2017. április 28., péntek

13. Fejezet - Válassz!

Madison Collins szemszöge

Unalmamban hamar feltaláltam magam. Kimásztam az ablakon a vasból készült, rácsos erkélyre, ami egyébként menekülő útként szolgált, ha netán kigyulladna valamelyik lakás. Az említett erkélyről átmásztam a tűzlétrára, majd felmentem a tetőteraszra. A kilátás valami eszméletlen volt.
Lassan kezdett hajnalodni, ezért a sötét ég világosodni kezdett, miközben a felhők rózsaszín és sárga színekben pompáztak. Az alattam elterülő város egy kicsit nyugisnak tűnt, de tudtam, hogy ha nyolcat üt az óra, akkor elszabadul az őrület és visszatér a nyüzsgés. 
A hűs, hajnali szellő lágyan a hajamba kapott, én pedig megborzongva húztam össze magamat.
Justin az éjszaka nem jött vissza. Órákon keresztül csak forgolódni tudtam az ágyban, miközben a viselkedését elemeztem és arra kellett rájönnöm, hogy még sosem találkoztam egy ilyen sráccal, mint ő. Valami nagyon nem stimmelt vele. Hiszen ilyen fiatalon a maffia tetején áll és még az idősebb férfiak is félnek tőle. A személyisége meg egyszerűen... húh. Nem értem, hogy hogyan lehet ilyen. Saját szavakkal biztosan úgy írnám le, hogy egy öntelt, szexmániás és bunkó barom, aki szeret embereket megfélemlíteni, mégis volt valami benne, ami kíváncsivá tett és vonzott.
Időközben a melleim alatt összefontam a karjaimat, így védekeztem a hideg elől. Legszívesebben visszamentem volna a meleg lakásba, de szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy észhez térjek.
Ha napokkal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy a kedves kis szomszéd srácot börtönbe csukták, maffiafőnök lett és engem is elrabol, valószínűleg képen röhögtem volna. Úgy érzem magam, mintha valami gagyi akció filmbe keveredtem volna, ahol bármi megtörténhet. Most viszont, hogy belecsöppentem ebbe az igencsak érdekes életmódba, már kicsit sem találom viccesnek ezt az egészet.
Hiányzik anyu és apu, ahogyan Kim és Joe is. Rohadtul nem értem, hogy apám egyáltalán hogyan lehetett olyan hülye, hogy higgyen Justinnak és még fizessen is neki a biztonságomért, hiszen eleve Biebertől kéne megvédeni.
Meleg kezek simultak a derekamra, majd egy tömény alkohol és füst szagú lehelet csapta meg orromat, ami egyébként a nyakamat érte el először. Kíváncsian fordultam volna meg, de szorosan tartó kezek megakadályozták. Nyakamra tapasztotta ajkait, majd erősen szívni kezdet.
- Ez fáj! - szisszentem fel és próbáltam szabadulni a szorításból, de nem hagyta abba, sőt erősebben csinálta, így már a fogai is a bőrömbe mélyedtek. - Mondom, hogy fáj, te barom! - szakadtam ki az ölelésből. Az egyensúlyomból kibillenve léptem arrébb és pillantottam meg Biebert.
Fekete farmert viselt egy szintén fekete felsővel. Nyakában egy vastag aranylánc lógott, míg a fején egy hátra fordított full cap volt. Szemei vörösek voltak és kissé "billegálisan" állt. Látszott rajta, hogy nem éppen volt beszámítható állapotban.
- Most mi bajod van, édes? - nyúlt volna a fenekemhez, de arrébb löktem. Kissé megszédülve kapott a fejéhez, majd mérgesen nézett rám. - Héj, én csak jót akarok... - indult el megint felém. - ...magamnak.
- Szállj már le rólam! - szóltam rá erélyesebben, majd megfordulva a létra felé vettem az irányt. Egyáltalán, hogyan mászott fel ide így?
Megragadta a csuklómat és visszahúzott magához, majd erőszakosan smárolt le.
- Te normális vagy? - szólaltam meg levegő után kapkodva, ugyanis rohadtul nem érdekelte, hogy én mit akarok, és ez megrémisztett.
- Most mit ellenkezel? - szorította el a vérkeringést a csuklómban, én meg fájdalmasan felszisszentem. - Úgyse fájna... - tűrte el a hajamat a szememből. - ...nekem. - tette hozzá és perverz vigyor kúszott az arcára.
- Hagyjál már békén! - vágtam pofon, mire elengedett és kibillent az egyensúlyából, de nem esett el. Gyilkos tekintettel nézett rám, bennem meg megfagyott a vér. Jobb ötletnek tűnt elfutni onnan.
Rohanni kezdtem a létra felé és kihasználtam, hogy ő úgysem tud olyan gyorsan reagálni, ezért a lehető leggyorsabban másztam le a tűzlétrán és visszamásztam a lakásba az ablakon. Fogalmam sem volt, hogy ebben a kis házban hová is bújhatnék. Mikor meghallottam a létra nyikorgó hangját, tudtam, hogy nincs túl sok időm, ezért bementem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.
Az ajtóval szemben álltam meg, majd a hajamba túrva dőltem neki a falnak és csúsztam le a földig a csempéken. Kezeim remegtek, ugyanis baromira féltem. Nem akarom, hogy megtörténjen a legrosszabb.
Minden lány fél az erőszaktól és ez teljesen természetes, de én kifejezetten rettegek az erőszakos közeledéstől, amióta a keresztanyám meghalt. Pont akkor történt az az eset, mikor elhagytam Chicagót. Emlékszem, csak azért mentem át hozzá, hogy tőle is elbúcsúzzak. Az emlékeimbe égett a segítségkérő arca, miközben a kanapén feküdve erőszakolta meg egy részeg alak, aki már egyébként régebb óta zaklatta őt. Alig 15 évesen nehéz volt feldolgoznom ezt, ráadásul a sérüléseibe bele is halt. Azóta borzasztóan félek az ilyesféle dolgoktól.
Nem akartam elsírni magam, de mikor az ajtó megrezzent, lefolyt az első könnycsepp az arcomon. Bieber az ajtót ráncigálta, ami nyikorogva tűrte a kínzást.
- Engedj már be!!! - üvöltötte. Cseppet sem zavarta az, hogy a bérházban élők bármelyik pillanatban átjöhetnek. Én azonban reménykedtem, hogy valaki meghallja és a segítségemre lesz.
Az ajtó hatalmasat reccsenve tört ki a helyéről, én pedig csukott szemmel húzódzkodtam meg a falnak dőlve. A felkaromnál fogva rántott fel a padlóról és húzott magához közel. Hiába próbáltam magam erősnek mutatni, belül már darabokra törtem.
- Milyen jogon ütsz meg?  kérdezte dühösen. Nem tudtam, mit tehetnék.
- Sa-sajnálom. - dadogtam. Végig abban bíztam, hogy talán békén hagy, ha azt hallja tőlem, amit akar.
- Sajnálhatod is. - vágott a falhoz, de ekkor nem bírtam már tovább: keserves zokogásban törtem ki. Justin a kopogásra kapta fel a fejét. - Ezúttal megúsztad. - hagyott ott a fürdőben, én pedig könnyek között dőltem neki a hideg csempéknek. Ez nem történhet meg velem.
Nagyokat lélegezve próbáltam megnyugodni, de teljesen felzaklatott ez a helyzet, miközben fogalmam sem volt arról, hogy mi történik ott kint. Talán egy szomszéd jött fel. Remélem, hogy nem bízik meg Justinban és hogy hívja a rendőrséget.
Fejemet a kintről beszűrődő csattanásra kaptam fel, majd az azt követő fájdalmas nyögésre és koppanásra. Ugye nem verekedtek?
Félve pillantottam az ajtóban álló Frankre, akinek az ökléről lecseppent a vér. Justin!
- Hiányoztam, babám? - vigyorgott rám, bennem pedig felidéződött minden, amit a három nap alatt velem művelt.
- Takarodjon a közelemből! - ellenkeztem, de nem törődött vele. Felhúzott a földről és a hajamba szagolt.
- Megadom a lehetőséget a választásra. - nézett bele a szemeimbe. - Vagy kielégíted a kiéhezett embereimet,... - mutatott maga mögé az ajtóba, így megláttam még két férfit, akik éppen a vérző orrú és szájú Justint húzták odébb. Justin látványától a szám elé kaptam a kezem. Én tényleg nem bírom Justint, de ő is egy ember és ő sem érdemli meg, hogy szenvedjen. - ...vagy előtted öljük meg Biebert. Válassz csak!
Nem, nem, nem és nem. Még sosem kerültem ennyire nehéz helyzetbe. Nem akartam, hogy ezek az alakok egy újjal is hozzám érjenek, de azt sem akartam, hogy Justin meghaljon. Ő is ugyanolyan ember, mint én, és ő is ugyanúgy megérdemli az életet, mint bármely másik ember a Földön. Lehet, hogy néha még én is kinyírnám, mégsem akarom, hogy meghaljon és hogy itt hagyjon. Jézusom, mi történik velem?
Szememből egy fájdalommal teli könnycsepp pottyan le.
- Engedjétek el.  válaszoltam halkan és letöröltem a könnyeimet.
- Ez esetben, jó szórakozást, srácok! - intett az embereinek ördögien mosolyogva, akik ledobták Justint a földre és elindultak felém, Frank meg nevetve távozott, de még előtte belerúgott a földön eszméletlenül fekvő Justinba.


Sziasztok!
Most épp elhajolok az olvasók dühös tekintete elől... Tudom, hogy késett a rész és tudom, hogy én vagyok a legrosszabb író a világon, amiért folyamatosan várnotok kell a részekre. Tényleg sajnálom, de nem szeretnék mentegetőzni. Emberből vagyok én is, nem ragaszthatom magam a gép elé, hogy csak a bloggal foglalkozzak. Remélem megértitek.

