2017. január 30., hétfő

10. Fejezet - Rossz kezekben

Justin Bieber szemszöge


Fejem sajgott a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Megdörzsöltem a szemeimet, majd körbenéztem a szobában. A füst szag kezdett eltűnni a szobából és a látásom is egyre tisztult. Eléggé kiüthettem magam.
Telefonom pittyegésére kaptam fel a fejemet, majd fáradtan nyúltam a készülékért.

Evie: Itt jártam nálatok, de csak Jamest találtam. Merre vagy?

Én: Logannél vagyunk. - pötyögtem be a rövid válaszom.

Kimásztam az ágyamból, majd lustán terítettem be a takarómmal. Ásítva kotortam elő pár tiszta ruhát, majd levettem a pólóm, hogy átöltözzek.
- Logan keresett. - hallottam meg Madison hangját a hátam mögül.
- Újabb szokásod lett, hogy kopogás nélkül jössz be a szobámba? - fordultam meg, így szemben találtam magam vele. Zavartan fejezte be a meztelen felsőtestem bámulását és lesütötte a szemét.
- Nincs kiírva semmi az ajtódra. - vágott vissza és ölbe tett karokkal dőlt neki az ajtófélfának, miközben egy lopott pillantást vetett a kockás hasamra. Arcomra elégedett mosoly kúszott.
- El ne olvadj tőlem. - léptem elé, majd kezemmel megemeltem a fejét az állánál fogva. Ajkai elváltak egymástól és egy alig hallható sóhajt eresztett ki magából.
- Arra még várhatsz. - felelte a szemembe nézve. Közelebb hajoltam hozzá. Szemei szépen lassan lecsukódtak és azt várta, hogy megcsókoljam, de a telefonom ismét azt jelezte, hogy üzenetem érkezett.
- Na kifelé. - suttogtam a szájába. Kezét a mellkasomra helyezte és ellökte magát, majd becsapta maga mögött az ajtót. Vigyorogva ráztam meg a fejemet, majd belebújtam a felsőmbe és a kezembe vettem a mobilomat.

Evie: Vagyunk? - tért azonnal a lényegre. Tudtam, hogy ezt észreveszi, elvégre Evie nem hülye lány.

Én: Ha idejössz, úgyis rájössz. Már várlak. - válaszoltam.

Evie: ;)

Eviet lassan öt éve ismerem. Emlékszem, hogy volt egy csúnya veszekedésem az anyámmal, aminek az lett a következménye, hogy aznap leléptem otthonról és belevetettem magam az éjszakába. Egy buliban találkoztam Evievel, aki éppen anyagot árult, miközben éjszakai kalandot keresett. Akkor rúgtam be először, akkor téptem be először és akkor szexeltem először. Ezekhez mind-mind hozzászoktam és azóta életszükségletek lettek számomra.
Eviet egyébként Evelynn Morgannek hívják. Pár éve kicsapták a suliból, azóta drogot árul és mindig más férfi ágyában köt ki, bár volt már rá példa, hogy lányokkal éjszakázott. Az évek alatt megismertük egymást és simán kijelenthetem, hogy ő az egyik legjobb barátom. Mindig számíthatunk egymásra, még akkor is, ha tudom, hogy nála nagyobb kurvát még nem hordott Föld a hátán. Ő az egyetlen lány, akivel többször is lefeküdtem, ugyanis még az első együtt töltött éjszakán megfogadtuk, hogyha ki kell elégíteni egymás vágyait, akkor mindig ott leszünk egymásnak. És ez azóta így van.

Madison Collins szemszöge

Logannel szemben ülve reggeliztem, miközben ő folyamatosan az életemről kérdezgetett, illetve ha valami poén eszébe jutott rólam, azt azonnal elmondta. Én persze a rólam alkotott vicceket nem találtam túl szórakoztatónak, de legalább nem unatkoztam. Érdekes egy figura.

