9. Fejezet - Törődsz velem

Madison Collins szemszöge

Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet a felszűrődő férfi nevetésre. Én megölöm őket. Fel szerettem volna kelni, azonban annyira lusta voltam, hogy az ágyban csak felülni tudtam. A hajamba túrva néztem körbe a szobában, amit még mindig nem tudtam megszokni. Végül sikerült rávennem magam, hogy kimásszak az ágyból, de megint nem jutottam sokáig. A karjaimat az égbe emelve eresztettem ki a fáradt gőzt és próbáltam visszatérni a valóságba. Pedig még tudtam volna aludni.

Az éjszaka anyámmal álmodtam. Nem tudom, hogy mit csinálhat otthon, hiszen semmit sem tud a hollétemről. Egészen biztosan aggódik értem, mert szó nélkül léptem le otthonról, de nem a célból, hogy ne menjek vissza.

Belebújtam a farmerembe és elhagytam a szobát. Halkan sétáltam le a lépcsőn, de a srácoknak még így is sikerült észrevenniük.

- Reggelt! - köszönt oda az ismeretlen. Biztosan ő az, aki tegnap este eléggé jól szórakozott. 

- Hali! - köszöntem bizonytalanul, majd a pulthoz léptem és összedobtam egy kis adag tejes kávét. Justin másnapos pillantásokat vetett rám az asztalnál ülve. Biztosan nem emlékszik semmire.

Leültem vele szembe és kortyolgatni kezdtem a forró italomat.

- Büdös vagy. - szólalt meg egy idő után.

- Fürödtem. - néztem rá szúrósan.

- De ruhát nem cseréltél. - folytatta. Tudtam, hogy nem fogja kibírni, hogy ne kössön belém.

- Mivel nincs itt egyetlen egy ruhám sem? - kérdeztem tőle némi gúnnyal a hangomban.

- Az nem az én problémám. - vont vállat, majd elővette a telefonját és elmélyült benne.

- Utállak. - fejeztem ki magam elég érthetően.

- Tegnap este még nem ezt mondtad. - nézett rám egy kaján mosoly kíséretében. Tátott szájjal bámultam az elégedett képére.

- Úúú! - szállt be ezúttal az idegen srác, akihez mérgesen fordultam oda.

- Egyáltalán te ki vagy? - kérdeztem jogosan.

- Ne vond kérdőre az alkalmazottjaimat. - szólalt meg Justin a telefonja képernyőjét bámulva.

- Logan vagyok. - biccentett, mire bólintottam.

- Alkalmazott? - törtem ki nevetésben. - Miért? Ki vagy te itt?

- Én a helyedben nem kérdeztem volna. - felelte halkan Logan.

- Fehérneműt cseréltél? - kérdezte Justin.

- Mégis hogyan cseréltem volna, ha nincs itt semmim se? - borultam ki. Végre a tekintetét rám emelte és elrakta a telefonját.

- Ezek után le nem fekszek veled. - állt fel az asztaltól.

- Hidd el, nekem sem állt szándékomban összefeküdni veled. - vágtam vissza.

- Így elrontod a rólad alkotott képemet. Így hogyan fantáziáljak rólad? - kérdezte és perverzen végigmért.

- Barom. - keltem fel én is az asztaltól és elindultam a szoba felé.

Justin Bieber szemszöge

A kis csevejünk közben végig a telefonomat nyomkodtam, ugyanis éppen Madison apjával beszéltem. Tudtam, hogy Madison haza akar menni, ezért inkább intézkedek.

- Elmentem. - kiáltottam oda Logannek. - Dolgom van.

- Rendben. - felelte Logan, majd kiment az udvarra. Bepattantam a kocsimba és a város közepén fekvő parkhoz vezettem, mert ide beszéltem meg egy találkát Madison apjával, Georgedzsal. Leparkoltam a zöld övezet előtt, kiszálltam a kocsiból és az egyik padhoz sétáltam.

A park egészen szép volt, bár én általában sötétben járok erre, mikor el kell intéznem dolgokat. A fák zöld lombkoronái vonzották a madarakat, míg a park közepén álló játszótér a gyerekeket.

