12. Fejezet - Szánalmas vagy

Madison Collins

Barna szemei józanul csillogtak rám, miközben fegyvert fogott Frankre, aki meglepődve fordult meg Justin kiáltására. Frank gyilkos tekintettel nézett Bieberre, aki komoly arccal figyelte minden mozdulatát.
- Hihetetlen vagy, Bieber. - szólalt meg Frank.
- Ja, sokan mondták már. - vont vállat Justin. Elképesztő, hogy az ilyen helyzeteket is ennyire lazán kezeli.
- Nem értem miért jöttel vissza érte. - mutatott rám Frank, majd Justinra pillantott, aki egy pillanatra sem eresztette el a pisztolyt. A jól ismert revolvert szorongatta, miközben szemei Frank és köztem cikáztak.
- Nem kell megmagyaráznom. - felelte Justin. Egy részről megelégedtem a válaszával, másrészről viszont zavart, hogy tulajdonképpen semmit értelmeset sem mondott. Mármint én kíváncsi voltam arra, hogy miért akart visszavenni magához, mikor egyszer önszántából ajánlott fel Franknek.
Az ideges férfi azonban furcsán méregette Justint.
- Hát akkor tessék. - hallottam meg, hogy az öv a földön koppan. - Itt a bosszú ideje. Lőj csak le!
Nagyot nyeltem. Nem, nem, nem és nem. Nem akarok több vért látni.
- Annak nincs itt az ideje. - válaszolta Justin. Még mindig lehunyt szemmel térdeltem az ágyon kikötött kezekkel. Nem mertem kinyitni a szemeimet, ezért csak annyit hallottam, hogy valami hatalmasat csattan, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében koppan. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt a hátam mögött. Egyetlen egy dolog érdekelt: menjünk már el innen.
Bieber hozzám lépett és neki állt kibogozni a csomót, de miután rájött, hogy nem ez lesz a legjobb megoldás, előrántott egy kést az övén lógó tartóból, majd egy egyszerű mozdulattal levágta a csuklómról a szorító madzagot. A kézfejeimből eltűnt a zsibbadás és éreztem, hogy a vérkeringés is visszatér az ujjaimba. Végre.
- Gyere már! - húzott fel az ágyról. Továbbra is fogta a kezemet, miközben előttem futott, én pedig a nyomában loholtam. Nehéz volt tartani a tempóját, de úgy tűnt, hogy nem is nagyon érdekelte, hogy mi van velem. Csak futottunk össze-vissza a folyosókon, mintha egy rohadt labirintusban lennénk. Végül elérkeztünk egy vasajtóhoz, amin Justin kirontott és térdre esve értünk földet a sárban.
Fedetlen végtagjaimat a hideg esőcseppek borították be, ugyanis szakadt az eső. Lihegve térdeltünk a sáros földön a sötétben. Tekintetemet felemeltem és hagytam, hogy az eső mindent lemosson rólam, ami odabent történt.
Felkeltem a földről és megkönnyebülve néztem a mögöttem álló épületre, ahol kereken három napig raboskodtam. Justin megfogta a kezemet, majd ujjainkat is összekulcsolta és elöntött a melegség. Félve néztem Justinra, akinek az arcáról nehéz volt leolvasni, hogy itt, ebben a pillanatban mit érzett. Üres tekintettel pillantott rám, miközben úgy mért végig, mintha valami komolyabb bajom esett volna. Aggódott értem?
Szemei a kezünkre tévedtek.
- Menjünk. - rázta le gyorsan magáról a tenyeremet, majd elindult a sötétben az autójához. Nagy levegőt vettem és követtem a jól ismert, régebbi kocsijához és automatikusan az anyós ülésre ültem.

Justin Bieber szemszöge

Mikor elújságoltam Stephannek, hogy vissza akarom szerezni Madisont, a képembe röhögött. Tisztán emlékszem, hogy nevetségesnek tartotta az ötletet, majd miután megtudta, hogy Frankről van szó, minden erejével támogatni kezdett, ahogyan Logan is. Végül úgy döntöttem, hogy egyedül jövök el, mivel Frank mindig kettesben van a foglyaival. Számításaim pedig beigazolódtak, ezért nem volt nehéz Madisont elhozni.

