerűen kizárt, hogy odaadott volna Biebernek, ráadásul még ő fizetett neki. Ez annyira hihetetlenül hangzik.
- Kizárt. - túrtam a hajamba és nagyokat sóhajtva próbáltam emészteni az információt.
- Az igazat megvallva, hazudtam neki. - mondta Bieber, mire kipattantak a szemeim és ránéztem. - Azt mondtam, hogy bajban vagy és szükséged van valakire, aki megvéd. És fizetett azért, hogy megvédjelek.
- Milyen érdekes, hogy pont, hogy tőled kéne megvédenie. - válaszoltam gúnnyal a hangomban, mire a vigyor eltűnt az arcáról.
- Te sodortad saját magad bajba, nehogy már engem állíts be rossznak! - emelte fel a hangját, de azért ügyelt arra, hogy ne hallatszódjon át a szomszéd lakásokba.
- Ha nem hozol magaddal, akkor mindez meg sem történik! - vágtam vissza. Justin nagyot sóhajtott. Tudta, hogy igazam van, de nem akarta bevallani se nekem, se magának.
Végül felkelt a fotelből, miközben a telefonját az éjjeliszekrényre helyezte és épp távozni készült a szobából, de nem hagytam. Neki dőltem a falnak és a felkarjánál fogva állítottam meg magam előtt.
- Most mi van? - kérdezte bunkón. Igazából még én sem tudtam, hogy miért állítottam meg. Egyszerűen csak zavart a viselkedése, és nem akartam, hogy csak úgy faképnél hagyjon.
- Ha úgy viselkedsz, mintha csak egy zavaró púp lennék a hátadon, akkor egyáltalán miért hoztál el Franktől? - fogalmaztam meg egy értelmes kérdést, amely a szöktetésem óta megbújt a gondolataimban.
- Lehet, hogy nem éppen én vagyok a legőszintébb ember a világon, de ha egyszer fizetnek valamiért, azt megcsinálom. - felelte. - És ha az apád úgy tudja, hogy azért vagy velem, hogy megvédjelek, akkor meg foglak védeni, még akkor is, ha legszívesebben lelőnélek a gecibe, hogy többet ne kelljen veled vitatkoznom.
- Ez nem volt szép. - fontam össze a karjaimat a melleim alatt, így egy kicsit megemelkedtek a kebleim, amik szinte kiszúrták Justin szemeit, ugyanis még mindig csak egy szál fehérneműben és a széthúzott pulóverében álldogáltam előtte. Tekintetét leemelte a melleimről, majd belenézett a szemembe. Itt, ebben a pillanatban nem tudtam, hogy mit csináljak. Mintha Justint teljesen megbabonázta volna valami, mintha el lett volna varázsolva. Kezeit a lábamra helyezte, majd szépen lassan húzta fel meleg tenyereit a testemen, amik megálltak a derekamnál, miközben száját benedvesítette és közelebb húzott magához. Aranybarna íriszeiben megcsillant az utcai lámpák beszűrődő fénye, nekem pedig sikerült teljesen elvesznem a vágyat tükröző szemeiben. Nem bírtam tovább.
Belső késztetést érezve álltam lábujjhegyre és nyomtam egy csókot az ajkára, ami még engem is meglepett, ezért egy perc után félve húzódtam el tőle, bár nem tudtam eltűnni a közeléből, ugyanis kezei még mindig körbefogták a derekamat. Amint láttam ő sem bírta tovább türtőztetni magát: lágyan fogta közre szájával az én ajkamat, majd szépen lassan vezette át a nyelvét a számba. Kellemes bizsergés lepte el a testem egyes pontjait, amit még sosem éreztem ezelőtt. Gyengéd csókjaival sikerült megfosztania a józan eszemtől és gondolkozás nélkül túrtam bele a hajába, mire egy jóleső sóhaj kíséretében a nyakamat kezdte el kényeztetni.
- Olyan könnyen beadnád nekem a derekad. - suttogta a fülembe. Szemeim kipattantak a felismerésre: Jézusom, mit csinálok?!
Ellöktem magamtól Justint és a hajamba túrva próbáltam felfogni, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy lefeküdjek vele. Mégis milyen mélyre süllyedsz Madison?
Justin látta rajtam, hogy elbizonytalanodtam, ezért felnevetett.
- Szánalmas vagy. - mondta, majd otthagyta a lakást. Hallottam, hogy az ajtót kulcsra zárja, így még csak esélyem sem maradt elszökni tőle. Végül is, mit vártam volna Biebertől?




