Justin Bieber szemszöge
Frank Gibson, a keleti maffia vezetője. Jól ismertem, ugyanis sokszor futottak össze az útjaink. Rengetegszer voltak nézeteltéréseink. Gondolom kitaláltátok, hogy gyűlöljük egymást.
Volt idő, amikor együtt kellett dolgoznom vele, aztán jött Joe és tönkre vágott mindent, engem pedig hátba szúrtak és sittre kerültem.
Ökölbe szorított kezekkel indultam meg Frank felé, aki még mindig Madisont rángatta. Rohadtul idegesített, hogy hozzá mert érni Madisonhoz. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyáltalán Madison mi a faszt keres itt.
A kocsma hátsóajtaján távoztak, én pedig követtem őket. Dühösen csaptam be magam mögött az ajtót, amire Frank megfordult és a teljesen kába Madison is észrevett.
- Most azonnal engedd el! - mutattam rá fenyegetőzően. Frank felnevetett.
- Azt hittem, még a rács mögött csücsülsz. - nevetett továbbra is, majd miután felfigyelt a szúrós tekintetemre, elkomolyodott. - Ezért a csinibabáért fizettem. - húzta magához Madisont. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elveheted tőlem?
Éreztem, hogy teljesen elborul az agyam és a kezem már a dühtől remegett.
- Azért a kurváért én is fizettem. - feleltem. - Az apjának.
- Te megvettél apámtól?! - tisztult ki egy pillanatra Madison. Ellökte magát Frank mocskos testétől, de megszédült, ezért ugyanúgy visszaesett a karjaiba.
- Kussolj, ribanc! - szóltam Madsionra, aki ismét rám pillantott.
- Annyira elegem van belőled Bieber! - próbált elszabadulni Franktől és elindult felém, de heves mozdulataitól egyszer csak térdre borult. - Rohadtul nem vagyok tulajdonod és kurvára elegem van abból, hogy úgy bánsz velem, mint egy kibaszott kutyával! - ordítozott a betonon térdelve. - Hagyj végre békén és szállj ki az életemből!
- Így kell azzal beszélni, aki megmentette a kurva seggedet a zsaruk elől? - elé guggoltam, majd elővettem a pisztolyomat a zsebemből és a nyakához tartottam, mire a vér is megfagyott benne. - Pár tetves órára hagytalak ott Evievel, erre egy ugyanakkora prostit csinált belőled, mint amilyen ő maga, úgyhogy most azonnal fogd be azt a kurva nagy szádat, kelj fel a földről és takarodj vissza Loganhez. Érthető voltam?! - kérdeztem, de nem felelt. Üvegesen bámult maga elé, amit nem bírtam tétlenül nézni: belemarkoltam a hajába és magamra emeltem a tekintetét. - Kérdeztem valamit! - rántottam közelebb az arcomhoz.
- Gyűlöllek. - tört el nála a mécses és bőgve fordult el tőlem.
- Hülye kurva. - löktem vissza a földre, mire keservesen felzokogott. Ekkor a pisztolyt Frankre fogtam, aki szótlanul, de elégedetten vigyorogva nézte végig a jelenetet.
- Hihetetlen, hogy így bánsz szegény lánnyal. - vigyorgott továbbra is. Halványan elmosolyodtam a kijelentésére, ugyanis tudom, hogy ő sokkal, de sokkal rosszabbul kezeli a nőket, és szerintem még nem volt olyan nő nála, aki túlélte volna azt a pár napot, amit Frankkel töltött.
Madisonra néztem, aki még mindig a földön fekve bőgött, de egyáltalán nem hatott meg, sőt elegem volt belőle. És akár hiszitek, akár nem, nem azért akadtam ki rá, mert ő is elárult, amíg Evievel hagytam. Nem, ez csak rátett egy lapáttal. Valóban az zavart, hogy teljesen máshogy hat rám, mint bármely másik lány. Bármennyire is utál engem és próbálja kerülni a társaságom, engem ugyanúgy vonz. Zavar, hogy ő önszántából sosem csókol meg, hogy sosem ölel meg egy fárasztó nap után, hogy nem mondja el a problémáit és hogy sosem kérdezi meg, hogy nekem milyen napom volt. Na meg az, hogy semmiképp sem fekszik le velem. És ezekben az a legzavaróbb, hogy simán ott kéne hagynom, mikor így viselkedik velem, mégsem teszem, és még én sem tudom, hogy miért. Valami hozzákapcsol, ami engem megrémít és bedühödök, amit nem tudok máshogyan levezetni. De most itt az idő, hogy ezen változtassak.