2017. március 3., péntek

12. Fejezet - Szánalmas vagy

Madison Collins

Barna szemei józanul csillogtak rám, miközben fegyvert fogott Frankre, aki meglepődve fordult meg Justin kiáltására. Frank gyilkos tekintettel nézett Bieberre, aki komoly arccal figyelte minden mozdulatát.
- Hihetetlen vagy, Bieber. - szólalt meg Frank.
- Ja, sokan mondták már. - vont vállat Justin. Elképesztő, hogy az ilyen helyzeteket is ennyire lazán kezeli.
- Nem értem miért jöttel vissza érte. - mutatott rám Frank, majd Justinra pillantott, aki egy pillanatra sem eresztette el a pisztolyt. A jól ismert revolvert szorongatta, miközben szemei Frank és köztem cikáztak.
- Nem kell megmagyaráznom. - felelte Justin. Egy részről megelégedtem a válaszával, másrészről viszont zavart, hogy tulajdonképpen semmit értelmeset sem mondott. Mármint én kíváncsi voltam arra, hogy miért akart visszavenni magához, mikor egyszer önszántából ajánlott fel Franknek.
Az ideges férfi azonban furcsán méregette Justint.
- Hát akkor tessék. - hallottam meg, hogy az öv a földön koppan. - Itt a bosszú ideje. Lőj csak le!
Nagyot nyeltem. Nem, nem, nem és nem. Nem akarok több vért látni.
- Annak nincs itt az ideje. - válaszolta Justin. Még mindig lehunyt szemmel térdeltem az ágyon kikötött kezekkel. Nem mertem kinyitni a szemeimet, ezért csak annyit hallottam, hogy valami hatalmasat csattan, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében koppan. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt a hátam mögött. Egyetlen egy dolog érdekelt: menjünk már el innen.
Bieber hozzám lépett és neki állt kibogozni a csomót, de miután rájött, hogy nem ez lesz a legjobb megoldás, előrántott egy kést az övén lógó tartóból, majd egy egyszerű mozdulattal levágta a csuklómról a szorító madzagot. A kézfejeimből eltűnt a zsibbadás és éreztem, hogy a vérkeringés is visszatér az ujjaimba. Végre.
- Gyere már! - húzott fel az ágyról. Továbbra is fogta a kezemet, miközben előttem futott, én pedig a nyomában loholtam. Nehéz volt tartani a tempóját, de úgy tűnt, hogy nem is nagyon érdekelte, hogy mi van velem. Csak futottunk össze-vissza a folyosókon, mintha egy rohadt labirintusban lennénk. Végül elérkeztünk egy vasajtóhoz, amin Justin kirontott és térdre esve értünk földet a sárban.
Fedetlen végtagjaimat a hideg esőcseppek borították be, ugyanis szakadt az eső. Lihegve térdeltünk a sáros földön a sötétben. Tekintetemet felemeltem és hagytam, hogy az eső mindent lemosson rólam, ami odabent történt.
Felkeltem a földről és megkönnyebülve néztem a mögöttem álló épületre, ahol kereken három napig raboskodtam. Justin megfogta a kezemet, majd ujjainkat is összekulcsolta és elöntött a melegség. Félve néztem Justinra, akinek az arcáról nehéz volt leolvasni, hogy itt, ebben a pillanatban mit érzett. Üres tekintettel pillantott rám, miközben úgy mért végig, mintha valami komolyabb bajom esett volna. Aggódott értem?
Szemei a kezünkre tévedtek.
- Menjünk. - rázta le gyorsan magáról a tenyeremet, majd elindult a sötétben az autójához. Nagy levegőt vettem és követtem a jól ismert, régebbi kocsijához és automatikusan az anyós ülésre ültem.

Justin Bieber szemszöge

Mikor elújságoltam Stephannek, hogy vissza akarom szerezni Madisont, a képembe röhögött. Tisztán emlékszem, hogy nevetségesnek tartotta az ötletet, majd miután megtudta, hogy Frankről van szó, minden erejével támogatni kezdett, ahogyan Logan is. Végül úgy döntöttem, hogy egyedül jövök el, mivel Frank mindig kettesben van a foglyaival. Számításaim pedig beigazolódtak, ezért nem volt nehéz Madisont elhozni.
Azonban zavart, hogy visszamentem érte, annak ellenére, hogy az arcomba üvöltötte azt, hogy gyűlöl engem. Tudtam, hogy sosem lesz vele felhőtlen a kapcsolatom, mégis furcsa érzéseket kelt bennem, ha a közelemben van. Nem tudok másra figyelni, csak rá. Egyszerűen baromira vágyom rá, pedig nagyon is jól tudom, hogy túlságosan is makacs ahhoz, hogy boldogan terpesszen be nekem és adja meg magát. Ez is zavart benne. Idegesítő, hogy eddig egy lányért nem tettem meg ennyit, érte mégis bevállaltam. De miért?
Megálltam a piros lámpa előtt, majd a mellettem alvó Madisonra pillantottam. Fejét az ablaknak döntötte, amin éppen a zuhogó eső cseppjei futottak versenyt. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le, miközben békésen szunyókált. Szemeim lejjebb csúsztak testén és kiszúrtam a hasán éktelenkedő, kereszt alakú piercinget. Biztosan Evie keze van a dologban. Ajkamba harapva bámultam meg a köldökén lógó kis ékszert, ugyanis teljesen passzolt a piercing Madison személyiségéhez és ettől csak még jobban kikészültem tőle: teljes mértékben beindultam rá. Lassíts Bieber!
Végül egy parkolóban álltam meg. Madison kómásan nézett körbe a sötét parkolóban, majd kérdőn nézett rám.
- Hol vagyunk? - kérdezte ásítva. Haja kócosan lógott az arcára.
- Egy kisebb lakásban leszünk pár napig. - feleltem, majd kiszálltam a kocsiból. Madison lassított felvételben mászott ki az anyósülésről, majd nagyot nyújtózkodott, de miután teljesen ellepte a hideg esővíz, reszketve húzódzkodott össze. Levettem magamról a pulóveremet, majd a hátára terítettem. Meglepődött, de nem ellenkezett. Szorosan magára húzta a meleg pulóvert, majd egy pillanatra megállt és rám nézett. Haja kezdett teljesen átázni és rásimulni a testére, így akaratlanul is mértem végig, megint.
Mellé léptem, majd megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Hideg kezét az én meleg tenyerem fűtötte. Elindultam a magas bérház felé, Madison pedig mellettem sétálva követett engem. Az utolsó emeletre lépkedtünk fel a hosszú lépcsőn, majd előkotortam a zsebemből a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

Madison Collins szemszöge

Az aprócska lakásban nem volt nehéz kiismerni magamat. A fürdőben ácsorogva néztem a tükörbe. Szempillaspirálom teljesen elfolyt az arcomon, hajam csurom vizes volt, míg Justin pulóvere lógott rajtam. Beleszippantottam az említett ruhadarabba, majd mosolyogva ismertem fel Bieber drága kölnijét, aminek az illata egészen kellemes volt.
Meglepődtem Justin viselkedésén. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg eljön értem és ahelyett, hogy egész úton veszekedett volna velem, hogy mekkora egy ribanc vagyok, csendben tűrte, ahogyan a kocsijában alszom, ráadásul a kezemet is megfogta, nem is egyszer. A nap fénypontja pedig biztosan az volt, mikor rám adta a pulóverét. Hihetetlen, hogy ez a barom képes kedvesen is viselkedni. Vagy ez csak a vihar előtti csend?
A kádban ülve elmerültem a forró vízben, miközben felidéztem minden kellemes pillanatot: Ott álltunk az esőben ketten, kéz a kézben, összekulcsolt ujjakkal.
A forró fürdő után nem tudtam mit magamra venni, ugyanis a ruháim teljesen átáztak, Justin pulóverét pedig nem szerettem volna magamra húzni, de hát nem volt más választásom. Felvettem a fehérneműimet, majd visszabújtam a pulóverbe, de cipzárját nem húztam össze. Hajamat pedig egy egyszerű kontyba fogtam össze, nehogy egy kihullott hajszál a pulóverén maradjon, mert biztosan kiakadna miatta. Lekapcsoltam a fürdőben a villanyt, becsuktam az ajtót és elindultam a szoba felé. Az ajtó nyitva volt, ezért ölbe tett karokkal álltam meg az ajtófélfának dőlve.
Justin a sarokban álló fotelben ült és a telefonját nyomta. Haja nem volt annyira vizes, mint az enyém, de a biztonság kedvéért hátra fésülte, nehogy a szemébe lógjon. A cseppet sem száraz ruháiban üldögélt, én pedig végig rajta legeltettem a szemeimet.
- Ne bámulj annyira. - szólalt meg egy idő után. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, majd magabiztosan kihúztam magam.
- Kösz, hogy elhoztál onnan. - feleltem, ami nem csak őt, de még engem is meglepett. Miért köszöntem meg neki? Hiszen eleve ő adott oda Franknek!
Justin rám emelte a tekintetét, majd szótlanul nyomkodta tovább a telefonját. Nem is vártam tőle többet...
- A te hülyeséged miatt történt ez az egész. - bámulta a mobilját. A sötét szobában egyedül a telefonja képernyője világított, ami pontosan Justin arcára vetette az összes fényt, ezért tisztán láttam minden vonását. Azonban a semmitmondó arcából semmit sem tudtam kideríteni.
- Mi az, hogy az én hülyeségem? - háborodtam fel. Justin végre leemelte tekintetét a képernyőről és egy pillanatra rám nézett.
- Miért hagytad el a házat? - kérdezte. Arca komoly volt és egy percre meg is rémített, hogy milyen hamar megfagyott köztünk a levegő.
- Nem vagyok a te tulajdonod. - vontam vállat. - Rohadtul nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz.
Justin arcára győztes mosoly ült ki, de nem értettem, hogy miért.
- Nem vagy az én tulajdonom? - váltotta le a mosolyát egy hatalmas vigyorra, ami baromira zavart. - Ezt beszéld meg apáddal. - folytatta a telefonja nyomkodását.
- Mi? - kérdeztem vissza. Nem tudtam, hogy miről van szó és hogy apámat egyáltalán miért hozta szóba. - Mi van apával? - kérdeztem félve. Ha bármi baja esett, kinyírom.
- Csak fizetett nekem azért, hogy nálam maradj. - süppedt el teljesen a fotelben, én pedig tátott szájjal elemeztem a hallottakat. Nem, ez lehetetlen. Apám nem engedne egy ilyen ember közelébe.
- Hazudsz. - mondtam, pedig csak magamat akartam ezzel nyugtatni.
Ismét rám nézett és az a tipikus vigyor még mindig ott virított az arcán.
- Ötezer dollárt fizetett nekem, miattad. - felelte.
Nagyot nyeltem. Ez képtelenség. Pont apám az, aki még a jótól is óv, mert ha a jó elvész, az sebet hagy maga után. Ő figyelt rám legfőképpen. Egyszerűen kizárt, hogy odaadott volna Biebernek, ráadásul még ő fizetett neki. Ez annyira hihetetlenül hangzik.
- Kizárt. - túrtam a hajamba és nagyokat sóhajtva próbáltam emészteni az információt.
- Az igazat megvallva, hazudtam neki. - mondta Bieber, mire kipattantak a szemeim és ránéztem. - Azt mondtam, hogy bajban vagy és szükséged van valakire, aki megvéd. És fizetett azért, hogy megvédjelek.
- Milyen érdekes, hogy pont, hogy tőled kéne megvédenie. - válaszoltam gúnnyal a hangomban, mire a vigyor eltűnt az arcáról.
- Te sodortad saját magad bajba, nehogy már engem állíts be rossznak! - emelte fel a hangját, de azért ügyelt arra, hogy ne hallatszódjon át a szomszéd lakásokba.
- Ha nem hozol magaddal, akkor mindez meg sem történik! - vágtam vissza. Justin nagyot sóhajtott. Tudta, hogy igazam van, de nem akarta bevallani se nekem, se magának.
Végül felkelt a fotelből, miközben a telefonját az éjjeliszekrényre helyezte és épp távozni készült a szobából, de nem hagytam. Neki dőltem a falnak és a felkarjánál fogva állítottam meg magam előtt.
- Most mi van? - kérdezte bunkón. Igazából még én sem tudtam, hogy miért állítottam meg. Egyszerűen csak zavart a viselkedése, és nem akartam, hogy csak úgy faképnél hagyjon.
- Ha úgy viselkedsz, mintha csak egy zavaró púp lennék a hátadon, akkor egyáltalán miért hoztál el Franktől? - fogalmaztam meg egy értelmes kérdést, amely a szöktetésem óta megbújt a gondolataimban.
- Lehet, hogy nem éppen én vagyok a legőszintébb ember a világon, de ha egyszer fizetnek valamiért, azt megcsinálom. - felelte. - És ha az apád úgy tudja, hogy azért vagy velem, hogy megvédjelek, akkor meg foglak védeni, még akkor is, ha legszívesebben lelőnélek a gecibe, hogy többet ne kelljen veled vitatkoznom.
- Ez nem volt szép. - fontam össze a karjaimat a melleim alatt, így egy kicsit megemelkedtek a kebleim, amik szinte kiszúrták Justin szemeit, ugyanis még mindig csak egy szál fehérneműben és a széthúzott pulóverében álldogáltam előtte. Tekintetét leemelte a melleimről, majd belenézett a szemembe. Itt, ebben a pillanatban nem tudtam, hogy mit csináljak. Mintha Justint teljesen megbabonázta volna valami, mintha el lett volna varázsolva. Kezeit a lábamra helyezte, majd szépen lassan húzta fel meleg tenyereit a testemen, amik megálltak a derekamnál, miközben száját benedvesítette és közelebb húzott magához. Aranybarna íriszeiben megcsillant az utcai lámpák beszűrődő fénye, nekem pedig sikerült teljesen elvesznem a vágyat tükröző szemeiben. Nem bírtam tovább.
Belső késztetést érezve álltam lábujjhegyre és nyomtam egy csókot az ajkára, ami még engem is meglepett, ezért egy perc után félve húzódtam el tőle, bár nem tudtam eltűnni a közeléből, ugyanis kezei még mindig körbefogták a derekamat. Amint láttam ő sem bírta tovább türtőztetni magát: lágyan fogta közre szájával az én ajkamat, majd szépen lassan vezette át a nyelvét a számba. Kellemes bizsergés lepte el a testem egyes pontjait, amit még sosem éreztem ezelőtt. Gyengéd csókjaival sikerült megfosztania a józan eszemtől és gondolkozás nélkül túrtam bele a hajába, mire egy jóleső sóhaj kíséretében a nyakamat kezdte el kényeztetni.
- Olyan könnyen beadnád nekem a derekad. - suttogta a fülembe. Szemeim kipattantak a felismerésre: Jézusom, mit csinálok?!
Ellöktem magamtól Justint és a hajamba túrva próbáltam felfogni, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy lefeküdjek vele. Mégis milyen mélyre süllyedsz Madison?
Justin látta rajtam, hogy elbizonytalanodtam, ezért felnevetett.
- Szánalmas vagy. - mondta, majd otthagyta a lakást. Hallottam, hogy az ajtót kulcsra zárja, így még csak esélyem sem maradt elszökni tőle. Végül is, mit vártam volna Biebertől?