A várakozás közben rágyújtottam. Nagyot szippantottam a cigarettából, majd kifújtam a füstöt és a rohangáló gyerekeket néztem, akik élvezték a természet lágy ölét. Nem szeretem a gyerekeket, de az öcsémmel és a húgommal kivételt teszek, hiszen őket imádom. Azonban remélem, hogy ők nem lépnek majd rossz útra, mint ahogyan én tettem.

Fejemet oldalra fordítottam egy férfi köhögés hallatán.

- George. - nyújtottam vigyorogva kezemet, de ő mérgesen pillantott rám és esze ágában sem volt viszonozni a kézfogást.

- Hol van a lányom? - tért rá a lényegre.

- Biztos helyen. - fújtam ki a füstöt.

- Mit csináltál vele? - indult volna el felém, de egy csöppnyit feltűrtem a pólómat, hogy meglássa a magammal hozott fegyveremet. Megrémülve állt meg.

- Nincs semmi baja. - válaszoltam. - Még. - tettem hozzá.

- Bieber ne szórakozz velem. - kezdett bedühödni, így hasonlított Madisonra. - Mit csináltál a lányommal?!

Tudtam, hogy nem szólhatom el magam, hiszen itt van előttem egy mérges apa, aki a lányát követeli, de nem adhatom vissza és nem is fogom visszaadni. Azonban tudtam, hogyha elárulom, hogy miért is van velem, akkor hívja a zsarukat - bár azok is az én oldalamon állnak - és elviszik tőlem. Madison látta, hogy megölök egy embert és nem bízok benne. Tudom, hogy simán felnyomna egy másik rendőrségen.

- Szerintem Ön sebészként nagyon is jól tudja, hogy néha történnek balesetek és szerintem nem szeretné a lányát még jobban belekeverni a bajba. - kezdtem bele egy oltári nagy hazugságba. - Higgye el nekem, én a jó oldalon állok. - láttam, hogy ennél a mondatnál megkönnyebülve sóhajtott. - Én csak a megvédeni szeretném a lányát, semmi több.

- És szerinted én nem tudom megvédeni? - kérdezte. - Mit várjak egy ilyen taknyos kis kölyöktől, mint te?

- A legjobb ember vagyok a városban. - pillantottam Georgera. - Bízzon bennem.

Nagyot nyelt.

- Mennyi időről lenne szó?

- Nem tudom. - vontam vállat. - De azt szeretném leszögezni, hogy nem dolgozom ingyen. - próbáltam lehúzni egy kicsit az öreget. Elvégre a legkönnyebben a kétségbeesett szülőktől lehet pénzt szerezni, akik bármit megtennének a gyerekük biztonságáért.

- Mennyit kérsz? - nyúlt a zsebébe és elővette a csekkes füzetét és egy tollat.

- Ötezer dollár. - feleltem. A szemei kiugrottak az ár hallatán, mégis megírta a csekket, amit a kezembe nyújtott. - Majd szóljon Kimnek, hogy pakoljon össze pár cuccot egy bőröndbe Madisonnak, és az anyjának erről egy szót se. - tettem hozzá.

- A lányomról van szó, ne feledd! - vetett rám egy utolsó pillantást és hátat fordított.

- A lánya a legjobb kezekbe került. - nézegettem a csekken álló számot és én is elhagytam a parkot.

Miután Madison apjától megszereztem a csekket, az első lépésem az volt, hogy kiváltsam, ezért hát megjelentem az egyik kedvenc bankomban és elhoztam az összeget készpénzben. A pénzt egy hatalmas sporttáskába raktam, majd a hátamra dobva mentem vissza a kocsimhoz. Elképedve vettem észre az ott várakozó Joet.

- Te? - kérdeztem tőle, majd bedobtam a táskát a kocsiba.

- Ne hidd, hogy olyan könnyen megszerezted magadnak. - felelte.

- Miről beszélsz? - húztam össze a szemöldököm.

- Ne játszd meg magad Bieber. - lökte el magát a kocsimtól. Rossz szemmel néztem, hogy egyáltalán hozzá mert nyúlni. - Madison sosem lesz olyan hülye, hogy megadja magát.