- Rohadtul nem érdemel mást. - válaszoltam, míg Frank végig a puskacsőbe bámult. Látszik rajta, hogy fél, mégsem vállalja fel.
- Na mi legyen a lánnyal? - tért egyből a lényegre. Ismét Madisonra néztem, aki időközben már felült és a könnyeit törölgette. A felkarjánál fogva rántottam fel magam mellé és szorosan magamhoz húztam, miközben végig egymás szemébe néztünk. Láttam, hogy nem hazudott, mikor azt mondta, hogy gyűlöl engem. Nem tehettem róla, egyszerűen teljesen beindított, amikor mérges rám. Gyengéd csókot nyomtam a szájára, majd egy kicsit eltoltam magamtól. Tudtam, hogy nem szabad elengednem magam mellől.
- A tiéd lehet. - löktem Frank elé a legyengült lányt, aki ismét sírni kezdett, miközben végig rám nézett. Biztosan azt hitte, hogy nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.
Madison Collins szemszöge
Éreztem, hogy Justin tette miatt teljesen kiszállt a fejemből minden káros anyag és kitisztult minden. Tátott szájjal néztem Justinra, aki tényleg odaadott egy számomra vadidegen férfinek. Tudtam, hogy utál engem Bieber, de ezt még én sem vártam tőle.
- Te normális vagy?! - kezdtem el üvölteni. A férfi ekkor csettintett, majd a sötétből két embere lépett oda hozzám és lefogtak. - Ezt te sem gondoltad komolyan! - kiabáltam Justinnak, aki üres tekintettel nézte végig a jelenetet. - Csinálj már valamit! - rángatóztam össze-vissza, hogy kiszabaduljak a gorillák szorításából.
- Mégis mit csinálna? - emelte fel a fejem az államnál fogva a férfi. - Simán átadott nekem és ezek után még számítasz rá?
Igaza volt. Úgy őszintén, mit vártam Justintól? Hogy miután lepasszolt másnak, majd visszavesz? Annyira naiv vagyok, Istenem.
Éreztem, amint a szemeim megtelnek könnyel és sírva fordulok a fegyverét szorongató Bieberhez.
- Gyűlöllek, Bieber. - mondtam halkan, mire a szemeimbe nézett. - Gyűlöllek! - ordítottam az arcába. Állkapcsa megfeszült, majd hátat fordított és elindult, azonban egy pillanatra megállt és visszanézett rám.
- Szia Madison! - köszönt el tőlem, majd eltűnt a sötétben. Én pedig tehetetlenül és bőgve tűrtem, amint a férfi egy tömény alkohollal átitatott rongyot szorít az arcomhoz.
- Frank bácsi majd gondodat viseli. - mondta a férfi - ezek szerint Frank -, majd az ép gondolataim hirtelen eltűntek és elsötétült minden.
***
Három nap. Három nyomorult nap telt el azóta, hogy Bieber akadály nélkül passzolt le Franknek. Az első nap borzalmas volt. Aznap teljesen kábának éreztem magam és nehezemre esett kitisztulni. Azon a napon rengeteget szenvedtem: Frank folyamatosan fogdosott és ha bármi rosszat mondtam megpofozott. A második nap felüdülés volt számomra, bár az este egy rémálom lett. Tisztán emlékszem, hogy milyen erőszakosan közeledett felém, hogy hiába ellenkeztem ő ott ütött, ahol a legjobban fájt, miközben szavaival a lelkemet taposta.
,,Összekuporodva feküdtem az ágynak nem nevezhető magas matracon. Az üres, szürke betonfalak csak belém fojtották az érzéseimet, amiket legszívesebben kiüvöltöttem volna magamból, hogy megtudja mindenki, de nem volt erőm ehhez. A sírás teljes mértékben lefárasztott, sőt a szemeim már égtek a sós könnycseppektől, amik szüntelenül törtek fel belőlem. Ha ez így megy tovább, akkor tényleg meg fogok halni.