Sziasztok!
Nem, nem haltam meg, csupán - bevallom őszintén - teljesen megfeledkeztem a blogról. Ez nem szokott előfordulni velem, ezért mikor jött az értesítés a legutóbbi megjegyzésről, eszembe jutott, hogy fel kéne rakni a részt. Szóval ja, itt is lenne!
További szép napot!

2017. február 15., szerda

11. Fejezet - Annyira naiv vagyok

Justin Bieber szemszöge

Frank Gibson, a keleti maffia vezetője. Jól ismertem, ugyanis sokszor futottak össze az útjaink. Rengetegszer voltak nézeteltéréseink. Gondolom kitaláltátok, hogy gyűlöljük egymást.
Volt idő, amikor együtt kellett dolgoznom vele, aztán jött Joe és tönkre vágott mindent, engem pedig hátba szúrtak és sittre kerültem.
Ökölbe szorított kezekkel indultam meg Frank felé, aki még mindig Madisont rángatta. Rohadtul idegesített, hogy hozzá mert érni Madisonhoz. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyáltalán Madison mi a faszt keres itt.
A kocsma hátsóajtaján távoztak, én pedig követtem őket. Dühösen csaptam be magam mögött az ajtót, amire Frank megfordult és a teljesen kába Madison is észrevett.
- Most azonnal engedd el! - mutattam rá fenyegetőzően. Frank felnevetett.
- Azt hittem, még a rács mögött csücsülsz. - nevetett továbbra is, majd miután felfigyelt a szúrós tekintetemre, elkomolyodott. - Ezért a csinibabáért fizettem. - húzta magához Madisont. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elveheted tőlem?
Éreztem, hogy teljesen elborul az agyam és a kezem már a dühtől remegett.
- Azért a kurváért én is fizettem. - feleltem. - Az apjának.
- Te megvettél apámtól?! - tisztult ki egy pillanatra Madison. Ellökte magát Frank mocskos testétől, de megszédült, ezért ugyanúgy visszaesett a karjaiba.
- Kussolj, ribanc! - szóltam Madsionra, aki ismét rám pillantott.
- Annyira elegem van belőled Bieber! - próbált elszabadulni Franktől és elindult felém, de heves mozdulataitól egyszer csak térdre borult. - Rohadtul nem vagyok tulajdonod és kurvára elegem van abból, hogy úgy bánsz velem, mint egy kibaszott kutyával! - ordítozott a betonon térdelve. - Hagyj végre békén és szállj ki az életemből!
- Így kell azzal beszélni, aki megmentette a kurva seggedet a zsaruk elől? - elé guggoltam, majd elővettem a pisztolyomat a zsebemből és a nyakához tartottam, mire a vér is megfagyott benne. - Pár tetves órára hagytalak ott Evievel, erre egy ugyanakkora prostit csinált belőled, mint amilyen ő maga, úgyhogy most azonnal fogd be azt a kurva nagy szádat, kelj fel a földről és takarodj vissza Loganhez. Érthető voltam?! - kérdeztem, de nem felelt. Üvegesen bámult maga elé, amit nem bírtam tétlenül nézni: belemarkoltam a hajába és magamra emeltem a tekintetét. - Kérdeztem valamit! - rántottam közelebb az arcomhoz.
- Gyűlöllek. - tört el nála a mécses és bőgve fordult el tőlem.
- Hülye kurva. -  löktem vissza a földre, mire keservesen felzokogott. Ekkor a pisztolyt Frankre fogtam, aki szótlanul, de elégedetten vigyorogva nézte végig a jelenetet.
- Hihetetlen, hogy így bánsz szegény lánnyal. - vigyorgott továbbra is. Halványan elmosolyodtam a kijelentésére, ugyanis tudom, hogy ő sokkal, de sokkal rosszabbul kezeli a nőket, és szerintem még nem volt olyan nő nála, aki túlélte volna azt a pár napot, amit Frankkel töltött.
Madisonra néztem, aki még mindig a földön fekve bőgött, de egyáltalán nem hatott meg, sőt elegem volt belőle. És akár hiszitek, akár nem, nem azért akadtam ki rá, mert ő is elárult, amíg Evievel hagytam. Nem, ez csak rátett egy lapáttal. Valóban az zavart, hogy teljesen máshogy hat rám, mint bármely másik lány. Bármennyire is utál engem és próbálja kerülni a társaságom, engem ugyanúgy vonz. Zavar, hogy ő önszántából sosem csókol meg, hogy sosem ölel meg egy fárasztó nap után, hogy nem mondja el a problémáit és hogy sosem kérdezi meg, hogy nekem milyen napom volt. Na meg az, hogy semmiképp sem fekszik le velem. És ezekben az a legzavaróbb, hogy simán ott kéne hagynom, mikor így viselkedik velem, mégsem teszem, és még én sem tudom, hogy miért. Valami hozzákapcsol, ami engem megrémít és bedühödök, amit nem tudok máshogyan levezetni. De most itt az idő, hogy ezen változtassak.
- Rohadtul nem érdemel mást. - válaszoltam, míg Frank végig a puskacsőbe bámult. Látszik rajta, hogy fél, mégsem vállalja fel.
- Na mi legyen a lánnyal? - tért egyből a lényegre. Ismét Madisonra néztem, aki időközben már felült és a könnyeit törölgette. A felkarjánál fogva rántottam fel magam mellé és szorosan magamhoz húztam, miközben végig egymás szemébe néztünk. Láttam, hogy nem hazudott, mikor azt mondta, hogy gyűlöl engem. Nem tehettem róla, egyszerűen teljesen beindított, amikor mérges rám. Gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd egy kicsit eltoltam magamtól. Tudtam, hogy nem szabad elengednem magam mellől.
- A tiéd lehet. - löktem Frank elé a legyengült lányt, aki ismét sírni kezdett, miközben végig rám nézett. Biztosan azt hitte, hogy nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.

Madison Collins szemszöge

Éreztem, hogy Justin tette miatt teljesen kiszállt a fejemből minden káros anyag és kitisztult minden. Tátott szájjal néztem Justinra, aki tényleg odaadott egy számomra vadidegen férfinek. Tudtam, hogy utál engem Bieber, de ezt még én sem vártam tőle.
- Te normális vagy?! - kezdtem el üvölteni. A férfi ekkor csettintett, majd a sötétből két embere lépett oda hozzám és lefogtak. - Ezt te sem gondoltad komolyan! - kiabáltam Justinnak, aki üres tekintettel nézte végig a jelenetet. - Csinálj már valamit! - rángatóztam össze-vissza, hogy kiszabaduljak a gorillák szorításából.
- Mégis mit csinálna? - emelte fel a fejem az államnál fogva a férfi. - Simán átadott nekem és ezek után még számítasz rá?
Igaza volt. Úgy őszintén, mit vártam Justintól? Hogy miután lepasszolt másnak, majd visszavesz? Annyira naiv vagyok, Istenem.
Éreztem, amint a szemeim megtelnek könnyel és sírva fordulok a fegyverét szorongató Bieberhez.
- Gyűlöllek, Bieber. - mondtam halkan, mire a szemeimbe nézett. - Gyűlöllek! - ordítottam az arcába. Állkapcsa megfeszült, majd hátat fordított és elindult, azonban egy pillanatra megállt és visszanézett rám.
- Szia Madison! - köszönt el tőlem, majd eltűnt a sötétben. Én pedig tehetetlenül és bőgve tűrtem, amint a férfi egy tömény alkohollal átitatott rongyot szorít az arcomhoz.
- Frank bácsi majd gondodat viseli. - mondta a férfi - ezek szerint Frank -, majd az ép gondolataim hirtelen eltűntek és elsötétült minden.

***

Három nap. Három nyomorult nap telt el azóta, hogy Bieber akadály nélkül passzolt le Franknek. Az első nap borzalmas volt. Aznap teljesen kábának éreztem magam és nehezemre esett kitisztulni. Azon a napon rengeteget szenvedtem: Frank folyamatosan fogdosott és ha bármi rosszat mondtam megpofozott. A második nap felüdülés volt számomra, bár az este egy rémálom lett. Tisztán emlékszem, hogy milyen erőszakosan közeledett felém, hogy hiába ellenkeztem ő ott ütött, ahol a legjobban fájt, miközben szavaival a lelkemet taposta.