Sziasztok!
Nem, nem haltam meg, csupán - bevallom őszintén - teljesen megfeledkeztem a blogról. Ez nem szokott előfordulni velem, ezért mikor jött az értesítés a legutóbbi megjegyzésről, eszembe jutott, hogy fel kéne rakni a részt. Szóval ja, itt is lenne!
További szép napot!

2017. február 15., szerda

11. Fejezet - Annyira naiv vagyok

Justin Bieber szemszöge

Frank Gibson, a keleti maffia vezetője. Jól ismertem, ugyanis sokszor futottak össze az útjaink. Rengetegszer voltak nézeteltéréseink. Gondolom kitaláltátok, hogy gyűlöljük egymást.
Volt idő, amikor együtt kellett dolgoznom vele, aztán jött Joe és tönkre vágott mindent, engem pedig hátba szúrtak és sittre kerültem.
Ökölbe szorított kezekkel indultam meg Frank felé, aki még mindig Madisont rángatta. Rohadtul idegesített, hogy hozzá mert érni Madisonhoz. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyáltalán Madison mi a faszt keres itt.
A kocsma hátsóajtaján távoztak, én pedig követtem őket. Dühösen csaptam be magam mögött az ajtót, amire Frank megfordult és a teljesen kába Madison is észrevett.
- Most azonnal engedd el! - mutattam rá fenyegetőzően. Frank felnevetett.
- Azt hittem, még a rács mögött csücsülsz. - nevetett továbbra is, majd miután felfigyelt a szúrós tekintetemre, elkomolyodott. - Ezért a csinibabáért fizettem. - húzta magához Madisont. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elveheted tőlem?
Éreztem, hogy teljesen elborul az agyam és a kezem már a dühtől remegett.
- Azért a kurváért én is fizettem. - feleltem. - Az apjának.
- Te megvettél apámtól?! - tisztult ki egy pillanatra Madison. Ellökte magát Frank mocskos testétől, de megszédült, ezért ugyanúgy visszaesett a karjaiba.
- Kussolj, ribanc! - szóltam Madsionra, aki ismét rám pillantott.
- Annyira elegem van belőled Bieber! - próbált elszabadulni Franktől és elindult felém, de heves mozdulataitól egyszer csak térdre borult. - Rohadtul nem vagyok tulajdonod és kurvára elegem van abból, hogy úgy bánsz velem, mint egy kibaszott kutyával! - ordítozott a betonon térdelve. - Hagyj végre békén és szállj ki az életemből!
- Így kell azzal beszélni, aki megmentette a kurva seggedet a zsaruk elől? - elé guggoltam, majd elővettem a pisztolyomat a zsebemből és a nyakához tartottam, mire a vér is megfagyott benne. - Pár tetves órára hagytalak ott Evievel, erre egy ugyanakkora prostit csinált belőled, mint amilyen ő maga, úgyhogy most azonnal fogd be azt a kurva nagy szádat, kelj fel a földről és takarodj vissza Loganhez. Érthető voltam?! - kérdeztem, de nem felelt. Üvegesen bámult maga elé, amit nem bírtam tétlenül nézni: belemarkoltam a hajába és magamra emeltem a tekintetét. - Kérdeztem valamit! - rántottam közelebb az arcomhoz.
- Gyűlöllek. - tört el nála a mécses és bőgve fordult el tőlem.
- Hülye kurva. -  löktem vissza a földre, mire keservesen felzokogott. Ekkor a pisztolyt Frankre fogtam, aki szótlanul, de elégedetten vigyorogva nézte végig a jelenetet.
- Hihetetlen, hogy így bánsz szegény lánnyal. - vigyorgott továbbra is. Halványan elmosolyodtam a kijelentésére, ugyanis tudom, hogy ő sokkal, de sokkal rosszabbul kezeli a nőket, és szerintem még nem volt olyan nő nála, aki túlélte volna azt a pár napot, amit Frankkel töltött.
Madisonra néztem, aki még mindig a földön fekve bőgött, de egyáltalán nem hatott meg, sőt elegem volt belőle. És akár hiszitek, akár nem, nem azért akadtam ki rá, mert ő is elárult, amíg Evievel hagytam. Nem, ez csak rátett egy lapáttal. Valóban az zavart, hogy teljesen máshogy hat rám, mint bármely másik lány. Bármennyire is utál engem és próbálja kerülni a társaságom, engem ugyanúgy vonz. Zavar, hogy ő önszántából sosem csókol meg, hogy sosem ölel meg egy fárasztó nap után, hogy nem mondja el a problémáit és hogy sosem kérdezi meg, hogy nekem milyen napom volt. Na meg az, hogy semmiképp sem fekszik le velem. És ezekben az a legzavaróbb, hogy simán ott kéne hagynom, mikor így viselkedik velem, mégsem teszem, és még én sem tudom, hogy miért. Valami hozzákapcsol, ami engem megrémít és bedühödök, amit nem tudok máshogyan levezetni. De most itt az idő, hogy ezen változtassak.
- Rohadtul nem érdemel mást. - válaszoltam, míg Frank végig a puskacsőbe bámult. Látszik rajta, hogy fél, mégsem vállalja fel.
- Na mi legyen a lánnyal? - tért egyből a lényegre. Ismét Madisonra néztem, aki időközben már felült és a könnyeit törölgette. A felkarjánál fogva rántottam fel magam mellé és szorosan magamhoz húztam, miközben végig egymás szemébe néztünk. Láttam, hogy nem hazudott, mikor azt mondta, hogy gyűlöl engem. Nem tehettem róla, egyszerűen teljesen beindított, amikor mérges rám. Gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd egy kicsit eltoltam magamtól. Tudtam, hogy nem szabad elengednem magam mellől.
- A tiéd lehet. - löktem Frank elé a legyengült lányt, aki ismét sírni kezdett, miközben végig rám nézett. Biztosan azt hitte, hogy nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.