Fejemet a ajtó hangjára kaptam fel, ami baromi hangosan csapódott neki a falnak. Megpillantottam Franket, aki egy mocskos, fehér atlétában és egy szintén koszos tréning alsóban volt. Pár méterre állt tőlem, de orromat még így is megcsípte a tömény alkohol szaga. Undorodva néztem rá, majd félve húzódzkodtam össze az ágy sarkában.
- Azt hitted, hogy megúszod a tegnapival? - kérdezte, majd elindult felém. Léptei közben párszor félrelépett, elvégre ittas állapotban még ő sem tud egyenesen sétálni. Testem minden porcikája remegett, mikor a matrac szélére térdelt. Odahajolt hozzám, majd a bokámnál fogva húzott maga elé, így elterültem előtte az ágyon.
- Engedjen el! - tiltakoztam rúgkapálva, de őt egyáltalán nem hatotta meg. - Segítség!!! - üvöltöttem a maradék erőmet használva. Frank felnevetett.
- Ugye nem hiszed, hogy itt bárki is a segítségedre lenne? - markolt a combjaimba, amikbe szinte már a karmait is belevájta, ezért fájdalmasan szisszentem fel. - Az egyetlen ember, aki el tudna vinni innen, az Bieber lenne, de minek jönne ide érted? - vigyorgott az arcomba. - Már neki sem kellesz angyalom. - simított az arcomra. Lehunyt szemmel tűrtem, ahogyan letörölte a könnyeimet, amik még mindig szüntelenül folytak végig az arcomon.
Magam sem értem miért, de hiányzott Justin. Hiányzott az, hogy belé köthessek, hogy elhordjam mindennek, hogy boldogan ellenkezzek a közeledésének és hogy élvezzem a csókjait. Igen, jól olvastátok. Bármennyire is utáltam, mint személyt, a csókjairól sosem mondtam volna le. Az a gyengédség, amint ajkaival közrefogta az én ajkamat... még most megbizsereg a szám, ahányszor arra gondolok. Franknek pedig igaza volt: tényleg ő az egyetlen, aki elvihetne innen, de ez sosem fog megtörténni, mert Bieber utál engem.
- Na gyerünk, nem fog fájni. - markolt a hajamba Frank, majd tépve a tincseimet hátra döntötte a fejemet, miközben erőszakosan csókolgatta a nyakamat.
- Soha. - nyögtem fel a fájdalomtól, majd ágyékon rúgtam Franket, aki a férfiasságát markolászva esett össze. Egyből feltérdeltem az ágyon, hogy megnézzem, mennyire fájt neki. Részeg létére gyorsan kelt fel a földről és mire feleszmélhettem volna, a hatalmas tenyere csattant az arcomon. Az ütés következtében leestem az ágyról, ráadásul a fejem még a falon is koppant. Bőgve emeltem a kezemet a fájó testrészemre.
- Ennek még lesz böjtje, édesem. - vetett rám egy semmit mondó pillantást, majd elhagyta a szobát és a lehető legerősebben vágta be az ajtót, én pedig a falnak dőlve sírtam tovább."
Letöröltem a tegnapi emlékeim felidézése után egy kósza könnycseppet és reménytelenül néztem az ablakra. Innen nincs kiút.
Szipogva igazgattam a ruháimat, amik Evienek köszönhetően aligha takartak belőlem valamit. Tekintetem a köldökömből kilógó piercingen akadt meg. Megfogtam a kis keresztet, majd nézegetni kezdtem a csillogó strasszokat. Ha tegnap otthon maradtam volna, ahelyett hogy Evievel beszívva és lerészegedve jártam a várost, ez az egész sosem történt volna meg.
Felsóhajtva dőltem neki a falnak. Istenem, bármit megadnék azért, hogy otthon legyek, sőt még azért is, hogy Justin elvigyen magával. De tényleg. Inkább veszekedtem volna vele naphosszat, csak ne kelljen itt lennem.
- Jó estét, angyalom! - jött be az ajtón Frank, majd megfordult és az ajtót kulcsra zárta. Szótlanul néztem, amint megáll az ágy előtt, majd kiveszi az övet a farmerjából. Nagyot nyeltem, mikor feszegetni kezdte a bőr szíjat.
- Még mindig nem volt elég neked? - kérdeztem, de hangom megremegett. Én sosem féltem ennyire, de ez a pár nap még rajtam is kifogott.
Frank felnevetett.