,,Összekuporodva feküdtem az ágynak nem nevezhető magas matracon. Az üres, szürke betonfalak csak belém fojtották az érzéseimet, amiket legszívesebben kiüvöltöttem volna magamból, hogy megtudja mindenki, de nem volt erőm ehhez. A sírás teljes mértékben lefárasztott, sőt a szemeim már égtek a sós könnycseppektől, amik szüntelenül törtek fel belőlem. Ha ez így megy tovább, akkor tényleg meg fogok halni.
Fejemet a ajtó hangjára kaptam fel, ami baromi hangosan csapódott neki a falnak. Megpillantottam Franket, aki egy mocskos, fehér atlétában és egy szintén koszos tréning alsóban volt. Pár méterre állt tőlem, de orromat még így is megcsípte a tömény alkohol szaga. Undorodva néztem rá, majd félve húzódzkodtam össze az ágy sarkában.
- Azt hitted, hogy megúszod a tegnapival? - kérdezte, majd elindult felém. Léptei közben párszor félrelépett, elvégre ittas állapotban még ő sem tud egyenesen sétálni. Testem minden porcikája remegett, mikor a matrac szélére térdelt. Odahajolt hozzám, majd a bokámnál fogva húzott maga elé, így elterültem előtte az ágyon.
- Engedjen el! - tiltakoztam rúgkapálva, de őt egyáltalán nem hatotta meg. - Segítség!!! - üvöltöttem a maradék erőmet használva. Frank felnevetett.
- Ugye nem hiszed, hogy itt bárki is a segítségedre lenne? - markolt a combjaimba, amikbe szinte már a karmait is belevájta, ezért fájdalmasan szisszentem fel. - Az egyetlen ember, aki el tudna vinni innen, az Bieber lenne, de minek jönne ide érted? - vigyorgott az arcomba. - Már neki sem kellesz angyalom. - simított az arcomra. Lehunyt szemmel tűrtem, ahogyan letörölte a könnyeimet, amik még mindig szüntelenül folytak végig az arcomon.
Magam sem értem miért, de hiányzott Justin. Hiányzott az, hogy belé köthessek, hogy elhordjam mindennek, hogy boldogan ellenkezzek a közeledésének és hogy élvezzem a csókjait. Igen, jól olvastátok. Bármennyire is utáltam, mint személyt, a csókjairól sosem mondtam volna le. Az a gyengédség, amint ajkaival közrefogta az én ajkamat... még most megbizsereg a szám, ahányszor arra gondolok. Franknek pedig igaza volt: tényleg ő az egyetlen, aki elvihetne innen, de ez sosem fog megtörténni, mert Bieber utál engem.
- Na gyerünk, nem fog fájni. - markolt a hajamba Frank, majd tépve a tincseimet hátra döntötte a fejemet, miközben erőszakosan csókolgatta a nyakamat.
- Soha. - nyögtem fel a fájdalomtól, majd ágyékon rúgtam Franket, aki a férfiasságát markolászva esett össze. Egyből feltérdeltem az ágyon, hogy megnézzem, mennyire fájt neki. Részeg létére gyorsan kelt fel a földről és mire feleszmélhettem volna, a hatalmas tenyere csattant az arcomon. Az ütés következtében leestem az ágyról, ráadásul a fejem még a falon is koppant. Bőgve emeltem a kezemet a fájó testrészemre.
- Ennek még lesz böjtje, édesem. - vetett rám egy semmit mondó pillantást, majd elhagyta a szobát és a lehető legerősebben vágta be az ajtót, én pedig a falnak dőlve sírtam tovább."

Letöröltem a tegnapi emlékeim felidézése után egy kósza könnycseppet és reménytelenül néztem az ablakra. Innen nincs kiút.
Szipogva igazgattam a ruháimat, amik Evienek köszönhetően aligha takartak belőlem valamit. Tekintetem a köldökömből kilógó piercingen akadt meg. Megfogtam a kis keresztet, majd nézegetni kezdtem a csillogó strasszokat. Ha tegnap otthon maradtam volna, ahelyett hogy Evievel beszívva és lerészegedve jártam a várost, ez az egész sosem történt volna meg.
Felsóhajtva dőltem neki a falnak. Istenem, bármit megadnék azért, hogy otthon legyek, sőt még azért is, hogy Justin elvigyen magával. De tényleg. Inkább veszekedtem volna vele naphosszat, csak ne kelljen itt lennem.
- Jó estét, angyalom! - jött be az ajtón Frank, majd megfordult és az ajtót kulcsra zárta. Szótlanul néztem, amint megáll az ágy előtt, majd kiveszi az övet a farmerjából. Nagyot nyeltem, mikor feszegetni kezdte a bőr szíjat.
- Még mindig nem volt elég neked? - kérdeztem, de hangom megremegett. Én sosem féltem ennyire, de ez a pár nap még rajtam is kifogott.
Frank felnevetett.
- Ha betartanád a szabályaimat... - fogta meg a bokám és magához húzott az ágyon. - ...akkor nem lenne semmi bajod. - tehetetlenül tűrtem, hogy hasra fordítson és a kezeimet kikösse. - De te csak ellenkezel.
- Seggfej. - feleltem félve. Megint felnevetett.
- Kis vadóc. - szorította meg a kötést, így a madzag a bőrömbe vájódott, a csuklóm pedig égni kezdett. - Már értem, hogy Bieber miért akart annyira magának. Nem is értem miért mondott le rólad.
- Gyűlölöm őt is, és Önt is. - nyeltem le a torkomban keletkező gombócot. Frank feljebb tűrte az alapból aprócska felsőmet, majd ujjait végighúzta a fedetlen hátamon.
Még most is sírtam volna, de ezalatt a három nap alatt a könnycsatornáim kiszáradtak. Erőtlen és gyenge voltam. Frank csak száraz kenyeret és vizet adott, de tőle még azt sem fogadtam el. Úgy gondoltam, hogy inkább a halál, minthogy még egy napot is vele töltsek.
- Na ez már fájni fog. - tűrte el a fülemtől a kilógó tincsemet én pedig lehunyt szemmel készültem fel az első ütésre. Két kezét a vállaimtól kezdve húzta végig a testemen egészen a fenekemig, amibe erősen belemarkolt majd, hatalmasat csapott rá a tenyerével. Hallottam, hogy felveszi az övet, majd megáll mögöttem.
- Én mindent megadtam volna neked. - kezdte el ismét a szónoklatát, aminek csakis azért örültem, mert ezzel is csak az időt húzta és még nem mért rám egy ütést sem. - De neked csak a szád jár, amit másra kéne használnod.
Nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy eljött az idő. Csukott szemmel vártam, hogy a bőr öv találkozzon a hátammal, miközben egy újabb sós könnycsepp folyt le az arcomon, majd lepottyant a matracra.
- Vedd le róla a kezed! - kiáltotta valaki, akinek a hangja már hiányzott és szememben hirtelen felcsillant a remény, szívem pedig vadul kalimpálni kezdett. Hát mégis eljött értem.


Sziasztok!
Rengeteget gondolkoztam, de tényleg. Végül arra jutottam, hogy végigviszem ezt a történetet, de azt szeretném leszögezni, hogy nem mindig lesznek ilyen hosszú részek, ugyanis nem tudok mindent így kifejteni, ha az általam elképzelt hatást szeretném elérni. Remélem ezt azért megértitek!:)

2017. február 4., szombat

A blog jövője

Sziasztok!
Ezúttal nem részt hoztam, de ez már a bejegyzés címéből is kiderült. Rengeteget gondolkoztam, miután azt vettem észre, hogy csökken a blog olvasottsága és egy kicsit megkérdőjeleztem magam. És rájöttem, hogy ez nem nekem való történet. Ez nem illik Justinhoz. Hiába írtam meg a részeket, nem érzem azt, amit a Jokernél éreztem. Ez nem nőtt a szívemhez és valljuk be, egy teljesen sablonos és gyér történetről van szó, amiben ráadásul egy értelmes szál sincs, amit végigvezethetnék. De nem tudom, hogy mi legyen a bloggal. Ha szívem szerint befejezném ennek az írását, de az eszem meg csak rátok, olvasókra gondol. Fogalmam sincs, hogy mi legyen.

Goodbye?

2017. január 30., hétfő

10. Fejezet - Rossz kezekben

Justin Bieber szemszöge


Fejem sajgott a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiségtől. Megdörzsöltem a szemeimet, majd körbenéztem a szobában. A füst szag kezdett eltűnni a szobából és a látásom is egyre tisztult. Eléggé kiüthettem magam.
Telefonom pittyegésére kaptam fel a fejemet, majd fáradtan nyúltam a készülékért.

Evie: Itt jártam nálatok, de csak Jamest találtam. Merre vagy?

Én: Logannél vagyunk. - pötyögtem be a rövid válaszom.

Kimásztam az ágyamból, majd lustán terítettem be a takarómmal. Ásítva kotortam elő pár tiszta ruhát, majd levettem a pólóm, hogy átöltözzek.
- Logan keresett. - hallottam meg Madison hangját a hátam mögül.
- Újabb szokásod lett, hogy kopogás nélkül jössz be a szobámba? - fordultam meg, így szemben találtam magam vele. Zavartan fejezte be a meztelen felsőtestem bámulását és lesütötte a szemét.
- Nincs kiírva semmi az ajtódra. - vágott vissza és ölbe tett karokkal dőlt neki az ajtófélfának, miközben egy lopott pillantást vetett a kockás hasamra. Arcomra elégedett mosoly kúszott.
- El ne olvadj tőlem. - léptem elé, majd kezemmel megemeltem a fejét az állánál fogva. Ajkai elváltak egymástól és egy alig hallható sóhajt eresztett ki magából.
- Arra még várhatsz. - felelte a szemembe nézve. Közelebb hajoltam hozzá. Szemei szépen lassan lecsukódtak és azt várta, hogy megcsókoljam, de a telefonom ismét azt jelezte, hogy üzenetem érkezett.
- Na kifelé. - suttogtam a szájába. Kezét a mellkasomra helyezte és ellökte magát, majd becsapta maga mögött az ajtót. Vigyorogva ráztam meg a fejemet, majd belebújtam a felsőmbe és a kezembe vettem a mobilomat.

Evie: Vagyunk? - tért azonnal a lényegre. Tudtam, hogy ezt észreveszi, elvégre Evie nem hülye lány.

Én: Ha idejössz, úgyis rájössz. Már várlak. - válaszoltam.

Evie: ;)

Eviet lassan öt éve ismerem. Emlékszem, hogy volt egy csúnya veszekedésem az anyámmal, aminek az lett a következménye, hogy aznap leléptem otthonról és belevetettem magam az éjszakába. Egy buliban találkoztam Evievel, aki éppen anyagot árult, miközben éjszakai kalandot keresett. Akkor rúgtam be először, akkor téptem be először és akkor szexeltem először. Ezekhez mind-mind hozzászoktam és azóta életszükségletek lettek számomra.
Eviet egyébként Evelynn Morgannek hívják. Pár éve kicsapták a suliból, azóta drogot árul és mindig más férfi ágyában köt ki, bár volt már rá példa, hogy lányokkal éjszakázott. Az évek alatt megismertük egymást és simán kijelenthetem, hogy ő az egyik legjobb barátom. Mindig számíthatunk egymásra, még akkor is, ha tudom, hogy nála nagyobb kurvát még nem hordott Föld a hátán. Ő az egyetlen lány, akivel többször is lefeküdtem, ugyanis még az első együtt töltött éjszakán megfogadtuk, hogyha ki kell elégíteni egymás vágyait, akkor mindig ott leszünk egymásnak. És ez azóta így van.