- Mégis velem van és nem veled. - vágtam vissza. Felnevetett.

- Erőszakkal van nálad, most meg még az apját is kihasználtad. - vigyorgott gonoszan.

- Kémkedsz utánam? - szorítottam meg a pólója nyakánál fogva.

- Jó lenne titokban tartani a dolgaidat, nehogy újra bajba kerülj. - mosolygott.

- Ne hidd azt, hogy elfelejtettem, amit velem tettél. - sziszegtem. Éreztem, hogy kezdek teljesen kiborulni. Ezt még a kidagadó ereim is be tudták bizonyítani.

- Inkább figyelj Madisonra, nehogy valami baja essen. - mondta halkan és sejtelmesen. - Elvégre az apjának azt mondtad, hogy megvéded. - kimászott a szorításomból és ott hagyott.

Madison Collins szemszöge

Lassan egy hete itt raboskodom Logan és Justin fogságában. A két srác szinte semmit sem törődik velem, bár van amikor Logan leül mellém beszélgetni. Érdekes egy férfi, de legalább meghallgat.
A házban csengettek, de mivel senki sem volt itt, ezért nekem kellett lerohannom. Kinyitottam az ajtót, így megpillantottam a postás fiút, aki egy hatalmas csomagot tartott a kezében.

- Madison Collins? - olvasta fel a listájáról a nevemet, majd rám pillantott.

- Igen. - bólintottam.

- Ide kérek egy aláírást. - mutatott a lapjára, majd aláfirkantottam, a tollat pedig visszaadtam. A srác a kezembe nyomta az eléggé nehéz csomagot, majd köszönés nélkül távozott. Érdekes.

Nagy nehezen cipeltem fel a hatalmas dobozt a szobámba, majd lihegve tettem le a szoba közepére. Sokáig méregettem, majd nem bírtam tovább és neki estem. Feltéptem a ragasztást, majd teljesen szétszedtem a dobozt. Meglepődve pillantottam meg a bőröndömet, amit kicipzároztam és beletúrtam a ruháimba. Megijedtem, mikor a kezem megérzett valami furcsát a puha ruhák között, ezért az érintett tárgyat elővettem. Egy cetli.

Drága barátnőm!

Nem tudom, hogy mi folyik most körülötted és be kell valljam, hogy nem is nagyon szeretném belevetni magam, mert félek. Félek én is és féltelek téged is. Remélem nincs akkora gáz és rendben vagy. Egyébként Justin mondta, hogy pakoljak össze neked. Ha bármire szükséged van, csak szólj.

Puszillak, Kim

Elképedve olvastam a hosszú sorokat és próbáltam elemezni ezt az egészet. Kim tudja hol vagyok, mégse próbálja meg azt, hogy elszöktessen innen. Még csak meg sem látogat. Értem én, hogy fél, de eleinte én is féltem, aztán rájöttem, hogy nincs mitől. Hiszen Justin csak egy kölyök, aki fegyverekkel játszik, semmi több.

***

Már besötétedett és még mindig egyedül vagyok itthon. Annyira furcsa így hívnom ezt a helyet, de muszáj lesz beletörődnöm, hogy innen nincs kiút.

Éppen a fogamat mostam, ugyanis Kim még a tisztasági csomagomat is bepakolta, így végre megszabadulhattam a több napos szájbűztől. Kiöblítettem a számat, mikor a fejemet léptekre kaptam fel. Valaki haza jött.

Elpakoltam a fürdőben, majd elindultam a szobám felé, de a fekete ajtó mögül zajokat hallottam. Kíváncsian fordultam oda. Most vagy soha. Benyitottam a fekete ajtót, majd beljebb léptem és körbenéztem. A szemem Justinon akadt meg, aki éppen pár frissen szerzett szivart rakott le az éjjeliszekrényére.

- Mit keresel itt? - kérdezte. - Az életedet? - tette hozzá.

- Milyen kis vicces vagy. - tettem ölbe a kezem. - Ez a te szobád? - néztem körbe ismét. Férfi szoba volt: koszos alsónadrágok, használt óvszerek és szétszórt dohány. Nem vártam többet Biebertől.