- Ha betartanád a szabályaimat... - fogta meg a bokám és magához húzott az ágyon. - ...akkor nem lenne semmi bajod. - tehetetlenül tűrtem, hogy hasra fordítson és a kezeimet kikösse. - De te csak ellenkezel.
- Seggfej. - feleltem félve. Megint felnevetett.
- Kis vadóc. - szorította meg a kötést, így a madzag a bőrömbe vájódott, a csuklóm pedig égni kezdett. - Már értem, hogy Bieber miért akart annyira magának. Nem is értem miért mondott le rólad.
- Gyűlölöm őt is, és Önt is. - nyeltem le a torkomban keletkező gombócot. Frank feljebb tűrte az alapból aprócska felsőmet, majd ujjait végighúzta a fedetlen hátamon.
Még most is sírtam volna, de ezalatt a három nap alatt a könnycsatornáim kiszáradtak. Erőtlen és gyenge voltam. Frank csak száraz kenyeret és vizet adott, de tőle még azt sem fogadtam el. Úgy gondoltam, hogy inkább a halál, minthogy még egy napot is vele töltsek.
- Na ez már fájni fog. - tűrte el a fülemtől a kilógó tincsemet én pedig lehunyt szemmel készültem fel az első ütésre. Két kezét a vállaimtól kezdve húzta végig a testemen egészen a fenekemig, amibe erősen belemarkolt majd, hatalmasat csapott rá a tenyerével. Hallottam, hogy felveszi az övet, majd megáll mögöttem.
- Én mindent megadtam volna neked. - kezdte el ismét a szónoklatát, aminek csakis azért örültem, mert ezzel is csak az időt húzta és még nem mért rám egy ütést sem. - De neked csak a szád jár, amit másra kéne használnod.
Nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy eljött az idő. Csukott szemmel vártam, hogy a bőr öv találkozzon a hátammal, miközben egy újabb sós könnycsepp folyt le az arcomon, majd lepottyant a matracra.
- Vedd le róla a kezed! - kiáltotta valaki, akinek a hangja már hiányzott és szememben hirtelen felcsillant a remény, szívem pedig vadul kalimpálni kezdett. Hát mégis eljött értem.
- Azt hitted, hogy megúszod a tegnapival? - kérdezte, majd elindult felém. Léptei közben párszor félrelépett, elvégre ittas állapotban még ő sem tud egyenesen sétálni. Testem minden porcikája remegett, mikor a matrac szélére térdelt. Odahajolt hozzám, majd a bokámnál fogva húzott maga elé, így elterültem előtte az ágyon.
- Engedjen el! - tiltakoztam rúgkapálva, de őt egyáltalán nem hatotta meg. - Segítség!!! - üvöltöttem a maradék erőmet használva. Frank felnevetett.
- Ugye nem hiszed, hogy itt bárki is a segítségedre lenne? - markolt a combjaimba, amikbe szinte már a karmait is belevájta, ezért fájdalmasan szisszentem fel. - Az egyetlen ember, aki el tudna vinni innen, az Bieber lenne, de minek jönne ide érted? - vigyorgott az arcomba. - Már neki sem kellesz angyalom. - simított az arcomra. Lehunyt szemmel tűrtem, ahogyan letörölte a könnyeimet, amik még mindig szüntelenül folytak végig az arcomon.
Magam sem értem miért, de hiányzott Justin. Hiányzott az, hogy belé köthessek, hogy elhordjam mindennek, hogy boldogan ellenkezzek a közeledésének és hogy élvezzem a csókjait. Igen, jól olvastátok. Bármennyire is utáltam, mint személyt, a csókjairól sosem mondtam volna le. Az a gyengédség, amint ajkaival közrefogta az én ajkamat... még most megbizsereg a szám, ahányszor arra gondolok. Franknek pedig igaza volt: tényleg ő az egyetlen, aki elvihetne innen, de ez sosem fog megtörténni, mert Bieber utál engem.
- Na gyerünk, nem fog fájni. - markolt a hajamba Frank, majd tépve a tincseimet hátra döntötte a fejemet, miközben erőszakosan csókolgatta a nyakamat.
- Soha. - nyögtem fel a fájdalomtól, majd ágyékon rúgtam Franket, aki a férfiasságát markolászva esett össze. Egyből feltérdeltem az ágyon, hogy megnézzem, mennyire fájt neki. Részeg létére gyorsan kelt fel a földről és mire feleszmélhettem volna, a hatalmas tenyere csattant az arcomon. Az ütés következtében leestem az ágyról, ráadásul a fejem még a falon is koppant. Bőgve emeltem a kezemet a fájó testrészemre.