Madison Collins szemszöge

Logannel szemben ülve reggeliztem, miközben ő folyamatosan az életemről kérdezgetett, illetve ha valami poén eszébe jutott rólam, azt azonnal elmondta. Én persze a rólam alkotott vicceket nem találtam túl szórakoztatónak, de legalább nem unatkoztam. Érdekes egy figura.

***

Bezárva a négy fal közé. Esküszöm, hogy halálra unom magam, ha nincs senki se a társaságomban. Most is egyedül üldögéltem az ágyamon, mert nem volt kedvem Logannel bepakolni a sört a hűtőbe, Justinhoz meg jött valaki.
Kiléptem a folyosóra és egyből megpillantottam  egy pár fekete bőrcsizmát, aminek a sarka biztosan megütötte a húsz centit. Látom, Justin elvan.
A hajamba túrva mentem le a konyhába, ahol Logan még mindig a sörös dobozokkal szerencsétlenkedett. Halkan felkuncogtam, mikor az egyik doboz kiesett a kartonból.
- Ne röhögj! - nézett rám szúrósan Logan, de hangjában érezni lehetett, hogy még ő is simán elnevetné magát a helyzeten.
- Hihetetlen, hogy nem tudsz elrakni pár doboz sört. - ültem fel a pultra és néztem, ahogyan Logan felkel a földről, mivel kínjában eddig ott ült.
- Hihetetlen, hogy nem tudtál segíteni. - csukta be a hűtőajtót.
- Nem én iszom ezeket a szarokat. - mutattam a kartonban maradt néhány darabra.
- Na itt kezdődnek a problémák. - tette kezét a lábamra és komoly arcot vágva nézett rám, de mikor elnevettem magam a hülye képén, már ő is röhögött. Jó, lehet, hogy egész szimpatikus alak.
Nevetésünket abbahagytuk, mikor egy fekete-rózsaszín ombre hajú lány tipegett be a konyhába. A bőrcsizmáját egyből kiszúrtam, ráadásul a ruhája sem takart túl sokat. A szolárium által barnított bőre selymesnek tűnt, míg hosszú haja a derekáig lógott.
- Hali. - köszönt, majd leemelte az egyik polcról az öngyújtót és rágyújtott a lakásban (!!!). Nem tudtam ki ez, de úgy látszik, hogy nem lesz a szívem csücske.
A tűsarkújával kitipegett a nappaliba, ahonnan Justin nevetése szűrődött ki. Kíváncsian pillantottam Loganre.
- Evie. - felelte, majd kiment ő is a nappaliba, én pedig követtem. Justin a telefonját nyomkodta, miközben a számomra ismeretlen lány - akiről időközben kiderült, hogy Evienek hívják - teljesen nyugodtan szívta a cigarettáját.
- Logan. - szólalt meg Justin, majd zsebre vágta a telefonját. - Munka van.
Logan, mintha Bieber csicskája lenne, bólintott, majd elindultak az ajtó felé.
- Itt is hagysz? - kiabált Evie Justin után.
- Este folytatjuk. - dugta vissza a fejét Bieber és kacsintott a csajra, aki elégedetten vigyorogva fújta ki a füstöt a szájából.
Mikor a srácok elhagyták a házat, Eviehez fordultam, aki furcsán kezdett méregetni.
- És te vagy... - szólalt meg.
- Madison. - feleltem, mire elismerően bólintott. - Egész jó tested van drága. - vizsgált még mindig. - Justin biztosan örül, hogy ilyen kurvája van.
- Mi? - vontam fel a szemöldököm.
- Justin ribanca vagy, nem? - kérdezte, mintha ez egy teljesen átlagos téma lenne. Tátott szájjal néztem rá.
- Nem! - ráztam meg a fejem.
- Értem. - nyomta el a cigijét a vázán (!!!). Elég érdekes fejet vágva ültem le az egyik fotelba, szembe Evievel. Nem tudom, hogy honnan szedte ezt a badarságot, de szerintem nem is szeretném tudni.
- Legalább dugtatok már? - tett fel megint egy eléggé meglepő kérdést.
- Miii?! - hőköltem meg. - Nem!
- Akkor egyáltalán minek vagy itt? - értetlenkedett.
- Ez meg milyen kérdés? - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem jellemző Justinra, hogy egy olyan lánnyal éljen együtt, akivel még csak nem is kefélt. - válaszolt. Ja, hogy innen fúj a szél.
- Tisztázzuk le a dolgot. - néztem a szemébe, mire beleegyezően bólintott. - Nem tudom, hogy miért, de Justin itt tart.
- Aha. - bólogatott. - Szar ügy. - vont vállat. - Pedig elég jó pasi. Már akinek.
Sokáig ültünk egymással szemben Evievel szótlanul, amit elég nehezen bírtam. Szerettem volna egy kicsit megismerni, hátha megértettem volna, hogy miért viselkedik így és hogy egyáltalán miért van itt. Mármint, tudtam, hogy Justinnal volt, de nem lépett le mikor Bieber elment, hanem itt maradt. Ezek szerint nem csak egy egyszerű prostituált, hanem Justin ismerőse.
- Figyi. - szólalt meg hirtelen, majd az eddig nyomkodott telefonját eltette a zsebébe. - Mi lenne, ha körbenéznénk a városban? - kérdezte. Felállt a kanapéról és hajába túrt, miközben a válaszomat várta.
- Justin nem lenne oda az ötletért. - feleltem. Bár jobban belegondolva nem is volt olyan rossz ötlet. Pár órára elhagyhatnám ezt a házat és kimozdulhatnék. Az igazságot megvallva, Bieber kit érdekel? Nem a kutyája vagyok, akit bezárva tarthat, sőt még csak nem is az ő tulajdona vagyok.
- Úgy tudtam, hogy téged nem érdekel Bieber véleménye. - tette csípőre a kezét.
- Nem is érdekel. - vontam vállat. - Menjünk.
Elindultam a bejárati ajtó felé, de Evie megállított. Szembe fordított magával, majd karjait a vállaimon pihentette.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy így viszlek az ismerőseim elé? - nézett végig rajtam, míg mondanivalójában kiemelte az "így" szót. Nem értette, hogy mi baja lehet velem.
- Mi? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Csajszi, úgy nézel ki, mint egy szűz stréber. - fogta meg a pólómat, majd forgatni kezdte az alját. Leguggolt elém, majd az egyszerű fekete cicanadrágomat is vizsgálni kezdte. - Az alakod megvan az elképzelésemhez, szóval most hozok egy ollót, te pedig itt megvársz.
Tátott szájjal figyeltem, ahogyan a válaszom nélkül tipegett ki a konyhába. Belepillantottam a dísztükörbe és szerintem tűrhetően néztem ki. Félek az átalakítástól.
Evie pár perccel később két ollóval jött vissza: egy naggyal és kisebbel. A naggyal körbevágta a pólómat a melleim alatt, ezután pedig a nadrágomat rövidítette meg. A kis ollóval levágta a kilógó szálakat, majd a vágott részt eltűrte, így még csak meg sem látszódott a ruháimon, hogy ezek "itthon készültek". Újra belenéztem a tükörbe és elképedve néztem meg magamat.
- Na ez már stílus. - csapott a fenekemre, majd elindult az ajtó felé, én pedig követtem.
Némán sétálgattunk a járdán, miközben kezdett sötétedni. Eléggé sok férfi nézett meg minket az utcán, ami először zavart, később viszont már élveztem, hogy minden figyelem rám irányul. A suliban szinte  senki sem figyelt rám, ezért kifejezetten jól esett, hogy szinte mindenki vágyakozva néz rám. Egy deszkázó fiúcsapat előtt elsétálva már annyira szabadnak éreztem magam, hogy egy egyszerű mozdulattal kiszedtem a hajgumit a sötét loboncomból, majd megráztam a fejemet és hagytam, hogy a hullámos fürtjeim a testemet simogassák.
- Ez az bébi! - szólt utánam az egyik, mire elégedetten mosolyogva sétáltam tovább Evievel.
- Látom tetszik a helyzet. - felelte. A zsebében kezdett kutakodni, majd elővett egy általa tekert cigarettát. - Füveztél már?
- Nem. - feleltem.
- Akkor itt az ideje. - nyomta a számba a füves cigarettát, majd meggyújtotta, én pedig nagyot szippantottam belőle.

***

Evie éppen érzéstelenítővel kente be a köldökömet és környékét. Hogy miért? Éppen egy piercingesnél ültem. Magam sem értettem, hogy miért mentem bele, hogy köldök piercinget lövessek magamnak. Evie megmutatta az övét és szerinte jól állna nekem is. Normál körülmények között biztosan nemet mondtam volna erre az egészre, de befüvezve teljesen más a helyzet. Teljesen másnak érzem magam.
- Nem fog fájni. - közelített felém egy csupa tetkós férfi. Behunytam a szemeimet, majd mikor megéreztem egy kis fájdalmat a hasamnál felnyögtem.
Mire kinyitottam a szememet, már az egyik tükör előtt állva nézegettem a köldökömből lógó keresztet. Baromira jól néztem ki.
- Elképesztő vagy. - ölelt meg hátulról Evie és nyomott egy puszit a nyakamra.
- Merre tovább? - túrtam a hajamba és kifordultam az öleléséből.
- Egy kocsmába megyünk. - gyújtott rá. Kivettem a kezéből a cigit, majd beleszippantottam és visszaadtam neki.
- Rendben. - fújtam ki a füstöt, majd elhagytuk a szalont és gyalog folytattuk tovább az utunkat.

***

Belépve a kocsmába furcsa érzés fogott el. Pontosabban nem éreztem semmit. Nem zavart a tömény pia szag, az arcomba fújt füst, sőt még a részeg emberek sem keltettek nagy feltűnést.
Én leszédültem egy székre és csupán csak annyit vettem észre, hogy Evie két üveg sörrel a kezében jön vissza hozzám.
- Kösz. - feleltem, majd meghúztam az üveget és csodálkozva figyeltem a színpadon rúdtáncoló nőket.
- Na mi az? - követte a tekintetemet és ő is felfigyelt a rudakra. - Ki szeretnéd próbálni?
- Még szép. - keltem fel a székről, majd elindultam a színpad felé. Útközben kivettem egy férfi kezéből a röviditalát, amit lehúztam és visszaadtam neki az üres poharat. Akkor táncoljunk.

Justin Bieber szemszöge

Stephan és Logan társaságában mentünk be Evie kedvenc kocsmájába. Logan ötlete volt, hogy a meló után lazítsunk egy kicsit, elvégre a szabadulásom óta csak egyszer buliztam és szerinte rám férne. Én pedig vissza nem utasítok egy ilyen ajánlatot, bár titokban bánt, hogy nem tudom, mi van Madisonnal. Mindig is érdekelt, hogy mit csinál, mikor egyedül hagyjuk ott. Mondjuk most Evie is ott maradt vele, szóval nagy baj nem lehet. Bár ha belegondolok mégsem volt olyan jó ötlet Eviere hagyni Madisont. Ki tudja mibe viszi bele a még teljesen érintetlen Madisonomat...