***

Bezárva a négy fal közé. Esküszöm, hogy halálra unom magam, ha nincs senki se a társaságomban. Most is egyedül üldögéltem az ágyamon, mert nem volt kedvem Logannel bepakolni a sört a hűtőbe, Justinhoz meg jött valaki.
Kiléptem a folyosóra és egyből megpillantottam  egy pár fekete bőrcsizmát, aminek a sarka biztosan megütötte a húsz centit. Látom, Justin elvan.
A hajamba túrva mentem le a konyhába, ahol Logan még mindig a sörös dobozokkal szerencsétlenkedett. Halkan felkuncogtam, mikor az egyik doboz kiesett a kartonból.
- Ne röhögj! - nézett rám szúrósan Logan, de hangjában érezni lehetett, hogy még ő is simán elnevetné magát a helyzeten.
- Hihetetlen, hogy nem tudsz elrakni pár doboz sört. - ültem fel a pultra és néztem, ahogyan Logan felkel a földről, mivel kínjában eddig ott ült.
- Hihetetlen, hogy nem tudtál segíteni. - csukta be a hűtőajtót.
- Nem én iszom ezeket a szarokat. - mutattam a kartonban maradt néhány darabra.
- Na itt kezdődnek a problémák. - tette kezét a lábamra és komoly arcot vágva nézett rám, de mikor elnevettem magam a hülye képén, már ő is röhögött. Jó, lehet, hogy egész szimpatikus alak.
Nevetésünket abbahagytuk, mikor egy fekete-rózsaszín ombre hajú lány tipegett be a konyhába. A bőrcsizmáját egyből kiszúrtam, ráadásul a ruhája sem takart túl sokat. A szolárium által barnított bőre selymesnek tűnt, míg hosszú haja a derekáig lógott.
- Hali. - köszönt, majd leemelte az egyik polcról az öngyújtót és rágyújtott a lakásban (!!!). Nem tudtam ki ez, de úgy látszik, hogy nem lesz a szívem csücske.
A tűsarkújával kitipegett a nappaliba, ahonnan Justin nevetése szűrődött ki. Kíváncsian pillantottam Loganre.
- Evie. - felelte, majd kiment ő is a nappaliba, én pedig követtem. Justin a telefonját nyomkodta, miközben a számomra ismeretlen lány - akiről időközben kiderült, hogy Evienek hívják - teljesen nyugodtan szívta a cigarettáját.
- Logan. - szólalt meg Justin, majd zsebre vágta a telefonját. - Munka van.
Logan, mintha Bieber csicskája lenne, bólintott, majd elindultak az ajtó felé.
- Itt is hagysz? - kiabált Evie Justin után.
- Este folytatjuk. - dugta vissza a fejét Bieber és kacsintott a csajra, aki elégedetten vigyorogva fújta ki a füstöt a szájából.
Mikor a srácok elhagyták a házat, Eviehez fordultam, aki furcsán kezdett méregetni.
- És te vagy... - szólalt meg.
- Madison. - feleltem, mire elismerően bólintott. - Egész jó tested van drága. - vizsgált még mindig. - Justin biztosan örül, hogy ilyen kurvája van.
- Mi? - vontam fel a szemöldököm.
- Justin ribanca vagy, nem? - kérdezte, mintha ez egy teljesen átlagos téma lenne. Tátott szájjal néztem rá.
- Nem! - ráztam meg a fejem.
- Értem. - nyomta el a cigijét a vázán (!!!). Elég érdekes fejet vágva ültem le az egyik fotelba, szembe Evievel. Nem tudom, hogy honnan szedte ezt a badarságot, de szerintem nem is szeretném tudni.
- Legalább dugtatok már? - tett fel megint egy eléggé meglepő kérdést.
- Miii?! - hőköltem meg. - Nem!
- Akkor egyáltalán minek vagy itt? - értetlenkedett.
- Ez meg milyen kérdés? - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem jellemző Justinra, hogy egy olyan lánnyal éljen együtt, akivel még csak nem is kefélt. - válaszolt. Ja, hogy innen fúj a szél.
