Kezdetek

Madison Collins szemszöge

Chicago. A város, ami nem éppen a jóságáról híres, bár ezt is csak azok tudják, akik itt élnek. Hatalmas felhőkarcolók, forgalmi dugók, össze-vissza mászkáló üzletemberek és egyéb érdekes alakok. Sosem szerettem itt élni, mert mindig történt valami. Valami rossz, ami az itt élőket félelemben tartotta. Én azonban sosem féltem.

A hosszú út után már rám fért a pihenés. Persze, amint haza értem a szüleim letámadtak, hogy nem esett-e bajuk az egyetlen kislányuknak. Szerettem a szüleimet, de utáltam ha eltúlozzák a dolgokat. Elvégre csak 5 évig voltam távol és a távollétem alatt is tanultam, hogy meglegyen az érettségim, amit sikeresen megszereztem.

Lassan már mindent sikerült visszapakolnom a helyére a szobámban. Nagyot sóhajtva néztem körbe a lila szobában, amihez anyuék hozzá sem nyúltak a távollétem alatt, így megtartotta azt a tipikus lányos hatást. Ezt pedig szerettem benne.

- Vendéged jött, kicsim. - hajolt be az ajtón anyu, én meg kíváncsian fordultam vele szembe. Anyu kinyitotta az ajtót és Kimberly lépett be, aki még az általánosban volt az osztálytársam.

Nagyon szerettem Kimet. Az óvoda óta elválaszthatatlanok voltunk. Amikor azonban elhagytam Chicagót, hogy New Yorkban tanulhassak, nagyon ritkán láttam őt, sőt szinte soha sem találkoztunk. Csak skypeon tartottuk a kapcsolatot, de ott szinte nap, mint nap.

Ő viszont semmit sem változott. Hosszú szőke haját még mindig kivasalva hordta. A világos hajszíne pedig kiemelte azokat az elképesztően gyönyörű kék szemeit. Nos igen. Még mindig ő a környék legszebb lánya.

- Úristen Kim! - ugrottam a nyakába, ő meg nevetve viszonozta az ölelésemet. - Azt hittem, hogy megfeledkezel rólam!

- Ugyan Maddie. - becézett. Köztudott, hogy nem szeretem, ha így hívnak, de neki megengedtem. - Hidd el, én is ugyanúgy számoltam a napokat, mint te.

- Annyira hiányoztál már! - engedtem ki az ölelésemből. - Na és mi történt erre felé?

Kim átnézett az ablakomon keresztül a szomszédba, Bieberékhez. Justin Bieber. Szinte magam előtt látom ahogyan nevetve megrázza a haját és kisfiús arcával mered rám. Mivel a szomszédban lakott, ezért nagyon sokat voltam vele, aztán elhagytam Chicagót és a kapcsolatunk megszakadt.

- Semmi különös. - vont vállat.

- Na és Justin? - ültem le az ágyra. - Még mindig olyan kisfiús?

Kim állkapcsa megfeszült és zavartan kezdett nézelődni mindenfelé.

- Milyen Justin? - próbálta késleltetni a róla való beszélgetést.

- De hát te is tudod. - ráztam meg a fejem. - Justin Bieber.

- Öhm...izé... - nyökögött bizonytalanul előttem. - Fogalmazzunk úgy, hogy eléggé megváltozott.

- Mi? - vigyorogtam Kimen.

- Hát, amióta meghalt az anyja teljesen más lett. - nézett bele a szemembe. Látszott rajta, hogy valami nincs rendben. Félt.

- Pattie meghalt? - tátottam el a számat. Justin és Pattie itt laktak mellettünk. Sokat voltam náluk, ahogyan ők is nálunk. Imádtam Pattie sütijét. Olyan volt, mintha a második anyám lett volna. Így kellett megtudnom, hogy meghalt?

Kim hátat fordított és ismét a szomszéd házat bámulta.

- Szerintem többet ne tartózkodj Justin közelében. - mondta.

- Nem értelek. Mégis mi történt? - érdeklődtem.

- Figyi. - fordult meg hirtelen. - Hagyjuk ezt az egészet. Inkább azt mondd meg, hogy lenne-e kedved ma este velem és egy haverommal bulizni? Megünnepelnénk a visszatérésedet.

Sokáig méregettem Kimet, ugyanis zavart, hogy nem mondott semmi kézen foghatót Justinnal kapcsolatban.

- Persze. - feleltem.

- Rendben, akkor hétre itt leszünk érted. - mondta Kim és kisétált a szobámból.

Justin Bieber szemszöge

Szabadság. A szó, ami után lassan két éve vágyakoztam. Furcsa volt ez a másfél év itt a sitten. Annyi embert ismertem meg, akik mind hatással voltak rám. Azonban eljött a mai nap: végre kiengedtek és szabad vagyok.

Amint kitettem a lábam a börtön területéről az első dolgom az volt, hogy körbenézzek. A jó öreg Chicago semmit sem változott. Ugyanaz a mocskos légtér várt ugyanazokkal az épületekkel és emberekkel. Undorító, de a város nagy része az én hatalmam alatt állt.

Meggyújtottam a cigarettámat, majd nagyot szippantva belőle figyeltem az előttem lefékező autót.

- Na mi van Bieber? - hajolt ki az ablakon Stephan, a legjobb barátom és a jobb kezem egyben.

- Újra itt. - fújtam ki a füstöt, majd lepacsiztam vele és beszálltam az autóba. Stephan a gázra lépett és elindultunk.

- Milyen volt ez a másfél év? - kérdezte az útra figyelve.

- Borzalmas. - pattintottam le a lehúzott ablakon a hamut a cigim végéről.

- Hiányod van, mi? - nevette el magát.

- Ne is mond. - bámultam meg egy mellettünk elsétáló szőke lányt. - Ma este minimum öt lány biztosan meglesz.

- Club Jam? - kérdezte.

Club Jam, a kedvenc szórakozóhelyem a városban. A lecsukásom előtt szinte minden éjszaka ott voltam a haverjaimmal együtt.

- Még szép. - feleltem. - Tízre ott leszünk.

- Ünneplünk? - vigyorgott továbbra is.

- Persze. - válaszoltam. - A városnak meg kell tudnia, hogy visszatértem. - mosolyodtam el ördögien.

Chicago készülj fel, mert itt bugyi szárazon nem marad...

Sziasztok!

A szavazók többsége mára voksolt, ezért jelentkeztem a blogom bevezetőjével. Mint láthatjátok egy újabb blogötlet bújt meg a fejemben, amit elég sok gondolkozás után kezdtem el írni. Remélem tetszik és számíthatok a támogatásotokra. (Egy kis apróság: a részek meghatározatlan időközönként érkeznek.)