***

Körülbelül hat feles után egészen máshogy láttam a világot. Minden gondom elszállt és önfeledten táncoltam a részeg fiatalok társaságában, bár kifejezetten zavart, hogy az ilyen kocsmákban kevés a lány. Látszik, hogy ez Evie kedvenc helye.
Mikor teljesen elfáradtam, egy üveg sörrel a kezemben ültem le a színpad elé és kezdtem nézni a rúdtáncos lányokat. Ajkamba harapva néztem, ahogyan az előttem táncoló sötét hajú csaj teljesen átadja magát a zenének és a lehető legszexibben vonaglik. Kerek fenekét egy pillanatra felém tolja, mire érzem, hogy a nadrágom egyre kisebb lesz.
Végül a vonzó lányhoz egy számomra ismerős férfi lépett oda, majd a karjánál fogva ráncigálta le a színpadról.
- Engedjen el! - hallottam meg a még ismerősebb hangot és tátott szájjal néztem bele a szexi csaj szemeibe: Madison.


Sziasztok!
Szeretnék elnézést kérni a rész miatt, mert eléggé hanyag lett és nem is vagyok megelégedve vele, de valahogyan fel kellett vezetni az eseményeket. Remélem nem találjátok annyira rossznak, mint én...

2017. január 22., vasárnap

9. Fejezet - Törődsz velem

Madison Collins szemszöge

Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet a felszűrődő férfi nevetésre. Én megölöm őket. Fel szerettem volna kelni, azonban annyira lusta voltam, hogy az ágyban csak felülni tudtam. A hajamba túrva néztem körbe a szobában, amit még mindig nem tudtam megszokni. Végül sikerült rávennem magam, hogy kimásszak az ágyból, de megint nem jutottam sokáig. A karjaimat az égbe emelve eresztettem ki a fáradt gőzt és próbáltam visszatérni a valóságba. Pedig még tudtam volna aludni.
Az éjszaka anyámmal álmodtam. Nem tudom, hogy mit csinálhat otthon, hiszen semmit sem tud a hollétemről. Egészen biztosan aggódik értem, mert szó nélkül léptem le otthonról, de nem a célból, hogy ne menjek vissza.
Belebújtam a farmerembe és elhagytam a szobát. Halkan sétáltam le a lépcsőn, de a srácoknak még így is sikerült észrevenniük.
- Reggelt! - köszönt oda az ismeretlen. Biztosan ő az, aki tegnap este eléggé jól szórakozott. 
- Hali! - köszöntem bizonytalanul, majd a pulthoz léptem és összedobtam egy kis adag tejes kávét. Justin másnapos pillantásokat vetett rám az asztalnál ülve. Biztosan nem emlékszik semmire.
Leültem vele szembe és kortyolgatni kezdtem a forró italomat.
- Büdös vagy. - szólalt meg egy idő után.
- Fürödtem. - néztem rá szúrósan.
- De ruhát nem cseréltél. - folytatta. Tudtam, hogy nem fogja kibírni, hogy ne kössön belém.
- Mivel nincs itt egyetlen egy ruhám sem? - kérdeztem tőle némi gúnnyal a hangomban.
- Az nem az én problémám. - vont vállat, majd elővette a telefonját és elmélyült benne.
- Utállak. - fejeztem ki magam elég érthetően.
- Tegnap este még nem ezt mondtad. - nézett rám egy kaján mosoly kíséretében. Tátott szájjal bámultam az elégedett képére.
- Úúú! - szállt be ezúttal az idegen srác, akihez mérgesen fordultam oda.
- Egyáltalán te ki vagy? - kérdeztem jogosan.
- Ne vond kérdőre az alkalmazottjaimat. - szólalt meg Justin a telefonja képernyőjét bámulva.
- Logan vagyok. - biccentett, mire bólintottam.
- Alkalmazott? - törtem ki nevetésben. - Miért? Ki vagy te itt?
- Én a helyedben nem kérdeztem volna. - felelte halkan Logan.
- Fehérneműt cseréltél? - kérdezte Justin.
- Mégis hogyan cseréltem volna, ha nincs itt semmim se? - borultam ki. Végre a tekintetét rám emelte és elrakta a telefonját.
- Ezek után le nem fekszek veled. - állt fel az asztaltól.
- Hidd el, nekem sem állt szándékomban összefeküdni veled. - vágtam vissza.
- Így elrontod a rólad alkotott képemet. Így hogyan fantáziáljak rólad? - kérdezte és perverzen végigmért.
- Barom. - keltem fel én is az asztaltól és elindultam a szoba felé.

Justin Bieber szemszöge

A kis csevejünk közben végig a telefonomat nyomkodtam, ugyanis éppen Madison apjával beszéltem. Tudtam, hogy Madison haza akar menni, ezért inkább intézkedek.
- Elmentem. - kiáltottam oda Logannek. - Dolgom van.
- Rendben. - felelte Logan, majd kiment az udvarra. Bepattantam a kocsimba és a város közepén fekvő parkhoz vezettem, mert ide beszéltem meg egy találkát Madison apjával, Georgedzsal. Leparkoltam a zöld övezet előtt, kiszálltam a kocsiból és az egyik padhoz sétáltam.
A park egészen szép volt, bár én általában sötétben járok erre, mikor el kell intéznem dolgokat. A fák zöld lombkoronái vonzották a madarakat, míg a park közepén álló játszótér a gyerekeket.
A várakozás közben rágyújtottam. Nagyot szippantottam a cigarettából, majd kifújtam a füstöt és a rohangáló gyerekeket néztem, akik élvezték a természet lágy ölét. Nem szeretem a gyerekeket, de az öcsémmel és a húgommal kivételt teszek, hiszen őket imádom. Azonban remélem, hogy ők nem lépnek majd rossz útra, mint ahogyan én tettem.
Fejemet oldalra fordítottam egy férfi köhögés hallatán.
- George. - nyújtottam vigyorogva kezemet, de ő mérgesen pillantott rám és esze ágában sem volt viszonozni a kézfogást.
- Hol van a lányom? - tért rá a lényegre.
- Biztos helyen. - fújtam ki a füstöt.
- Mit csináltál vele? - indult volna el felém, de egy csöppnyit feltűrtem a pólómat, hogy meglássa a magammal hozott fegyveremet. Megrémülve állt meg.
- Nincs semmi baja. - válaszoltam. - Még. - tettem hozzá.
- Bieber ne szórakozz velem. - kezdett bedühödni, így hasonlított Madisonra. - Mit csináltál a lányommal?!
Tudtam, hogy nem szólhatom el magam, hiszen itt van előttem egy mérges apa, aki a lányát követeli, de nem adhatom vissza és nem is fogom visszaadni. Azonban tudtam, hogyha elárulom, hogy miért is van velem, akkor hívja a zsarukat - bár azok is az én oldalamon állnak - és elviszik tőlem. Madison látta, hogy megölök egy embert és nem bízok benne. Tudom, hogy simán felnyomna egy másik rendőrségen.
- Szerintem Ön sebészként nagyon is jól tudja, hogy néha történnek balesetek és szerintem nem szeretné a lányát még jobban belekeverni a bajba. - kezdtem bele egy oltári nagy hazugságba. - Higgye el nekem, én a jó oldalon állok. - láttam, hogy ennél a mondatnál megkönnyebülve sóhajtott. - Én csak a megvédeni szeretném a lányát, semmi több.
- És szerinted én nem tudom megvédeni? - kérdezte. - Mit várjak egy ilyen taknyos kis kölyöktől, mint te?
- A legjobb ember vagyok a városban. - pillantottam Georgera. - Bízzon bennem.
Nagyot nyelt.
- Mennyi időről lenne szó?
- Nem tudom. - vontam vállat. - De azt szeretném leszögezni, hogy nem dolgozom ingyen. - próbáltam lehúzni egy kicsit az öreget. Elvégre a legkönnyebben a kétségbeesett szülőktől lehet pénzt szerezni, akik bármit megtennének a gyerekük biztonságáért.
- Mennyit kérsz? - nyúlt a zsebébe és elővette a csekkes füzetét és egy tollat.
- Ötezer dollár. - feleltem. A szemei kiugrottak az ár hallatán, mégis megírta a csekket, amit a kezembe nyújtott. - Majd szóljon Kimnek, hogy pakoljon össze pár cuccot egy bőröndbe Madisonnak, és az anyjának erről egy szót se. - tettem hozzá.
- A lányomról van szó, ne feledd! - vetett rám egy utolsó pillantást és hátat fordított.
- A lánya a legjobb kezekbe került. - nézegettem a csekken álló számot és én is elhagytam a parkot.
Miután Madison apjától megszereztem a csekket, az első lépésem az volt, hogy kiváltsam, ezért hát megjelentem az egyik kedvenc bankomban és elhoztam az összeget készpénzben. A pénzt egy hatalmas sporttáskába raktam, majd a hátamra dobva mentem vissza a kocsimhoz. Elképedve vettem észre az ott várakozó Joet.
- Te? - kérdeztem tőle, majd bedobtam a táskát a kocsiba.
- Ne hidd, hogy olyan könnyen megszerezted magadnak. - felelte.
- Miről beszélsz? - húztam össze a szemöldököm.
- Ne játszd meg magad Bieber. - lökte el magát a kocsimtól. Rossz szemmel néztem, hogy egyáltalán hozzá mert nyúlni. - Madison sosem lesz olyan hülye, hogy megadja magát.
- Mégis velem van és nem veled. - vágtam vissza. Felnevetett.
- Erőszakkal van nálad, most meg még az apját is kihasználtad. - vigyorgott gonoszan.
- Kémkedsz utánam? - szorítottam meg a pólója nyakánál fogva.
- Jó lenne titokban tartani a dolgaidat, nehogy újra bajba kerülj. - mosolygott.
- Ne hidd azt, hogy elfelejtettem, amit velem tettél. - sziszegtem. Éreztem, hogy kezdek teljesen kiborulni. Ezt még a kidagadó ereim is be tudták bizonyítani.
- Inkább figyelj Madisonra, nehogy valami baja essen. - mondta halkan és sejtelmesen. - Elvégre az apjának azt mondtad, hogy megvéded. - kimászott a szorításomból és ott hagyott.

Madison Collins szemszöge

Lassan egy hete itt raboskodom Logan és Justin fogságában. A két srác szinte semmit sem törődik velem, bár van amikor Logan leül mellém beszélgetni. Érdekes egy férfi, de legalább meghallgat.
A házban csengettek, de mivel senki sem volt itt, ezért nekem kellett lerohannom. Kinyitottam az ajtót, így megpillantottam a postás fiút, aki egy hatalmas csomagot tartott a kezében.
- Madison Collins? - olvasta fel a listájáról a nevemet, majd rám pillantott.
- Igen. - bólintottam.
- Ide kérek egy aláírást. - mutatott a lapjára, majd aláfirkantottam, a tollat pedig visszaadtam. A srác a kezembe nyomta az eléggé nehéz csomagot, majd köszönés nélkül távozott. Érdekes.
Nagy nehezen cipeltem fel a hatalmas dobozt a szobámba, majd lihegve tettem le a szoba közepére. Sokáig méregettem, majd nem bírtam tovább és neki estem. Feltéptem a ragasztást, majd teljesen szétszedtem a dobozt. Meglepődve pillantottam meg a bőröndömet, amit kicipzároztam és beletúrtam a ruháimba. Megijedtem, mikor a kezem megérzett valami furcsát a puha ruhák között, ezért az érintett tárgyat elővettem. Egy cetli.