Madison Collins szemszöge

Éreztem, hogy Justin tette miatt teljesen kiszállt a fejemből minden káros anyag és kitisztult minden. Tátott szájjal néztem Justinra, aki tényleg odaadott egy számomra vadidegen férfinek. Tudtam, hogy utál engem Bieber, de ezt még én sem vártam tőle.
- Te normális vagy?! - kezdtem el üvölteni. A férfi ekkor csettintett, majd a sötétből két embere lépett oda hozzám és lefogtak. - Ezt te sem gondoltad komolyan! - kiabáltam Justinnak, aki üres tekintettel nézte végig a jelenetet. - Csinálj már valamit! - rángatóztam össze-vissza, hogy kiszabaduljak a gorillák szorításából.
- Mégis mit csinálna? - emelte fel a fejem az államnál fogva a férfi. - Simán átadott nekem és ezek után még számítasz rá?
Igaza volt. Úgy őszintén, mit vártam Justintól? Hogy miután lepasszolt másnak, majd visszavesz? Annyira naiv vagyok, Istenem.
Éreztem, amint a szemeim megtelnek könnyel és sírva fordulok a fegyverét szorongató Bieberhez.
- Gyűlöllek, Bieber. - mondtam halkan, mire a szemeimbe nézett. - Gyűlöllek! - ordítottam az arcába. Állkapcsa megfeszült, majd hátat fordított és elindult, azonban egy pillanatra megállt és visszanézett rám.
- Szia Madison! - köszönt el tőlem, majd eltűnt a sötétben. Én pedig tehetetlenül és bőgve tűrtem, amint a férfi egy tömény alkohollal átitatott rongyot szorít az arcomhoz.
- Frank bácsi majd gondodat viseli. - mondta a férfi - ezek szerint Frank -, majd az ép gondolataim hirtelen eltűntek és elsötétült minden.