Azonban zavart, hogy visszamentem érte, annak ellenére, hogy az arcomba üvöltötte azt, hogy gyűlöl engem. Tudtam, hogy sosem lesz vele felhőtlen a kapcsolatom, mégis furcsa érzéseket kelt bennem, ha a közelemben van. Nem tudok másra figyelni, csak rá. Egyszerűen baromira vágyom rá, pedig nagyon is jól tudom, hogy túlságosan is makacs ahhoz, hogy boldogan terpesszen be nekem és adja meg magát. Ez is zavart benne. Idegesítő, hogy eddig egy lányért nem tettem meg ennyit, érte mégis bevállaltam. De miért?

Megálltam a piros lámpa előtt, majd a mellettem alvó Madisonra pillantottam. Fejét az ablaknak döntötte, amin éppen a zuhogó eső cseppjei futottak versenyt. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le, miközben békésen szunyókált. Szemeim lejjebb csúsztak testén és kiszúrtam a hasán éktelenkedő, kereszt alakú piercinget. Biztosan Evie keze van a dologban. Ajkamba harapva bámultam meg a köldökén lógó kis ékszert, ugyanis teljesen passzolt a piercing Madison személyiségéhez és ettől csak még jobban kikészültem tőle: teljes mértékben beindultam rá. Lassíts Bieber!

Végül egy parkolóban álltam meg. Madison kómásan nézett körbe a sötét parkolóban, majd kérdőn nézett rám.

- Hol vagyunk? - kérdezte ásítva. Haja kócosan lógott az arcára.

- Egy kisebb lakásban leszünk pár napig. - feleltem, majd kiszálltam a kocsiból. Madison lassított felvételben mászott ki az anyósülésről, majd nagyot nyújtózkodott, de miután teljesen ellepte a hideg esővíz, reszketve húzódzkodott össze. Levettem magamról a pulóveremet, majd a hátára terítettem. Meglepődött, de nem ellenkezett. Szorosan magára húzta a meleg pulóvert, majd egy pillanatra megállt és rám nézett. Haja kezdett teljesen átázni és rásimulni a testére, így akaratlanul is mértem végig, megint.

Mellé léptem, majd megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat. Hideg kezét az én meleg tenyerem fűtötte. Elindultam a magas bérház felé, Madison pedig mellettem sétálva követett engem. Az utolsó emeletre lépkedtünk fel a hosszú lépcsőn, majd előkotortam a zsebemből a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

Madison Collins szemszöge

Az aprócska lakásban nem volt nehéz kiismerni magamat. A fürdőben ácsorogva néztem a tükörbe. Szempillaspirálom teljesen elfolyt az arcomon, hajam csurom vizes volt, míg Justin pulóvere lógott rajtam. Beleszippantottam az említett ruhadarabba, majd mosolyogva ismertem fel Bieber drága kölnijét, aminek az illata egészen kellemes volt.

Meglepődtem Justin viselkedésén. Sosem gondoltam volna, hogy tényleg eljön értem és ahelyett, hogy egész úton veszekedett volna velem, hogy mekkora egy ribanc vagyok, csendben tűrte, ahogyan a kocsijában alszom, ráadásul a kezemet is megfogta, nem is egyszer. A nap fénypontja pedig biztosan az volt, mikor rám adta a pulóverét. Hihetetlen, hogy ez a barom képes kedvesen is viselkedni. Vagy ez csak a vihar előtti csend?

A kádban ülve elmerültem a forró vízben, miközben felidéztem minden kellemes pillanatot: Ott álltunk az esőben ketten, kéz a kézben, összekulcsolt ujjakkal.