Drága barátnőm!
Nem tudom, hogy mi folyik most körülötted és be kell valljam, hogy nem is nagyon szeretném belevetni magam, mert félek. Félek én is és féltelek téged is. Remélem nincs akkora gáz és rendben vagy. Egyébként Justin mondta, hogy pakoljak össze neked. Ha bármire szükséged van, csak szólj.
Puszillak, Kim

Elképedve olvastam a hosszú sorokat és próbáltam elemezni ezt az egészet. Kim tudja hol vagyok, mégse próbálja meg azt, hogy elszöktessen innen. Még csak meg sem látogat. Értem én, hogy fél, de eleinte én is féltem, aztán rájöttem, hogy nincs mitől. Hiszen Justin csak egy kölyök, aki fegyverekkel játszik, semmi több.

***

Már besötétedett és még mindig egyedül vagyok itthon. Annyira furcsa így hívnom ezt a helyet, de muszáj lesz beletörődnöm, hogy innen nincs kiút.
Éppen a fogamat mostam, ugyanis Kim még a tisztasági csomagomat is bepakolta, így végre megszabadulhattam a több napos szájbűztől. Kiöblítettem a számat, mikor a fejemet léptekre kaptam fel. Valaki haza jött.
Elpakoltam a fürdőben, majd elindultam a szobám felé, de a fekete ajtó mögül zajokat hallottam. Kíváncsian fordultam oda. Most vagy soha. Benyitottam a fekete ajtót, majd beljebb léptem és körbenéztem. A szemem Justinon akadt meg, aki éppen pár frissen szerzett szivart rakott le az éjjeliszekrényére.
- Mit keresel itt? - kérdezte. - Az életedet? - tette hozzá.
- Milyen kis vicces vagy. - tettem ölbe a kezem. - Ez a te szobád? - néztem körbe ismét. Férfi szoba volt: koszos alsónadrágok, használt óvszerek és szétszórt dohány. Nem vártam többet Biebertől.
- Nem, a szomszédé. - felelte. Válaszul megforgattam a szemeimet és ölbe tett karokkal dőltem neki az ajtófélfának. - Minek jöttél ide?
- Csak úgy. - vontam vállat.
- Tudod, engem nem szoktak lányok "csak úgy" keresni. - mért végig és kaján vigyorral a képén kelt fel az ágyról.
- Barom. - ráztam meg a fejem.
- Na de most komolyan. - állt meg velem szemben. - Mit akarsz? - kérdezte, és úgy tűnt, hogy a perverz vigyor levakarhatatlan a képéről.
- Csak kíváncsi voltam. - vontam vállat és ismét szemügyre vettem a szobát.
- Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen fehérneműt hordasz, mégsem turkálok a bőröndödbe. - dőlt neki az asztalának és végigmért. Azt hiszem, hogy ezután a kijelentés után elzárom a bőröndömet.
- Idióta. - forgattam a szemeimet, megint. Kettőnk közé beállt a csend, amit kihasználtam: megvizsgáltam Justint. Egy lazább nadrág volt rajta, amit nem húzott fel teljesen, ugyanis a fenekén egy kicsit lógott. Ehhez a fekete nadrághoz egy fehér pólót párosított, nyakában egy aranylánccal, karján egy aranyórával és a lábán egy fehér, magas szárú kondicipővel. Zsebre dugott kezekkel támaszkodott az asztalon, majd a hajába túrva figyelt engem. Tekintetünk egy pillanatra találkozott.
- Mit bámulsz? - törtem meg a csendet. Elmosolyodott.
- Te is ugyanúgy bámultál engem, mint én téged. - döntötte oldalra a fejét, majd az ajkába harapva megint végigfuttatta rajtam a szemeit.
- Miért? - húzódott a szám egy halvány mosolyra. - Nem szabad? - incselkedtem. Justin hasonlóan nézett rám, majd kinyújtotta a kezét, mintha azt akarná, hogy fogjam meg. Kíváncsian pillantottam a tenyerére, majd a szemébe. Végül belementem a játékba, megfogtam a kezét és hagytam, hogy közelebb húzzon magához. Az arcomat kezdte vizsgálni, miközben a mosoly szépen lassan eltűnt az arcáról és egyre komolyabb lett.
- Miért szóltál Kimnek? - kérdeztem.
- Mi? - húzta össze a szemöldökét.
- Ma megjött a bőröndöm és Kim azt írta, hogy te mondtad neki, hogy pakoljon be nekem. - magyaráztam ezt az egészet.
- Ja. - esett le neki. - Csak nem akartam, hogy itt büdösödj.
- Szemét. - löktem el magam tőle, majd ölbe tett karokkal megálltam. - Te törődsz velem. - kezdtem el vigyorogni.
- Álmodozni lehet. - vont vállat. Nevetve megráztam a fejemet, majd hátat fordítottam neki és elindultam az ajtó felé. Hallottam, amint Justin elugrik az asztaltól, majd megfordít és magához húz. Annyira gyorsan történt minden: gyengéd csókot nyomott a számra. Lassan mozgatta ajkait, miközben nyelvével az én számat simogatta. Kezét végig a derekamon tartotta, majd tenyere hirtelen lecsúszott a fenekemre, amibe enyhén belemarkolt, ezért még közelebb léptem hozzá. Egy utolsó csókot nyomott az alsó ajkamra, majd kezét a mellkasomra helyezte és kitolt a szobájából.
- Jó éjt. - mondta, majd becsukta előttem az ajtót.


Sziasztok!
És íme, itt van a 9. rész, amihez tényleg nem tudok semmit se fűzni. De komolyan, lol. Talán csak annyit, hogy lehet, hogy lesz egy hosszabb kihagyás, de ez attól függ elindítják-e a sítábort, vagy nem. (Igen, valószínűleg megyek síelni, bár a mostani busz baleset miatt eléggé félek.) Mindenesetre szeretném kinyilvánítani az őszinte részvétemet a baleset áldozatainak rokonainak. Borzalmas, hogy a mai nap mik meg nem történnek.
További szép napot!

2017. január 15., vasárnap

8. Fejezet - Tudom, hogy vonzódsz hozzám

Madison Collins szemszöge

A lehető leggyorsabban rohantam Stephan házához. Lihegve mentem be a kapun és hirtelen megcsapott az alkohol, a füst és a grill szaga. Nem törődve senkivel rontottam be a házba. Végig azért imádkoztam, hogy Joenak és Kimnek ne essen nagy baja. Nem tudom, hogy Justin mekkorát ütött, bár szerintem Joe biztosan nagyot kapott. Mármint remélem. Ne értsétek félre, de inkább Joe kapjon nagyobbat, mint Kim. Kimért sokkal inkább aggódtam, elvégre Joet nem ismerem annyira, mint a legjobb barátnőmet. Bieber is kerüljön a kezem közé és esküszöm megölöm!
Kétségbeesetten rohangáltam a házban, azonban egy ismerős arcot sem láttam, ráadásul a füst kezdte marni a torkomat. A megérzéseimet követve indultam el a mosdó felé, hiszen én is oda bújtam Bieber elől, akkor talán Kim is ott lesz. Átverekedtem magam a részeg embereken a konyhában, átvágtam az ebédlőn is, majd lenyomtam mosdó ajtajának kilincsét, de nem nyílt.
- Kim? - ütögettem az ajtót. A zár kattant és az ajtó kinyílt. Beléptem és a földön ülő barátnőmet kezdtem nézni. Szemeit kisírta, ezért vörösek voltak, míg a sminkje teljesen elfolyt. Borzalmasan festett, bár az ütés nyomai már nem látszódtak rajta - annyira.
- Úristen Kim! - emeltem meg az arcát, hogy rám nézzen. Félelmetes volt ilyen állapotban látni.
- Annyira félek Maddie! - tört el ismét a mécses.
- Ne sírj! - öleltem meg. Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem, hiszen még sosem kerültem ilyen helyzetbe.
- Joeval mi van? - kérdezte a vállamra dőlve, erőtlenül.
- Nem tudom, nem találkoztam vele. - válaszoltam.
- Haza akarok menni. - sóhajtotta.
- Ne hívjuk a rendőröket? - kérdeztem, hátha tényleg ez lesz a legjobb megoldás. Elővettem a telefonomat is és tárcsázni kezdtem.
- Ne! - kapta ki a kezemből. - Felesleges. Jóban vannak Bieberrel.
- Ez annyira nem ér! - ütöttem az ajtóba, Kim pedig visszacsúsztatta a mobilomat a zsebembe. Dühömben felkeltem a földről. - Hol van Bieber? - kérdeztem és elindultam megkeresni.
- Ne csinálj hülyeséget! - kiáltotta utánam Kim, majd felállt ő is és próbálta megakadályozni, hogy megtaláljam azt a seggfejet, de sikertelenül, ugyanis a tömeg elragadta és eltűnt a hátam mögül.
Kiléptem a teraszra és körbenéztem. Justin éppen egy lánnyal táncolt, de pont leszartam, hogy mit csinál. Heves mozdulatokkal húztam el a lánytól.
- Mi a fa... - kérdezte volna, aztán megpillantotta a dühös arcomat és mosolyogni kezdett. - Tudtam, hogy hiányozni fogok. - csípte meg játékosan az arcomat. Automatikusan kevertem le neki egyet, mire a jó kedve eltűnt és mérges lett ő is.
- Mit képzelsz magadról? - kérdeztem tőle.
- Ha még egyszer kezet emelsz rám... - kezdett volna bele a mondókájába, de nem engedtem, hogy befejezze.
- Mi lesz? Engem is megütsz? Mint például Kimet? Vagy Joet? - másztam a képébe.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy idejössz, azért hogy a ribanc barátnődet és az áruló barátodat megvédd? - vigyorgott gúnyosan. - Ne hisztizz, ess túl rajta!
- Akkora egy paraszt vagy! - vágtam volna ismét pofon, de megfogta a csuklóm.
- Mondtam valamit. - nézett a szemembe.
- Én is. - vetettem be a szúrós pillantásomat.
- Szóval így játszunk? - kérdezte és perverzen végignézett rajtam, miközben a megnyalta a fogsorát.
- Ezt most fejezd be. - próbáltam kontrollálni magam. Justin rám kacsintott, majd egy könnyed mozdulattal a vállára kapott és elvitt az udvarról.
- Mi a francot művelsz?! - kiabáltam. - Tegyél le te vadállat! - ütögettem a hátát és össze-vissza rángatóztam, de nem hatotta meg.
- Nyugi bébi. - csapott a fenekemre, mire felnyögtem, ugyanis fájt. Nem tudom, hogy hová vitt. Csak néztem a tömeget, mikor Kim és Joe arcát megpillantottam. Joe orra vérzett, amit Kim nevetve (?!) törölgetett. Elképedve néztem a kis jelenetet, amíg Kim észre nem vett és a vigyor eltűnt az arcáról. Mérgesen mutattam be neki.
Justin pedig úgy cipelt, mint egy zsákot. Kivitt a házból és az autója felé tartott. Mintha nem is emberből lennék, dobott be a hátsó ülésre, majd lezárta a hátsó ajtókat és beült a kormány mögé.
- Már megint hová viszel? - kérdeztem unottan, de nem válaszolt. Felbőgette az autót, kihajtott a feljáróról és elindult. - Haló! Hozzád beszélek, köcsög! - löktem meg a tarkójánál.
- Biztos helyre. - felelte és tovább vezetett. Hogy én mennyire utálom ezt a felfuvalkodott faszfejet!
Némán tűrtem, ahogyan ismét egy számomra ismeretlen helyre visz. Mintha onnan nem szöknék meg. Zavart a csend, ezért előre hajoltam, hogy bekapcsoljam a rádiót, de mikor épp benyomtam volna a gombot, Justin a kezemre csapott, mintha csak egy legyet ütött volna le.
- Aú! - húztam el onnan a kezem, ő meg továbbra is szó nélkül vezetett, miközben megnyalta az ajkát. Megint megpróbáltam bekapcsolni a rádiót, de ugyanúgy megütötte a kezem. - Most mi bajod van? - kérdeztem egy idő után.
- Ezt fejezd be. - mondta. Duzzogva dőltem hátra, de még így sem bírtam ki csendben, ezért hát fogtam magam és elkezdtem előre mászni az anyós ülésre.
- Te normális vagy? - nézte végig a kis akciómat, miközben végig a testemet bámulta. Azonban nem akadályozta meg, hogy előre üljek, sőt kifejezetten élvezte a helyzetet, mikor a fenekemet a képébe nyomtam. - Ezt csinálhatnád gyakrabban. - méregetett továbbra is. Ekkor én már a biztonsági övvel bajlódtam.
- Csak szeretnéd. - helyezkedtem el kényelmesen,
- Én mást is szeretnék. - markolt bele a combomba, mire megugrottam, amit ő egy kaján vigyorral nyugtázott.
- Annyira utállak! - sóhajtottam és beletúrtam a hajamba.
- A szexhez nem kell érzelem. - vont elégedetten vállat, én meg a szemeimet forgattam. - Az utálat csak szenvedélyt szül, szóval örülök, hogy utálsz. Így legalább lesz egy jó estém. - kacsintott rám, nekem pedig öklendezhetnékem támadt.
- Idióta. - dőltem neki az üvegnek és az utat kezdtem bámulni. Justin keze még mindig a combomon volt. Próbáltam nem törődni vele, de elég nehéz volt, mikor simogatni kezdett, vagy mikor csak markolászni kezdte. Azonban tudtam, hogy ha szóvá teszem, azzal csak egy újabb veszekedést kezdtünk volna el, ezért némán tűrtem, ahogyan élvezkedik.