***

Három nap. Három nyomorult nap telt el azóta, hogy Bieber akadály nélkül passzolt le Franknek. Az első nap borzalmas volt. Aznap teljesen kábának éreztem magam és nehezemre esett kitisztulni. Azon a napon rengeteget szenvedtem: Frank folyamatosan fogdosott és ha bármi rosszat mondtam megpofozott. A második nap felüdülés volt számomra, bár az este egy rémálom lett. Tisztán emlékszem, hogy milyen erőszakosan közeledett felém, hogy hiába ellenkeztem ő ott ütött, ahol a legjobban fájt, miközben szavaival a lelkemet taposta.

,,Összekuporodva feküdtem az ágynak nem nevezhető magas matracon. Az üres, szürke betonfalak csak belém fojtották az érzéseimet, amiket legszívesebben kiüvöltöttem volna magamból, hogy megtudja mindenki, de nem volt erőm ehhez. A sírás teljes mértékben lefárasztott, sőt a szemeim már égtek a sós könnycseppektől, amik szüntelenül törtek fel belőlem. Ha ez így megy tovább, akkor tényleg meg fogok halni.
Fejemet a ajtó hangjára kaptam fel, ami baromi hangosan csapódott neki a falnak. Megpillantottam Franket, aki egy mocskos, fehér atlétában és egy szintén koszos tréning alsóban volt. Pár méterre állt tőlem, de orromat még így is megcsípte a tömény alkohol szaga. Undorodva néztem rá, majd félve húzódzkodtam össze az ágy sarkában.
- Azt hitted, hogy megúszod a tegnapival? - kérdezte, majd elindult felém. Léptei közben párszor félrelépett, elvégre ittas állapotban még ő sem tud egyenesen sétálni. Testem minden porcikája remegett, mikor a matrac szélére térdelt. Odahajolt hozzám, majd a bokámnál fogva húzott maga elé, így elterültem előtte az ágyon.
- Engedjen el! - tiltakoztam rúgkapálva, de őt egyáltalán nem hatotta meg. - Segítség!!! - üvöltöttem a maradék erőmet használva. Frank felnevetett.
- Ugye nem hiszed, hogy itt bárki is a segítségedre lenne? - markolt a combjaimba, amikbe szinte már a karmait is belevájta, ezért fájdalmasan szisszentem fel. - Az egyetlen ember, aki el tudna vinni innen, az Bieber lenne, de minek jönne ide érted? - vigyorgott az arcomba. - Már neki sem kellesz angyalom. - simított az arcomra. Lehunyt szemmel tűrtem, ahogyan letörölte a könnyeimet, amik még mindig szüntelenül folytak végig az arcomon.
Magam sem értem miért, de hiányzott Justin. Hiányzott az, hogy belé köthessek, hogy elhordjam mindennek, hogy boldogan ellenkezzek a közeledésének és hogy élvezzem a csókjait. Igen, jól olvastátok. Bármennyire is utáltam, mint személyt, a csókjairól sosem mondtam volna le. Az a gyengédség, amint ajkaival közrefogta az én ajkamat... még most megbizsereg a szám, ahányszor arra gondolok. Franknek pedig igaza volt: tényleg ő az egyetlen, aki elvihetne innen, de ez sosem fog megtörténni, mert Bieber utál engem.
- Na gyerünk, nem fog fájni. - markolt a hajamba Frank, majd tépve a tincseimet hátra döntötte a fejemet, miközben erőszakosan csókolgatta a nyakamat.
- Soha. - nyögtem fel a fájdalomtól, majd ágyékon rúgtam Franket, aki a férfiasságát markolászva esett össze. Egyből feltérdeltem az ágyon, hogy megnézzem, mennyire fájt neki. Részeg létére gyorsan kelt fel a földről és mire feleszmélhettem volna, a hatalmas tenyere csattant az arcomon. Az ütés következtében leestem az ágyról, ráadásul a fejem még a falon is koppant. Bőgve emeltem a kezemet a fájó testrészemre.
- Ennek még lesz böjtje, édesem. - vetett rám egy semmit mondó pillantást, majd elhagyta a szobát és a lehető legerősebben vágta be az ajtót, én pedig a falnak dőlve sírtam tovább."