- Tisztázzuk le a dolgot. - néztem a szemébe, mire beleegyezően bólintott. - Nem tudom, hogy miért, de Justin itt tart.
- Aha. - bólogatott. - Szar ügy. - vont vállat. - Pedig elég jó pasi. Már akinek.
Sokáig ültünk egymással szemben Evievel szótlanul, amit elég nehezen bírtam. Szerettem volna egy kicsit megismerni, hátha megértettem volna, hogy miért viselkedik így és hogy egyáltalán miért van itt. Mármint, tudtam, hogy Justinnal volt, de nem lépett le mikor Bieber elment, hanem itt maradt. Ezek szerint nem csak egy egyszerű prostituált, hanem Justin ismerőse.
- Figyi. - szólalt meg hirtelen, majd az eddig nyomkodott telefonját eltette a zsebébe. - Mi lenne, ha körbenéznénk a városban? - kérdezte. Felállt a kanapéról és hajába túrt, miközben a válaszomat várta.
- Justin nem lenne oda az ötletért. - feleltem. Bár jobban belegondolva nem is volt olyan rossz ötlet. Pár órára elhagyhatnám ezt a házat és kimozdulhatnék. Az igazságot megvallva, Bieber kit érdekel? Nem a kutyája vagyok, akit bezárva tarthat, sőt még csak nem is az ő tulajdona vagyok.
- Úgy tudtam, hogy téged nem érdekel Bieber véleménye. - tette csípőre a kezét.
- Nem is érdekel. - vontam vállat. - Menjünk.
Elindultam a bejárati ajtó felé, de Evie megállított. Szembe fordított magával, majd karjait a vállaimon pihentette.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy így viszlek az ismerőseim elé? - nézett végig rajtam, míg mondanivalójában kiemelte az "így" szót. Nem értette, hogy mi baja lehet velem.
- Mi? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Csajszi, úgy nézel ki, mint egy szűz stréber. - fogta meg a pólómat, majd forgatni kezdte az alját. Leguggolt elém, majd az egyszerű fekete cicanadrágomat is vizsgálni kezdte. - Az alakod megvan az elképzelésemhez, szóval most hozok egy ollót, te pedig itt megvársz.
Tátott szájjal figyeltem, ahogyan a válaszom nélkül tipegett ki a konyhába. Belepillantottam a dísztükörbe és szerintem tűrhetően néztem ki. Félek az átalakítástól.
Evie pár perccel később két ollóval jött vissza: egy naggyal és kisebbel. A naggyal körbevágta a pólómat a melleim alatt, ezután pedig a nadrágomat rövidítette meg. A kis ollóval levágta a kilógó szálakat, majd a vágott részt eltűrte, így még csak meg sem látszódott a ruháimon, hogy ezek "itthon készültek". Újra belenéztem a tükörbe és elképedve néztem meg magamat.
- Na ez már stílus. - csapott a fenekemre, majd elindult az ajtó felé, én pedig követtem.
Némán sétálgattunk a járdán, miközben kezdett sötétedni. Eléggé sok férfi nézett meg minket az utcán, ami először zavart, később viszont már élveztem, hogy minden figyelem rám irányul. A suliban szinte  senki sem figyelt rám, ezért kifejezetten jól esett, hogy szinte mindenki vágyakozva néz rám. Egy deszkázó fiúcsapat előtt elsétálva már annyira szabadnak éreztem magam, hogy egy egyszerű mozdulattal kiszedtem a hajgumit a sötét loboncomból, majd megráztam a fejemet és hagytam, hogy a hullámos fürtjeim a testemet simogassák.
- Ez az bébi! - szólt utánam az egyik, mire elégedetten mosolyogva sétáltam tovább Evievel.
- Látom tetszik a helyzet. - felelte. A zsebében kezdett kutakodni, majd elővett egy általa tekert cigarettát. - Füveztél már?
- Nem. - feleltem.
- Akkor itt az ideje. - nyomta a számba a füves cigarettát, majd meggyújtotta, én pedig nagyot szippantottam belőle.