- Nem, a szomszédé. - felelte. Válaszul megforgattam a szemeimet és ölbe tett karokkal dőltem neki az ajtófélfának. - Minek jöttél ide?

- Csak úgy. - vontam vállat.

- Tudod, engem nem szoktak lányok "csak úgy" keresni. - mért végig és kaján vigyorral a képén kelt fel az ágyról.

- Barom. - ráztam meg a fejem.

- Na de most komolyan. - állt meg velem szemben. - Mit akarsz? - kérdezte, és úgy tűnt, hogy a perverz vigyor levakarhatatlan a képéről.

- Csak kíváncsi voltam. - vontam vállat és ismét szemügyre vettem a szobát.

- Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen fehérneműt hordasz, mégsem turkálok a bőröndödbe. - dőlt neki az asztalának és végigmért. Azt hiszem, hogy ezután a kijelentés után elzárom a bőröndömet.

- Idióta. - forgattam a szemeimet, megint. Kettőnk közé beállt a csend, amit kihasználtam: megvizsgáltam Justint. Egy lazább nadrág volt rajta, amit nem húzott fel teljesen, ugyanis a fenekén egy kicsit lógott. Ehhez a fekete nadrághoz egy fehér pólót párosított, nyakában egy aranylánccal, karján egy aranyórával és a lábán egy fehér, magas szárú kondicipővel. Zsebre dugott kezekkel támaszkodott az asztalon, majd a hajába túrva figyelt engem. Tekintetünk egy pillanatra találkozott.

- Mit bámulsz? - törtem meg a csendet. Elmosolyodott.

- Te is ugyanúgy bámultál engem, mint én téged. - döntötte oldalra a fejét, majd az ajkába harapva megint végigfuttatta rajtam a szemeit.

- Miért? - húzódott a szám egy halvány mosolyra. - Nem szabad? - incselkedtem. Justin hasonlóan nézett rám, majd kinyújtotta a kezét, mintha azt akarná, hogy fogjam meg. Kíváncsian pillantottam a tenyerére, majd a szemébe. Végül belementem a játékba, megfogtam a kezét és hagytam, hogy közelebb húzzon magához. Az arcomat kezdte vizsgálni, miközben a mosoly szépen lassan eltűnt az arcáról és egyre komolyabb lett.

- Miért szóltál Kimnek? - kérdeztem.

- Mi? - húzta össze a szemöldökét.

- Ma megjött a bőröndöm és Kim azt írta, hogy te mondtad neki, hogy pakoljon be nekem. - magyaráztam ezt az egészet.

- Ja. - esett le neki. - Csak nem akartam, hogy itt büdösödj.

- Szemét. - löktem el magam tőle, majd ölbe tett karokkal megálltam. - Te törődsz velem. - kezdtem el vigyorogni.

- Álmodozni lehet. - vont vállat. Nevetve megráztam a fejemet, majd hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé. Hallottam, amint Justin elugrik az asztaltól, majd megfordít és magához húz. Annyira gyorsan történt minden: gyengéd csókot nyomott a számra. Lassan mozgatta ajkait, miközben nyelvével az én számat simogatta. Kezét végig a derekamon tartotta, majd tenyere hirtelen lecsúszott a fenekemre, amibe enyhén belemarkolt, ezért még közelebb léptem hozzá. Egy utolsó csókot nyomott az alsó ajkamra, majd kezét a mellkasomra helyezte és kitolt a szobájából.

- Jó éjt. - mondta, majd becsukta előttem az ajtót.

Sziasztok!

És íme, itt van a 9. rész, amihez tényleg nem tudok semmit se fűzni. De komolyan, lol. Talán csak annyit, hogy lehet, hogy lesz egy hosszabb kihagyás, de ez attól függ elindítják-e a sítábort, vagy nem. (Igen, valószínűleg megyek síelni, bár a mostani busz baleset miatt eléggé félek.) Mindenesetre szeretném kinyilvánítani az őszinte részvétemet a baleset áldozatainak rokonainak. Borzalmas, hogy a mai nap mik meg nem történnek.

További szép napot!