- Ennek még lesz böjtje, édesem. - vetett rám egy semmit mondó pillantást, majd elhagyta a szobát és a lehető legerősebben vágta be az ajtót, én pedig a falnak dőlve sírtam tovább."
Letöröltem a tegnapi emlékeim felidézése után egy kósza könnycseppet és reménytelenül néztem az ablakra. Innen nincs kiút.
Szipogva igazgattam a ruháimat, amik Evienek köszönhetően aligha takartak belőlem valamit. Tekintetem a köldökömből kilógó piercingen akadt meg. Megfogtam a kis keresztet, majd nézegetni kezdtem a csillogó strasszokat. Ha tegnap otthon maradtam volna, ahelyett hogy Evievel beszívva és lerészegedve jártam a várost, ez az egész sosem történt volna meg.
Felsóhajtva dőltem neki a falnak. Istenem, bármit megadnék azért, hogy otthon legyek, sőt még azért is, hogy Justin elvigyen magával. De tényleg. Inkább veszekedtem volna vele naphosszat, csak ne kelljen itt lennem.
- Jó estét, angyalom! - jött be az ajtón Frank, majd megfordult és az ajtót kulcsra zárta. Szótlanul néztem, amint megáll az ágy előtt, majd kiveszi az övet a farmerjából. Nagyot nyeltem, mikor feszegetni kezdte a bőr szíjat.
- Még mindig nem volt elég neked? - kérdeztem, de hangom megremegett. Én sosem féltem ennyire, de ez a pár nap még rajtam is kifogott.
Frank felnevetett.
- Ha betartanád a szabályaimat... - fogta meg a bokám és magához húzott az ágyon. - ...akkor nem lenne semmi bajod. - tehetetlenül tűrtem, hogy hasra fordítson és a kezeimet kikösse. - De te csak ellenkezel.
- Seggfej. - feleltem félve. Megint felnevetett.
- Kis vadóc. - szorította meg a kötést, így a madzag a bőrömbe vájódott, a csuklóm pedig égni kezdett. - Már értem, hogy Bieber miért akart annyira magának. Nem is értem miért mondott le rólad.
- Gyűlölöm őt is, és Önt is. - nyeltem le a torkomban keletkező gombócot. Frank feljebb tűrte az alapból aprócska felsőmet, majd ujjait végighúzta a fedetlen hátamon.
Még most is sírtam volna, de ezalatt a három nap alatt a könnycsatornáim kiszáradtak. Erőtlen és gyenge voltam. Frank csak száraz kenyeret és vizet adott, de tőle még azt sem fogadtam el. Úgy gondoltam, hogy inkább a halál, minthogy még egy napot is vele töltsek.
- Na ez már fájni fog. - tűrte el a fülemtől a kilógó tincsemet én pedig lehunyt szemmel készültem fel az első ütésre. Két kezét a vállaimtól kezdve húzta végig a testemen egészen a fenekemig, amibe erősen belemarkolt majd, hatalmasat csapott rá a tenyerével. Hallottam, hogy felveszi az övet, majd megáll mögöttem.
- Én mindent megadtam volna neked. - kezdte el ismét a szónoklatát, aminek csakis azért örültem, mert ezzel is csak az időt húzta és még nem mért rám egy ütést sem. - De neked csak a szád jár, amit másra kéne használnod.
Nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy eljött az idő. Csukott szemmel vártam, hogy a bőr öv találkozzon a hátammal, miközben egy újabb sós könnycsepp folyt le az arcomon, majd lepottyant a matracra.
- Vedd le róla a kezed! - kiáltotta valaki, akinek a hangja már hiányzott és szememben hirtelen felcsillant a remény, szívem pedig vadul kalimpálni kezdett. Hát mégis eljött értem.
Sziasztok!
Rengeteget gondolkoztam, de tényleg. Végül arra jutottam, hogy végigviszem ezt a történetet, de azt szeretném leszögezni, hogy nem mindig lesznek ilyen hosszú részek, ugyanis nem tudok mindent így kifejteni, ha az általam elképzelt hatást szeretném elérni. Remélem ezt azért megértitek!:)