***

Evie éppen érzéstelenítővel kente be a köldökömet és környékét. Hogy miért? Éppen egy piercingesnél ültem. Magam sem értettem, hogy miért mentem bele, hogy köldök piercinget lövessek magamnak. Evie megmutatta az övét és szerinte jól állna nekem is. Normál körülmények között biztosan nemet mondtam volna erre az egészre, de befüvezve teljesen más a helyzet. Teljesen másnak érzem magam.
- Nem fog fájni. - közelített felém egy csupa tetkós férfi. Behunytam a szemeimet, majd mikor megéreztem egy kis fájdalmat a hasamnál felnyögtem.
Mire kinyitottam a szememet, már az egyik tükör előtt állva nézegettem a köldökömből lógó keresztet. Baromira jól néztem ki.
- Elképesztő vagy. - ölelt meg hátulról Evie és nyomott egy puszit a nyakamra.
- Merre tovább? - túrtam a hajamba és kifordultam az öleléséből.
- Egy kocsmába megyünk. - gyújtott rá. Kivettem a kezéből a cigit, majd beleszippantottam és visszaadtam neki.
- Rendben. - fújtam ki a füstöt, majd elhagytuk a szalont és gyalog folytattuk tovább az utunkat.

***

Belépve a kocsmába furcsa érzés fogott el. Pontosabban nem éreztem semmit. Nem zavart a tömény pia szag, az arcomba fújt füst, sőt még a részeg emberek sem keltettek nagy feltűnést.
Én leszédültem egy székre és csupán csak annyit vettem észre, hogy Evie két üveg sörrel a kezében jön vissza hozzám.
- Kösz. - feleltem, majd meghúztam az üveget és csodálkozva figyeltem a színpadon rúdtáncoló nőket.
- Na mi az? - követte a tekintetemet és ő is felfigyelt a rudakra. - Ki szeretnéd próbálni?
- Még szép. - keltem fel a székről, majd elindultam a színpad felé. Útközben kivettem egy férfi kezéből a röviditalát, amit lehúztam és visszaadtam neki az üres poharat. Akkor táncoljunk.

Justin Bieber szemszöge

Stephan és Logan társaságában mentünk be Evie kedvenc kocsmájába. Logan ötlete volt, hogy a meló után lazítsunk egy kicsit, elvégre a szabadulásom óta csak egyszer buliztam és szerinte rám férne. Én pedig vissza nem utasítok egy ilyen ajánlatot, bár titokban bánt, hogy nem tudom, mi van Madisonnal. Mindig is érdekelt, hogy mit csinál, mikor egyedül hagyjuk ott. Mondjuk most Evie is ott maradt vele, szóval nagy baj nem lehet. Bár ha belegondolok mégsem volt olyan jó ötlet Eviere hagyni Madisont. Ki tudja mibe viszi bele a még teljesen érintetlen Madisonomat...

***

Körülbelül hat feles után egészen máshogy láttam a világot. Minden gondom elszállt és önfeledten táncoltam a részeg fiatalok társaságában, bár kifejezetten zavart, hogy az ilyen kocsmákban kevés a lány. Látszik, hogy ez Evie kedvenc helye.
Mikor teljesen elfáradtam, egy üveg sörrel a kezemben ültem le a színpad elé és kezdtem nézni a rúdtáncos lányokat. Ajkamba harapva néztem, ahogyan az előttem táncoló sötét hajú csaj teljesen átadja magát a zenének és a lehető legszexibben vonaglik. Kerek fenekét egy pillanatra felém tolja, mire érzem, hogy a nadrágom egyre kisebb lesz.
Végül a vonzó lányhoz egy számomra ismerős férfi lépett oda, majd a karjánál fogva ráncigálta le a színpadról.
- Engedjen el! - hallottam meg a még ismerősebb hangot és tátott szájjal néztem bele a szexi csaj szemeibe: Madison.


Sziasztok!
Szeretnék elnézést kérni a rész miatt, mert eléggé hanyag lett és nem is vagyok megelégedve vele, de valahogyan fel kellett vezetni az eseményeket. Remélem nem találjátok annyira rossznak, mint én...

8 megjegyzés:

  1. Aztaa hát én lefejeltem az asztalt😂😍😱😍pont a legjobb résznél lett vége😭nagyon kíváncsi vagyok Justinnak mi lesz a reakciója erre az egészre,szerintem Evie-re is picit meg fog haragudni,hogy micsinált Madisonnal.😃Várom a kövit!❤❤😙👍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretném, hogy lefejeld az asztalt, de örülök, hogy ezen a véleményen vagy.😂😍Köszi és sietek!❤

      Törlés
  2. Imádom!Siess a kövivel ❤😘

    VálaszTörlés
  3. OKéoké.
    Biztos voltam benne, hogy ilyen lesz a vége ;)
    DE ah nee nekem akkor is nagyooon tetszik :))
    Várom már a folytatást!! Siess!
    UI: Szabadságon van új rész ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak! Most pedig neki állok olvasni a blogod új részét.😍❤

      Törlés
  4. Ez meg mindig iszonyatosan jo❤️

    VálaszTörlés