A forró fürdő után nem tudtam mit magamra venni, ugyanis a ruháim teljesen átáztak, Justin pulóverét pedig nem szerettem volna magamra húzni, de hát nem volt más választásom. Felvettem a fehérneműimet, majd visszabújtam a pulóverbe, de cipzárját nem húztam össze. Hajamat pedig egy egyszerű kontyba fogtam össze, nehogy egy kihullott hajszál a pulóverén maradjon, mert biztosan kiakadna miatta. Lekapcsoltam a fürdőben a villanyt, becsuktam az ajtót és elindultam a szoba felé. Az ajtó nyitva volt, ezért ölbe tett karokkal álltam meg az ajtófélfának dőlve.

Justin a sarokban álló fotelben ült és a telefonját nyomta. Haja nem volt annyira vizes, mint az enyém, de a biztonság kedvéért hátra fésülte, nehogy a szemébe lógjon. A cseppet sem száraz ruháiban üldögélt, én pedig végig rajta legeltettem a szemeimet.

- Ne bámulj annyira. - szólalt meg egy idő után. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, majd magabiztosan kihúztam magam.

- Kösz, hogy elhoztál onnan. - feleltem, ami nem csak őt, de még engem is meglepett. Miért köszöntem meg neki? Hiszen eleve ő adott oda Franknek!