Justin Bieber szemszöge

Úgy gondoltam, hogy sokkal jobb lesz, ha a város szélén lévő lakásomba megyünk. Madison, ha esetleg meglépne onnan, akkor nehezen találna vissza, meg innen szerintem megszökni se fog, ugyanis külön záram van összes ajtóra és az ablakok is rácsosak. Bár régen használtam a házat, mert azóta egy barátom van amikor ott van. Igazából attól függ, hogy dolgozik-e vagy nem.
Bekanyarodtam az említett ház elé, aminek az ablakain kiszűrődtek a lámpák fényei, így biztosra vettem, hogy Logan itt van. Logan az egyik legjobb emberem, ha zsarolásról van szó. Könnyen a lényegre tér és ért az észszerű fenyegetésekhez, ezért tökéletes erre a posztra. Kiszálltam a kocsiból, majd kinyitottam az ajtót Madisonnak, ugyanis az út előtt az összeset lezártam, hogy a kocsiból se tudjon kiugrani. Beteg ötlet lett volna tőle, de a wc-s incidens óta inkább biztosra megyek.
- Anyám ki fog nyírni. - szállt ki a kocsimból én meg azonnal megragadtam a karját, nehogy elfusson. Ő mindezt egy szemforgatással nyugtázta.
- Innen nem fogsz elszökni. - suttogtam a fülébe, majd a karjánál fogva húztam a bejárati ajtó felé.
- Olyan, mint egy luxus börtön. - utalt a hatalmas ház elképesztő külsejére és a rácsos ablakokra.
- Nem kérdeztelek. - húztam továbbra is. Egy idő után engedelmesen sétált előttem. Ezt már szeretem.
Beléptünk a házba, majd egyből felkaptuk a fejünket az emeletről leszűrődő nyögésekre. Nos igen, Logannek biztosan "vendége" van.
- És most? - kérdezte Madison, én meg leléptem a konyhába kajálni.
- Ezt megeszem... - mutattam a szendvicsre. - ...utána leszophatsz.
- Seggfej. - sziszegte.
- Ribanc. - haraptam bele a szendvicsembe.
- Meddig kell itt lennem? - kérdezte. Neki dőlt a boltívnek, majd ölbe tette a karjait, így a dekoltázsát egy kicsit megemelte, ami felkeltette a figyelmemet. Szemeimet leemeltem a melleiről, majd a szemébe néztem és vállat vontam.
- Ez mit jelent? - kérdezte, mire válaszul ismét vállat vontam. Élveztem, hogy szimpla jelenlétemmel ki tudom akasztani.
- Az emeleten lesz a szobád. - mondtam és ismét beleharaptam a szendvicsbe. - A folyosó végén jobbra. Megforgatta a szemeit és elindult a lépcső felé, én pedig élveztem a tökéletes kilátást a fenekére.

Madison Collins szemszöge

Lassan ballagtam fel a lépcsőn a folyosót vizsgálva. Annyira elegem volt Bieberből! Egyszerűen csak egyedül akartam lenni. Vagyis, inkább lettem volna bárhol máshol, csak Justin ne legyen a közelemben.
A folyosón sok ajtó volt. A legfeltűnőbb persze a szimpla fekete ajtó volt a folyosó végén, középen. Biztosan Justiné. Egyáltalán nem törődtem semmivel, csak mentem arra a helyre, ami állítólag az én szobám lesz mostantól. Persze a folyosón a nyögések és a sóhajok sokkal hangosabbak voltak, de próbáltam nem rájuk figyelni. Egyrészről kíváncsi voltam, hogy ki lakik itt, másrészről az érdekelt, hogy pontosan hol is vagyunk, ugyanis mikor kiszálltunk körbenéztem, de rohadtul nem ismertem itt semmit és senkit.
Benyitottam a "szobámba" és elképedve bámultam meg a luxus holmikkal felszerelt kis helységet.

***

Furcsa volt egy idegen helyen lezuhanyozni, ráadásul még pizsamám sincsen, ezért maradtam a hosszú pólómnál, de a rövid farmeremet levetettem, ugyanis az emeleten elképesztően nagy volt a hőség, hiszen nyár van.

***

A telefonom szerint már hajnali kettő múlt és már a nyögések is csillapodtak. Tisztában voltam vele, hogy Justin váltott pár szót az itt lakó emberrel, mert mikor fürödni készülődtem, hallottam a felszűrődő férfi röhögéseket. Most pedig itt fekszem egy idegen ágyban és a hasam korgását hallgatom. Lehet enni kéne valamit.
Felkeltem az ágyról és a lehető leghalkabban osontam le a konyhába. Nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy nincs ott senki, ezért boldogan nyitottam ki a hűtőajtót és kezdtem kutakodni valami ehető után. Pár perccel később már a saját készítésű toastomat ettem, miközben a sötétben a házat vizsgáltam. Innen tényleg nem tudok megszökni.
A fejemet a lépcső felől érkező léptekre kaptam fel. A sötét miatt nem voltam benne biztos, hogy Justin jött-e le.
- Hát te? - hallottam meg az álmosságtól sokkal rekedtesebb hangját. Szemeibe belesütött az ablakon bejövő holdfény, így vettem észre, hogy nem teljesen tiszta. Most vagy ivott, vagy szívott valamit. Nem értek ezekhez.
- Éhes voltam. - kerültem a konfliktust, de nagyon is jól tudtam, hogy valamibe úgyis beleköt. Némán lépett a hűtőhöz, majd elővett egy üveg sört, megbontotta és beleivott. Nem néztem jó szemmel, hogy ilyen állapotban még iszik, de tényleg nem akartam most veszekedni - kivételesen.
Mikor végeztem, felkeltem az asztaltól és a mosogatóba helyeztem a tányéromat, gondolván, hogy majd reggel elmosom. Ekkor Justin meleg kezeit éreztem meg a lábaimon, amik egyre feljebb csúsztak a testemen, így feltűrte a felsőmet és meleg tenyerei megálltak a hasamon. Gyengéd érintésétől libabőrös lettem.
- Nem szeretnél valamit csinálni? - búgta a fülembe, majd nyomott egy csókot a nyakamra. Meglepően "normális" volt velem. Egy jóleső sóhaj hagyta el a számat, amit szerintem meghallott, mert éreztem a kaján vigyorát a nyakamon. Teljesen megdermedtem a karjaiban. Kezei lejjebb csúsztak, így már a bugyim tetejét simogatta, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Ezt ne. - suttogtam. Szembefordultam vele, így kezeit leemelte rólam. Odaszorított a mosogatóhoz, míg két karjával a pulton támaszkodott. Egyszerűen annyira közel volt hozzám, hogy tisztán hallottam a légvételeit, sőt ahányszor levegőt vett, a mellkasa nekem simult. Véreres szemeivel rám nézett és végigmért, bár a közelségtől a lábaimat nagyon nem látta. Furcsa volt ez a kómás Justin.
- Pedig nem fájna. - indította a kezeit ismét felfedező útra, de lefogtam őket.
- Nem érdekel. - feleltem. Ágyékával ekkor még jobban a mosogatóhoz szorított, így megéreztem mindent. Igen, még azt is.
- Annyira látszik, hogy érintetlen vagy. - tűrte el az egyik tincsemet a fülem mögé, ezért megint ránéztem. - Még sosem csináltam szűz lánnyal. - nyalta meg az ajkát. Érzetem, hogy arcomba hirtelen felszökik a vér és lecsuktam a szemem. Igaza volt. Én még tényleg nem voltam együtt úgy senkivel, de neki ezt nem akartam bevallani. Azonban a viselkedésem alapján biztosan rájött, mert önelégült mosoly húzódott a szájára. Bal kezével felemelte a fejem az államnál fogva, majd gyengéd csókot nyomott a számra. Egyszerűen annyira hihetetlen volt ez az egész. Annyira gyengéd volt, mintha csak egy lágy puszit nyomott volna az ajkamra. Egyetlen egy csókról volt szó, de nyelvével megnyalta a számat. Meglepődtem, ezért nem akartam visszacsókolni, amit észre is vett és elhúzódott.
- Tudom, hogy vonzódsz hozzám. - mondta a rekedtes hangjával, majd ellökte magát a pulttól és felment az emeltre. Én? Hozzá? Nevetséges.


Sziasztok!
És igen, végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor az érzelmek kerülnek az előtérbe és következnek a megpróbáltatások, illetve a találgatások Justin és Madison kapcsolatával kapcsolatban. (Az utolsó két szót tök furi kiolvasni, lol.) Személy szerint nekem ez a kedvenc részem és szerintem a másik nagy durranás a 15. rész lesz. 
További szép napot!