Letöröltem a tegnapi emlékeim felidézése után egy kósza könnycseppet és reménytelenül néztem az ablakra. Innen nincs kiút.
Szipogva igazgattam a ruháimat, amik Evienek köszönhetően aligha takartak belőlem valamit. Tekintetem a köldökömből kilógó piercingen akadt meg. Megfogtam a kis keresztet, majd nézegetni kezdtem a csillogó strasszokat. Ha tegnap otthon maradtam volna, ahelyett hogy Evievel beszívva és lerészegedve jártam a várost, ez az egész sosem történt volna meg.
Felsóhajtva dőltem neki a falnak. Istenem, bármit megadnék azért, hogy otthon legyek, sőt még azért is, hogy Justin elvigyen magával. De tényleg. Inkább veszekedtem volna vele naphosszat, csak ne kelljen itt lennem.
- Jó estét, angyalom! - jött be az ajtón Frank, majd megfordult és az ajtót kulcsra zárta. Szótlanul néztem, amint megáll az ágy előtt, majd kiveszi az övet a farmerjából. Nagyot nyeltem, mikor feszegetni kezdte a bőr szíjat.
- Még mindig nem volt elég neked? - kérdeztem, de hangom megremegett. Én sosem féltem ennyire, de ez a pár nap még rajtam is kifogott.
Frank felnevetett.
- Ha betartanád a szabályaimat... - fogta meg a bokám és magához húzott az ágyon. - ...akkor nem lenne semmi bajod. - tehetetlenül tűrtem, hogy hasra fordítson és a kezeimet kikösse. - De te csak ellenkezel.
- Seggfej. - feleltem félve. Megint felnevetett.
- Kis vadóc. - szorította meg a kötést, így a madzag a bőrömbe vájódott, a csuklóm pedig égni kezdett. - Már értem, hogy Bieber miért akart annyira magának. Nem is értem miért mondott le rólad.
- Gyűlölöm őt is, és Önt is. - nyeltem le a torkomban keletkező gombócot. Frank feljebb tűrte az alapból aprócska felsőmet, majd ujjait végighúzta a fedetlen hátamon.
Még most is sírtam volna, de ezalatt a három nap alatt a könnycsatornáim kiszáradtak. Erőtlen és gyenge voltam. Frank csak száraz kenyeret és vizet adott, de tőle még azt sem fogadtam el. Úgy gondoltam, hogy inkább a halál, minthogy még egy napot is vele töltsek.
- Na ez már fájni fog. - tűrte el a fülemtől a kilógó tincsemet én pedig lehunyt szemmel készültem fel az első ütésre. Két kezét a vállaimtól kezdve húzta végig a testemen egészen a fenekemig, amibe erősen belemarkolt majd, hatalmasat csapott rá a tenyerével. Hallottam, hogy felveszi az övet, majd megáll mögöttem.
- Én mindent megadtam volna neked. - kezdte el ismét a szónoklatát, aminek csakis azért örültem, mert ezzel is csak az időt húzta és még nem mért rám egy ütést sem. - De neked csak a szád jár, amit másra kéne használnod.
Nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy eljött az idő. Csukott szemmel vártam, hogy a bőr öv találkozzon a hátammal, miközben egy újabb sós könnycsepp folyt le az arcomon, majd lepottyant a matracra.
- Vedd le róla a kezed! - kiáltotta valaki, akinek a hangja már hiányzott és szememben hirtelen felcsillant a remény, szívem pedig vadul kalimpálni kezdett. Hát mégis eljött értem.


Sziasztok!
Rengeteget gondolkoztam, de tényleg. Végül arra jutottam, hogy végigviszem ezt a történetet, de azt szeretném leszögezni, hogy nem mindig lesznek ilyen hosszú részek, ugyanis nem tudok mindent így kifejteni, ha az általam elképzelt hatást szeretném elérni. Remélem ezt azért megértitek!:)