Justin rám emelte a tekintetét, majd szótlanul nyomkodta tovább a telefonját. Nem is vártam tőle többet...
- A te hülyeséged miatt történt ez az egész. - bámulta a mobilját. A sötét szobában egyedül a telefonja képernyője világított, ami pontosan Justin arcára vetette az összes fényt, ezért tisztán láttam minden vonását. Azonban a semmitmondó arcából semmit sem tudtam kideríteni.
- Mi az, hogy az én hülyeségem? - háborodtam fel. Justin végre leemelte tekintetét a képernyőről és egy pillanatra rám nézett.
- Miért hagytad el a házat? - kérdezte. Arca komoly volt és egy percre meg is rémített, hogy milyen hamar megfagyott köztünk a levegő.
- Nem vagyok a te tulajdonod. - vontam vállat. - Rohadtul nem fogok úgy táncolni, ahogy te fütyülsz.
Justin arcára győztes mosoly ült ki, de nem értettem, hogy miért.
- Nem vagy az én tulajdonom? - váltotta le a mosolyát egy hatalmas vigyorra, ami baromira zavart. - Ezt beszéld meg apáddal. - folytatta a telefonja nyomkodását.
- Mi? - kérdeztem vissza. Nem tudtam, hogy miről van szó és hogy apámat egyáltalán miért hozta szóba. - Mi van apával? - kérdeztem félve. Ha bármi baja esett, kinyírom.
- Csak fizetett nekem azért, hogy nálam maradj. - süppedt el teljesen a fotelben, én pedig tátott szájjal elemeztem a hallottakat. Nem, ez lehetetlen. Apám nem engedne egy ilyen ember közelébe.
- Hazudsz. - mondtam, pedig csak magamat akartam ezzel nyugtatni.
Ismét rám nézett és az a tipikus vigyor még mindig ott virított az arcán.
- Ötezer dollárt fizetett nekem, miattad. - felelte.
Nagyot nyeltem. Ez képtelenség. Pont apám az, aki még a jótól is óv, mert ha a jó elvész, az sebet hagy maga után. Ő figyelt rám legfőképpen. Egyszerűen kizárt, hogy odaadott volna Biebernek, ráadásul még ő fizetett neki. Ez annyira hihetetlenül hangzik.
- Kizárt. - túrtam a hajamba és nagyokat sóhajtva próbáltam emészteni az információt.
- Az igazat megvallva, hazudtam neki. - mondta Bieber, mire kipattantak a szemeim és ránéztem. - Azt mondtam, hogy bajban vagy és szükséged van valakire, aki megvéd. És fizetett azért, hogy megvédjelek.
- Milyen érdekes, hogy pont, hogy tőled kéne megvédenie. - válaszoltam gúnnyal a hangomban, mire a vigyor eltűnt az arcáról.
- Te sodortad saját magad bajba, nehogy már engem állíts be rossznak! - emelte fel a hangját, de azért ügyelt arra, hogy ne hallatszódjon át a szomszéd lakásokba.
- Ha nem hozol magaddal, akkor mindez meg sem történik! - vágtam vissza. Justin nagyot sóhajtott. Tudta, hogy igazam van, de nem akarta bevallani se nekem, se magának.
Végül felkelt a fotelből, miközben a telefonját az éjjeliszekrényre helyezte és épp távozni készült a szobából, de nem hagytam. Neki dőltem a falnak és a felkarjánál fogva állítottam meg magam előtt.
- Most mi van? - kérdezte bunkón. Igazából még én sem tudtam, hogy miért állítottam meg. Egyszerűen csak zavart a viselkedése, és nem akartam, hogy csak úgy faképnél hagyjon.
- Ha úgy viselkedsz, mintha csak egy zavaró púp lennék a hátadon, akkor egyáltalán miért hoztál el Franktől? - fogalmaztam meg egy értelmes kérdést, amely a szöktetésem óta megbújt a gondolataimban.
- Lehet, hogy nem éppen én vagyok a legőszintébb ember a világon, de ha egyszer fizetnek valamiért, azt megcsinálom. - felelte. - És ha az apád úgy tudja, hogy azért vagy velem, hogy megvédjelek, akkor meg foglak védeni, még akkor is, ha legszívesebben lelőnélek a gecibe, hogy többet ne kelljen veled vitatkoznom.
- Ez nem volt szép. - fontam össze a karjaimat a melleim alatt, így egy kicsit megemelkedtek a kebleim, amik szinte kiszúrták Justin szemeit, ugyanis még mindig csak egy szál fehérneműben és a széthúzott pulóverében álldogáltam előtte. Tekintetét leemelte a melleimről, majd belenézett a szemembe. Itt, ebben a pillanatban nem tudtam, hogy mit csináljak. Mintha Justint teljesen megbabonázta volna valami, mintha el lett volna varázsolva. Kezeit a lábamra helyezte, majd szépen lassan húzta fel meleg tenyereit a testemen, amik megálltak a derekamnál, miközben száját benedvesítette és közelebb húzott magához. Aranybarna íriszeiben megcsillant az utcai lámpák beszűrődő fénye, nekem pedig sikerült teljesen elvesznem a vágyat tükröző szemeiben. Nem bírtam tovább.
Belső késztetést érezve álltam lábujjhegyre és nyomtam egy csókot az ajkára, ami még engem is meglepett, ezért egy perc után félve húzódtam el tőle, bár nem tudtam eltűnni a közeléből, ugyanis kezei még mindig körbefogták a derekamat. Amint láttam ő sem bírta tovább türtőztetni magát: lágyan fogta közre szájával az én ajkamat, majd szépen lassan vezette át a nyelvét a számba. Kellemes bizsergés lepte el a testem egyes pontjait, amit még sosem éreztem ezelőtt. Gyengéd csókjaival sikerült megfosztania a józan eszemtől és gondolkozás nélkül túrtam bele a hajába, mire egy jóleső sóhaj kíséretében a nyakamat kezdte el kényeztetni.
- Olyan könnyen beadnád nekem a derekad. - suttogta a fülembe. Szemeim kipattantak a felismerésre: Jézusom, mit csinálok?!
Ellöktem magamtól Justint és a hajamba túrva próbáltam felfogni, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy lefeküdjek vele. Mégis milyen mélyre süllyedsz Madison?
Justin látta rajtam, hogy elbizonytalanodtam, ezért felnevetett.
- Szánalmas vagy. - mondta, majd otthagyta a lakást. Hallottam, hogy az ajtót kulcsra zárja, így még csak esélyem sem maradt elszökni tőle. Végül is, mit vártam volna Biebertől?

Sziasztok!
Nem, nem haltam meg, csupán - bevallom őszintén - teljesen megfeledkeztem a blogról. Ez nem szokott előfordulni velem, ezért mikor jött az értesítés a legutóbbi megjegyzésről, eszembe jutott, hogy fel kéne rakni a részt. Szóval ja, itt is lenne!

További szép napot!